Pesti Srácok

Fenyő János és az amerikai magyar maffia, avagy így lett a médiacézár cégének könyvvizsgálója Csányi Sándor

null

Nem csak Fenyő János végezte golyó által azok közül, akik részt vettek a ma már elfeledett Intervideo megalapításában. A filmes céget Fenyő és egy angol-magyar aranycsempész alapította a rendszerváltás hajnalán, de ott volt a kulcsszereplők között Bartha Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank akkori elnöke és a szovjet tévé munkatársaként odakerült Havas Ágnes, aki később egészen a Magyar Nemzeti Filmalap élére repült. A cég könyvizsgálója az Opten céginfója szerint Demján Sándor titkára, Csányi Sándor lehetett, aki később az OTP elnöke lett. [Frissítés: Csányi Sándor portálunkkal azt közölte, hogy a Magyar Hitelbank Titkárságának vezetőjeként, a külföldi vegyesvállalatok portfóliójának felügyelőjeként került kapcsolatba az üggyel.] Bartha Hornék alatt privatizációs biztos lett, menesztése után éppen Demján emelte fel. Tasnádi Péter vallomása szerint Fenyő az amerikai magyar maffia segítségével szerezte meg azokat a filmes jogokat, amelyeket az Intervideoba vitt. Később az aranycsempész Kovács Mihály kivásárolta őt, ekkor alapította meg Fenyő a Vico-t, amit valódi médiabirodalommá épített. A hálózat, ahogyan talán még sohasem látta. Fenyő felemelkedése és bukása 2., avagy a média lenyúlásának története (14. rész).

Fenyő János pályafutásának kezdetét előző cikkemben vázoltam fel: a későbbi médiacézár a szovjet-magyar Ország-Világ különleges igazolványával bíró fényképészeként kezdte, majd divatfotósként folytatta.

A botrányos szépségkirálynő-választás után, amely a fiatal Molnár Csilla tragikus halálával zárult, rövid időre ő is a háttérbe vonult, és az erotika, a pornó területére váltott. Később Bacsó Béla fotóssal – akivel a lányok háta mögött eladták az erotikus fotókat külföldre – és Várhelyi Tamás újságíróval kiadták a Pulli – Für alles! nevű újságot (kötőkönyvet), de az csak pár számot ért meg.

Ezután Fenyő félig már Amerikában élt, házasságot kötött egy amerikai nővel – élettársa, Kristyán Judit szerint csak a zöld kártyáért –, de leginkább az az érdekes, hogyan jutott ki. Az ő bekötésével – oda utazott, ahova akart, amire olyan büszke volt – ez elméletileg nem lett volna nehéz, de állítása szerint Molnár Csilla halála után bevonták az útlevelét.

PestiSracok facebook image

Az okmány visszaszerzésében ügyvédje későbbi vallomása szerint a BM egy magas rangú embere, az egyik későbbi olajos elvtárs segítette.

Fenyő János egyik kedvenc képe: együtt Bill Clinton amerikai elnökkel / Forrás: Arcanum.hu

– mondta erről Óvári Győző.

Az ügyvéd válasza a kérdésre / Forrás: PS

Portikék mögött az egykori állambiztonság állt

Ma már pontosan tudjuk, hogy a politikusok és a rendőrség mellett az állambiztonság is komoly szerepet játszott az olajszőkítésben, és a kilencvenes években az országot uraló olajos alvilág felépítésében. Portálunk is több cikket írt arról a conticaros, illetve energolos társaságról, amelynek az a Portik Tamás volt a főszereplője, akit jelen állás szerint – a szintén felbujtással vádolt Gyárfás Tamással együtt – Fenyő halála mögött is sejthetünk.

Portikék egyik riválisa, a felrobbantott Boros „Tamás” egyes információk szerint a hírszerzésnek dolgozott, amikor a nyolcvanas években Németországban, majd Belgiumban élt, és az Energol alapítói között is voltak olyanok, akik belügyi, illetve a katonai titkosszolgálathoz köthetünk. A Heti Válasz korábbi cikke szerint Kerekes István, a cég első vezérigazgatója aktív állományú nemzetbiztonsági tisztként vett részt az üzlet beindításában. Nem beszélve utódjáról, Csikós Józsefről, aki a rendszerváltás előtt a BM Adatfeldolgozó Csoportfőnökségét vezette...

Nem véletlenül sejtette az ügyben nyomozó Sándor „Papa” István a cég mögött a katonai szolgálatot.

Csikós József, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága (MSZMP KB) munkatársa / Fotó: MTI

Csikós, aki mindenkiről mindent tudott

Bár Csikósra látszólag nem illik Óvári leírása – nem conticaros, hanem energolos volt és még mindig él –, adná magát, hogy éppen ő segített, hiszen újságíróként kezdte, mielőtt magasra jutott a BM-ben. Forrásom szerint nagyon valószínű, hogy Óváry rá gondolhatott, hiszen a két csoport szorosan összefonódott, és még a rendőrök között is voltak olyanok, akik már akkor úgy tudták, hogy Csikós halott. Kalandos életrajzát tökéletesen összefoglalták a Kurír egyik korábbi cikkében: „Csikós a határőrségnél töltötte katonai szolgálati idejét, ezután szombathelyi újságíró lett és verseket költögetett, minek utána a KISZ sajtóreferensévé nőtte ki magát, majd – 1976-tól – az MSZMP KB politikai munkatársaként töltötte dolgos hétköznapjait.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.