intervideo
Fenyő János és az amerikai magyar maffia, avagy így lett a médiacézár cégének könyvvizsgálója Csányi Sándor
Nem csak Fenyő János végezte golyó által azok közül, akik részt vettek a ma már elfeledett Intervideo megalapításában. A filmes céget Fenyő és egy angol-magyar aranycsempész alapította a rendszerváltás hajnalán, de ott volt a kulcsszereplők között Bartha Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank akkori elnöke és a szovjet tévé munkatársaként odakerült Havas Ágnes, aki később egészen a Magyar Nemzeti Filmalap élére repült. A cég könyvizsgálója az Opten céginfója szerint Demján Sándor titkára, Csányi Sándor lehetett, aki később az OTP elnöke lett. [Frissítés: Csányi Sándor portálunkkal azt közölte, hogy a Magyar Hitelbank Titkárságának vezetőjeként, a külföldi vegyesvállalatok portfóliójának felügyelőjeként került kapcsolatba az üggyel.] Bartha Hornék alatt privatizációs biztos lett, menesztése után éppen Demján emelte fel. Tasnádi Péter vallomása szerint Fenyő az amerikai magyar maffia segítségével szerezte meg azokat a filmes jogokat, amelyeket az Intervideoba vitt. Később az aranycsempész Kovács Mihály kivásárolta őt, ekkor alapította meg Fenyő a Vico-t, amit valódi médiabirodalommá épített. A hálózat, ahogyan talán még sohasem látta. Fenyő felemelkedése és bukása 2., avagy a média lenyúlásának története (14. rész). Ajánljuk még
A 444-nek is jobb lenne, ha a Fidesz nyerne áprilisban
Az, hogy Majdan Peti lebaszta a 444-et, tökéletesen bizonyítja, hogy valójában az ellenzéki médiának, és az újságíróiknak is sokkal jobb lenne, ha a Fidesz nyerné a választást áprilisban, és valószínűleg ezt ők is pontosan tudják, de nagy bajban vannak, mert a pénzt meg azért kapják, hogy segítsenek az éppen aktuális reménységnek megbuktatni Orbán Viktort, és gerjeszteni a társadalmi feszültséget. Brüsszel felkészített minket az új világrendre
Kik Magyar Péter szavazói? - És máris itt a sorozat harmadik része...
Élvezet lehet hülyére venni titeket – A Jó Ember hamburgerező
A Jó Ember hamburgerező vállalkozás ugyanúgy az érzelmekre hat, ahogy megannyi csaló, viszont közben gondolkodásra képtelennek nézi az érzelemhullámra rácuppanó sokaságot. És igaza is van.