Távoznia kell Horst Seehofernek a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöki tisztségéből Edmund Stoiber volt bajor kormányfő, a CSU tiszteletbeli elnöke szerint. A politikus a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című vasárnapi német lapnak elmondta, hogy szerinte egy kézben kell tartani a CSU-elnöki és a bajor miniszterelnöki pozíciót.
Stoiber (képünkön) szavai alapján Horst Seehofernek a tartományi kormányfői tisztség után a pártelnöki tisztséget is át kellene adnia a legfőbb riválisaként számon tartott Markus Södernek, aki idén márciusban vette át tőle a miniszterelnöki feladatokat. Edmund Stoiber azzal indokolta javaslatát, hogy a bajorországi pártként működő CSU csak akkor rendelkezik megfelelő súllyal a szövetségi szintű politikában, ha a tartomány vezetője egyben a párt elnöke. A politikus hozzátette: arra számít, hogy egy rendkívüli kongresszuson döntenek majd a kérdésről. Horst Seehofer pártelnöki megbízatása a következő esztendő végéig szól, de egyre többen sürgetik lemondását, amióta a CSU az október közepén tartott tartományi törvényhozási (Landtag-) választáson elveszítette abszolút többségét. A nyomás tovább erősödött, miután a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője, Angela Merkel kancellár október végén bejelentette, hogy nem pályázza meg többé a CDU elnöki tisztségét.
A Die Zeit című hetilap a napokban Horst Seehofer környezetéből származó értesülésekre hivatkozva azt jelentette, hogy a politikus hajlandó befejezni a tíz éve megkezdett pártelnöki munkáját, de megtartaná a belügyminiszteri tisztséget a szövetségi kormányban. A Bild am Sonntag című vasárnapi lap viszont úgy tudja, hogy rövidesen mindkét tisztségéről lemondhat és távozhat a politikából. A lap értesülése szerint Horst Seehofer a “mindent vagy semmit” elvét követi, vagyis a szövetségi belügyminisztériumból is távozik, ha nem sikerül megállapodni a párt vezető köreivel az elnöki pozíció megtartásáról. Horst Seehofer korábban közölte, hogy majd csak az új bajor kormány november 12-ei hivatalba lépése után ismerteti elképzeléseit jövőjéről.
Forrás: MTI; Fotó: CSU.de
Facebook
Twitter
YouTube
RSS