Egy kis nosztalgia: két felhőtlen március 15. a PS videóin (videó + galéria)

Az idei március 15. kicsit olyan, mint az iskolák, amelyek nem zárnak be, csak a koronavírus idején máshogy működnek, mint szoktak. A szabadságharc idei évfordulóját a szívünkben mindannyian érezzük, de ezúttal mégsem megyünk utcára, mégsem énekeljük együtt a nemzeti himnuszt, és nem ülünk be egy hideg sörre a miniszterelnök lelkesítő beszéde után az egyik zsúfolt belvárosi vendéglőbe, amely ma üresen kong, talán a csődtől retteg. 2020-ban sajnos lengyel barátainkat is nélkülöznünk kell, akikkel már közel egy évtizede emlékezünk meg együtt az 1848-as eseményekről. 

Ezekben a nehéz időkben érdemes visszaemlékezni az elmúlt évek eseményeire, például minden idők legnagyobb Békemenetére 2018-ban, amikor már délelőtt 10 órától gyülekeztek a résztvevők a Bem téren, ahol beszédet mondott a lengyel vendégek nevében Tomasz Sakiewicz, a Gazeta Polska főszerkesztője, valamint az ötletgazdák, Csizmadia László és Bayer Zsolt. A publicista akkor kifejtette: 

Mi, és csak mi képviseljük azokat az eszméket, értékeket, amelyektől Európa Európa lett. Mi még tudjuk, mit jelent az Isten, tudjuk, mit jelent a nemzet és a haza, tudjuk, mit jelent a család és a gyerek, és mi még tudjuk, mit jelent a férfi és az asszony.

Aznap soha nem látott tömeg vonult Budapest utcáin: a Kossuth tér már csaknem megtelt, amikor még mindig két kilométer hosszan kígyózott tömött sorokban a menet az Alkotmány utcában, a Bajcsy-Zsilinszky úton, és a Szent István körúton, a vége pedig még a Margit-híd közepén ballagott. Egyes becslések szerint 350-400 ezer ember lehetett ott, miközben az ellenzék a Pa-Dö-Dö zenekarral próbálta “meghittebbé” tenni az ünnepet. 

Orbán Viktor beszédében azon a napon elmondta:

ez az a nap, amely minden magyar ember szívét fölemeli. Az a nap, amikor magyar nyelven írták be a világtörténelem nagykönyvébe a szót: szabadság.

De nemcsak a hangzatos beszédek fognak idén hiányozni, hanem az ellenzéki hőbörgés is. Emlékezzünk vissza, mennyire komolytalanná tette magát a haladó sajtó a Békemenet után, amikor nem tudott mit kezdeni az ott összegyűlt tömeggel, ezért inkább több tízezres tömegről írtak. 

Természetesen hiányoznak lengyel barátaink is, akik lassan 10 esztendeje minden évben velünk emlékeznek a szabadságra, a forradalomra és a hősökre. Orbán Viktor 2018-ban a következőt mondta róluk ünnepi beszédében: 

Összetartozásunk természetes, összekapaszkodásunk erőforrás. Kossuth apánk idejében azt írták: Magyarország és Lengyelország két örökéletű tölgy, melyek külön törzset növesztettek, de gyökereik egybefonódtak. Ezért egyiknek léte és ereje a másik életének és egészségének feltétele.

Érdemes feleleveníteni a tavalyi találkozást, amikor a szokásokhoz hűen együtt ünnepeltünk lengyel barátainkkal a Bem téren. 

Rétvári Bence tavalyi beszédében akkor arról beszélt, hogy

a lengyelek és a magyarok nem birodalmi alattvalók, hanem szabad polgárok.

Sajnálatos, hogy ennek ellenére a nemzeti ünnepünk áldozatul esik egy határok nélküli világbirodalomnak, ahol nemcsak a kártékony eszmék, vagy a hazánkra szemet vető bevándorlók kószálhatnak szabadon, de egy járvány is, amely néhány nap alatt felforgatja a mindennapjainkat. 

Petőfiék annak idején világosan megmondták: rabok legyünk vagy szabadok? Ez a nap idén csak korlátozottan tartalmaz szabadságot, bár szerencsére ezúttal csak egy járványtól való félelem, és nem fegyverek, diktatúrák nem engedik az utcára a megemlékezni vágyókat. 

Bár a miniszterelnök beszédét – oly sok felemelő dolog mellett – idén sajnos szintén nélkülöznünk kell, a 2018-as és 2019-es üzenetek ma is aktuálisak, és nem kérdéses, hogy a magyaroknak a négy fal közül is ugyanannyira fontos ez a nap. 

PS; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS