Az már régi lemez, hogy a reklámok és a divat világa kéz a kézben jár, hiszen mindkettőnek a kreativitás a mozgatója. Az viszont meglepő, hogy egy reklámügynökség egy nagyszabású cipővásáron indítson kreatívokat toborzó kampányt. Márpedig az idén először megrendezésre kerülő Sneakerness fesztiválon erre is számíthatnak az odalátogatók.
A magyar sneaker társadalomban akkora hájp van a rendezvény körül, hogy az érintettek már hónapok óta izgatottan várják. Ha nem tudod, miért olyan nagy szám ez a különleges “cipőexpo”, akkor nagy valószínűséggel nem tartozol a célközönség közé, de azért nem árt tudni róla. Milánó, London, Amszterdam, Zürich és Köln után 2023 novemberében Budapestre érkezik a Sneakerness, amit Trunk Tamás Dablty hoz el a magyar sneakerrajongóknak. A fesztivál látszólag a nagy értékű cipőkről szól, de ez nem feltétlenül van így, hiszen a vintage- vagy a limitált kiadású lépők is ugyanúgy hozzátartoznak a streetwear kultúrához, így ezek is láthatóak és megvásárolhatóak lesznek a fesztiválon.
Eddig minden érthető. Van egy európai sneakerfesztivál, ami már több országban is óriási tömegeket mozgat meg és az elővásárolt jegyek eladásából is már most borítékolható a hatalmas érdeklődés. Na, de hogyan kapcsolódik a hazai Lounge Group reklámügynökség a rendezvényhez? Minden szempontból a kreativitás a válasz.
A kreatív szakemberek utánpótlásának hiánya nemcsak a hazai piacon, de világszintű problémát jelent a reklámiparban. Az ügynökség felismerte, hogy a sneaker közösség egy rendkívül sokszínű kultúra, ahol a sport, a művészet, a divat és a zene világa is találkozik. Ezeket a szubkultúrákat pedig két dolog hozza össze: a cipők és a kreativitás. A reklámszakma hasonló olvasztótégelyként szolgál, hiszen ott is felfedezhető a sokszínűség: zenészek, sportolók, művészek alkotnak meg nap, mint nap kreatív kampányokat. Így vontak párhuzamot a sneakerheadek és a reklámosok világa között. Szinte adja magát a kérdés, hogy akkor miért ne kereshetnék a jövő kreatív szakembereit egy ilyen sokszínű kultúra berkein belül?
A Lounge Group “SneakPeek” aktivitása lehetőséget ad, hogy egy előregisztrációt követően a jelentkezők a helyszínen belekóstoljanak egy olyan világba, ahol márkákat kelthetnek életre és a kreativitásuk kibontakoztatásával mutathatják meg, mennyire állnák meg a helyüket egy reklámügynökség szakembereiként. A jelentkezők értékes nyereményekért versenghetnek és a győztes páros az ügynökségtől gyakornoki felkérést is kap.
A verseny meglehetősen életszerű és egy valós feladat elé állítja a jövő kreatívjait. A jelentkezést követően a szervezők random párokat sorsolnak ki. A párok csapatokat alkotva dolgoznak majd egy előre kidolgozott fiktív briefen. A Lounge Group munkatársai annyit ugyan elárultak, hogy a téma szorosan kapcsolódik a Sneakernesshez, de részleteket nem árultak el, csak annyival egészítették ki, hogy a versenyzők kreativitására, gondolkodására és ötleteikre kíváncsiak, így nem lesznek megkötések. Abban az esetben, ha a párosok az ötletelési folyamat során megakadnának, lehetőségük nyílik pár perc erejéig szakértői segítséget is kérni. Ekkor az ügynökség kreatívjai ugranak be és nyújtanak nekik segítséget, hogy minél gyorsabban a megoldás felé tereljék őket. Minden párosnak 90 perc áll majd rendelkezésére, hogy kidolgozzák az ötleteiket.
Ezzel az aktivitással a sneaker közösség és a reklámszakma egy újabb lépéssel kerül közelebb egymáshoz.
vélemény
2023-11-03 at 00:05
Mérföldes lépésekkel közelít a ”homo sapiens” a teljes agyi rövidzárlathoz.
A tornacipő -kultúra valóban virágkorát éli, de a fejlődés itt bemutatott stádiuma mindennek mondható,
csak éppen pozitívnak nem.
Emlékeztetőül megjegyzendő, hogy amikor hazánkra még nem zúdult rá a dobd el és vegyél újat
”kultúrája”, az átlagos anyagi lehetőséggel rendelkezők örültek, ha egy pár kínai gyártmányú, jobb minőséget képviselő sportcipőt tudtak vásárolni.
Mára az import dömping abból az irányból is megsokszorozódott, összességében mégis renkívül mellbevágó
ez a ”magyar sneaker társadalmi hájp, a streetwear kultúra”,
a kreativitást képviselő ”európai sneakerfesztivál” begyűrűződése.
Naprózsa
2023-11-02 at 21:28
Mi ez a micsoda, és kinek a micsodájának a kreatív kicsodájának a nénikéje ez? Csak a kötőszavakat és némi magyarnak hangzó, mint ügynökség meg párok szavakat értettem, amiből valami cipőfétises banda bulijának a reklámja jött le a cikkből.
Valami magyar magyarázó szöveg nem kéne inkább?
Orientál
2023-11-02 at 19:49
,, ….. A jelentkezést követően a szervezők random párokat sorsolnak ki. … ” Ez is nagyszerű kombinációs ötlet.