A románok döntése értelmében Csíkszeredán a román megnevezésnek kell felül lennie, ezt a hargitai nagyvárosban különleges módon oldották meg.
Noha nem sértett törvényt, jogerős bírósági ítélet nyomán a Csíkszeredai Polgármesteri Hivatalnak meg kell változtatnia az utcanévtáblák nyelvi sorrendjét, úgy, hogy a román megnevezés legyen felül. A táblákat kettévágták, a román változatot pedig a magyar fölé tették vissza. Mint ismert, a Bukaresti Ítélőtábla júniusban döntött úgy, hogy a csíkszeredai utcanévtáblák mindegyikét úgy kell kifüggeszteni, hogy felül szerepeljen a román megnevezés és alatta a magyar.
A döntés a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) által indított per nyomán született. Az ítélet azóta a végrehajtás szakaszába lépett, és ennek eredménye már látható a csíkszeredai utcákon. Azokat a táblákat, amelyek az utcák kétnyelvű megnevezését tartalmazták – elöl a magyar, mögötte a román változattal – levették, kettévágták, és úgy helyezték vissza, hogy a román név van felül.
Ráduly Róbert Kálmán Csíkszereda polgármestere a Székelyhonnak elmondta, hogy először arra gondoltak, hogy elvágják a táblákat, és a sorrendet megcserélve teszik vissza azokat, de mivel a végzésben úgy szerepelt, hogy a román változatnak kell felül lennie, ezt a megoldást választották.
Volt olyan elképzelés is, hogy a táblákat 90 fokkal balra elfordítva, merőleges formában tesszük vissza, szétvágás nélkül, és akkor a korábban hátul levő román megnevezés ugyancsak felül lett volna, de végül ezt elvetettük”
– fogalmazott.
Az utcanévtáblák nyelvi sorrendje esetében a bíróság egyébként törvényhozóként lépett fel, mivel ezt semmilyen jogszabály nem rögzíti – ezt a Dan Tanasă blogger vezette szervezet is megjegyezte 2018-ban benyújtott keresetlevelében. Akkor ő az alkotmánynak arra a pontjára hivatkozott, amely szerint az országban a román a hivatalos nyelv, de a 2001. évi 215-ös számú helyi közigazgatási törvényre, illetve a 2011. évi 1206-os kormányhatározatra is. Az említett jogszabályokban szereplő előírások a településnevekre, forgalmi táblákra, középületek megnevezéseire vonatkoznak, az utcanévtáblákra nem. A bíróság mind első-, mind másodfokon az egyesület kérésének megfelelő döntést hozott, létrehozva ezáltal egy törvény által nem pontosított szabályozást.
Forrás és fotó: Székelyhon
Facebook
Twitter
YouTube
RSS