Egyre több a külföldi állampolgár Németországban a munkanélküli és szociális támogatás leggyakoribb formájából, a létminimum fenntartását szolgáló Hartz IV segélyből élők körében egy pénteken ismertetett kormányzati kimutatás szerint.
A szövetségi parlament (Bundestag) legnagyobb ellenzéki pártja, a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) egy képviselője írásbeli kérdésére összeállított statisztika szerint a külföldieknek kifizetett Hartz IV segély évenkénti összege az utóbbi bő egy évtizedben majdnem megduplázódott: míg 2007-ben 6,9 milliárd euró (2310 milliárd forint) volt, 2018-ban már 12,9 milliárd eurót tett ki. Ez a támogatás egyénenkénti összegének emelkedése mellett abból adódik, hogy a 2007-es, hozzávetőleg 1,3 millióról nagyjából 2 millióra emelkedett a nem német állampolgárságú segélyezettek száma. A német állampolgárságú segélyezettek száma viszont csökkent – 5,8 millióról 3,4 millióra –, így a két csoportot együttvéve kevesebb közpénzt kell fordítani a Hartz IV segélyre; a kifizetések évenkénti összértéke 30 milliárd euróról 22,1 milliárd euróra süllyedt 2007 és 2018 között.
A szövetségi munkaügyi és szociális minisztériumban készített statisztika alapján a külföldi segélyezettek körében az országba menedékkérőként érkezett emberek – jellemzően szíriai, iraki és afganisztáni állampolgárok – vannak többségben, az európai uniós (EU-) társállamokból érkezettek csoportja pedig jóval kisebb. Így a legutóbbi vizsgált időszakban, 2018 szeptembere és 2019 augusztusa között az EU-s állampolgárságú segélyezetteknek 2,4 milliárd eurót fizettek ki, míg a menedékkérőként érkezettek – a nyolc leggyakoribb származási ország állampolgárait tekintve – nagyjából 6,1 milliárd euróhoz jutottak. A legnagyobb összeget, 3,6 milliárd eurót a szíriai állampolgároknak fizették ki, az iraki segélyezettek együttvéve 840 millió eurót, az afganisztáni állampolgárságú segélyezettek 810 millió eurót kaptak.
A külföldi állampolgároknak juttatott Hartz IV segély drámai emelkedése megmutatja, hogy a kormány teljesen alábecsülte a szociális ellátórendszereket célzó bevándorlást és a vele járó pénzügyi terheket
– értékelte az adatokat a Neue Osnabrücker Zeitung című lapnak nyilatkozva René Springer AfD-s Bundestag-képviselő, akinek kérdésére összeállították a kimutatást. A politikus hozzátette: a minisztériumi statisztika is világossá teszi, hogy gyökeres fordulat szükséges a migrációs politikában.
A Hartz IV segély egyszemélyes háztartás esetén 2019-ben havi 424 euró – 2020-ban 432 euró – költőpénzt, valamint lakbér- és rezsitámogatást jelent. A Németországba menedékkérőként érkező külföldiek akkor szerezhetnek jogosultságot a támogatásra, ha menedékjogi kérvényüket elfogadják, de nem találnak munkát és nincs a létminimum fenntartásához szükséges egyéb, nem munkából származó jövedelmük.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS