Egységben Tapolcáért Egyesület néven közös civil szervezetbe tömörültek Tapolcán a jobbikos és szocialista önkormányzati politikusok, ezzel hivatalosan is összeboronálták a Veszprém megyei városban régóta egy követ fújó néhai szélsőjobboldali és baloldali erőket. Bár az írásba foglalt célkitűzés szerint kulturális örökségvédelemre és hagyományőrzésre fókuszálnak, a helyiek szerint a függetlenség álarca mögé bújva többen is e szervezet színeiben indulnának az őszi önkormányzati választáson. Ezt a lehetőséget erősíti az is, hogy a jelek szerint egy ellenzéki polgármester-jelölt lesz Tapolcán, a jobbikos Dobó Zoltán. A közelmúltban megalakult tapolcai DK-s alapszervezet vezetője egy interjúban már meg is erősítette, hogy ők biztosan Dobót támogatják. Toronyi Tibor, a Jobbik korábbi helyi elnöke, aki már évekkel ezelőtt elhagyta a pártot, nyilvános Facebook-bejegyzésben kért bocsánatot, amiért valaha is a Jobbik tapolcai politikusait segítette, erősítette.
Bocsánatot kérek mindenkitől, amiért nemzeti radikális emberként (én ma is az vagyok) annak idején tetteimmel, ötleteimmel, kapcsolataim által, pénzzel és támogatók bevonásával bármiben is segítettem a Dobót, Passt, Riget és a többit. Ne dőljenek be nekik. Sajnálom!
– ezekkel a szavakkal adott hangot végérvényes kiábrándulásának Toronyi Tibor, a Jobbik korábbi tapolcai elnöke.
A tapolcai mérnök 2008-ban nagy reményekkel lépett be egy jobboldalinak, nemzetinek vélt pártba. A hirdetett eszmék elárulásának és a balra tolódásnak első jeleinél, az elsők között hagyta el a pártot.
Miután példáját országszerte tömegesen követték, a volt elnök interjút adott a PestiSrácoknak. 2017 decemberében már azt jósolta Toronyi, hogy a Jobbik menthetetlen, mert eladta a lelkét, mindazt, ami a nemzeti radikálisokat annak idején egy zászló alatt összehozta. Mindez pedig a megélhetési politikusok bűne. Arra is rámutatott, hogy Tapolcán – amely várost a Jobbik egyik legerősebb bázisának tekinti – már az országosan tetten érhető alkuk és kézfogások előtt tárgyalásokat kezdtek és együtt is működtek a szocialistákkal, méghozzá titokban, az akkori elnök, Toronyi Tibor háta mögött.
A paktum kísérlete persze folytatódott, bár lázasan tagadták. A tettek mást mutattak. Az első, nyilvánosan felvállalt összeborulása a tapolcai bal- és szélsőjobboldalnak az volt, amikor Dobó Zoltán jobbikos polgármester Lévai József MSZP-s képviselőt tette meg alpolgármesterének.
A tapolcai Jobbik és a szocialisták kapcsolata azóta újabb szintre lépett. Március elején jegyeztették be az Egységben Tapolcáért Egyesületet, amely tagságának parádés névsora onnan derült ki, hogy bár a polgármester és több önkormányzati képviselő is tag, a város nevének használatát hivatalosan kérvényezni kellett a képviselőtestülettől. A dokumentumra a legutóbbi testületi ülés előterjesztései között bukkantunk rá.
A kérvényt jegyző tizenkét tag közül öten töltenek be valamilyen pozíciót pártban, illetve önkormányzatban. Ott van a sorban Dobó Zoltán jobbikos polgármester, aki egyben megyei képviselő is, mellesleg a Jobbik Veszprém megyei alelnöke.
Décsey Sándor szintén jobbikos önkormányzati képviselő, akárcsak Pass Sándor, de szerepel az egyesületi taglistán Búzás Gyula is, aki az MSZP-t képviseli az önkormányzat képviselőtestületében, illetve Árvai Gábor, aki az MSZP tapolcai elnöke. (Árvai korábban azzal került az országos hírekbe, hogy pedagógusként megütötte egyik diákját, egy 12 éves, nevelőszülőnél élő, mentálisan sérült fiút. Erről ITT írtunk.)
További két, civilbe forduló egyesületi tag sem független politikai pártoktól. Bertalan Csaba a Jobbik rendezvényein szokott verset mondani, Tölgyes Zsolt pedig korábban már megmérette magát önkormányzati választáson, méghozzá a Jobbik színeiben, de csúnyán alulmaradt.
Nemcsak Toronyi, az őt megelőző elnök is kibukott az összeboruláson
Szalkai Zsolt, aki még Toronyi Tibort megelőzően volt a Jobbik tapolcai alapszervezetének elnöke, szintén nem bírta szó nélkül hagyni a szocikkal való egyesülést. Egy, a témában posztolt Facebook-bejegyzéshez kommentelt. Azt írta: hánynia kell ezektől az emberektől. Hozzászólásában Szalkai emlékeztet: őt éppen azért állították annak idején a szőnyeg szélére, mert az apja MSZP-tag volt.
Aztán ahogy telt az idő, egyszer csak lerendeltek egy helyre engemet, hogy apám MSZP-tag volt és ez milyen szemét dolog, és nem engedhetjük meg soha, hogy szövetkezzünk. NESZE, MOST MEG AZOK, AKIK HŐBÖRÖGTEK, A NEVÜK OTT VAN A LISTÁN! HÁT HÁNYOK EZEKTŐL AZ EMBEREKTŐL!
– fogalmaz a Jobbik-alapszervezeti exelnök.
A Jobbik és az MSZP is végelgyengülésben szenved
Ha erkölcsileg nem is, politikailag érthető, hogy a Veszprém megyében miniatűrré zsugorodott két ellenzéki párt utolsó talpon maradt egyedei tizenkilencre lapot húznak, és összedobva minimális megmaradt erejüket a civil szféra oldaláról, kerülve próbálnak újra valamilyen politikai szerephez jutni.
Az MSZP az egész megyében halódik, egyedül Ajkán, az ősbaloldali városban tartják még magukat bebetonozott polgármesterükkel, Schwartz Bélával. De már ebben a körzetben sem remélhetnek túl sokat annak tükrében, hogy a 2018-as országgyűlési választáson a Fidesz jelöltje toronymagasan olyan eredményt hozott Ajkán, mint korábban jobboldali politikus ebben a városban soha.
A megyeszékhelyen, Veszprémben is olyan sovány a helyzetük, hogy ugyanezen választáson először úgy volt, hogy Mesterházy Attila lesz az MSZP egyéni képviselőjelöltje, aki aztán inkább a lista befutó helyére menekült és átadta a választás kínálta lehetőséget az álfüggetlen Kész Zoltánnak, aki ugye akkorát bukott, mint amennyire magabiztos volt. Ahogy szokták mondani: a fal adta a másikat…
A Jobbik az első pofont a megyében akkor kapta, amikor elkezdtek kilépni meghatározó helyi politikusai, az utolsók között Ferenczi Gábor, aki a Mi Hazánk országos alelnöke lett. Ferenczivel első körben Devecsert bukták, aztán a megyei pozíciójukat. Ugyanis Ferenczi Gábor és Orbán Imre Jobbikból való kilépésével megszűnt a párt frakciója a megyei önkormányzatban. Dobó Zoltán esetében, aki így egymaga maradt jobbikos a megyeházán, további veszteséget is hozott pártja képviseletének zsugorodása: a tapolcai polgármestert visszahívták a pénzügyi bizottság elnöki tisztségéből.
Legutóbb, idén januárban a Jobbik veszprémi alapszervezetében tört ki a botrány. Miután a korábbi vezetőség jelezte, hogy az elvhűtlenség a továbbiakban elfogadhatatlan számukra és összesen heten kiléptek az elkorcsosult Jobbikból, a párt megszüntette a veszprémi alapszervezetet és új tagokkal – köztük az ugyan veszprémi születésű Varga-Damm Andreával, aki utoljára óvodás korában élt a városban – új alapszervezetet hoztak létre.
Tapolcán politikai körökben azt beszélik: Dobóék – érezve vesztüket – előkészítenek egy Márki-Zay-féle receptet annak érdekében, hogy megpróbálják megőrizni még radikális jobboldaliként megszerzett hatalmukat. Ezért gründolták össze azt a civil szervezetet, amelybe politikai múlttól, elvektől, pártoktól függetlenül mindenkit bevettek, aki hozzátehet valamit az összellenzéki gezemicéhez.
Állítólag olyan forgatókönyv is van – felkészülve a Jobbik és az MSZP országos szinten is produkált zuhanórepülésének legrosszabb eshetőségeire -, hogy az önkormányzatban jelenleg is regnáló helyi politikusok az egyesület színeiben indulnának az őszi önkormányzati választáson.
A Demokratikus Koalíció, amelynek tapolcai alapszervezete csak a közelmúltban alakult, egyelőre megfigyelő állásponton helyezkedett el. Sibak Tibor tapolcai elnök, aki néhány éve gazdasági csalás miatt állt bíróság előtt – első fokon még el is ítélték, majd jogerősen megúszta az ügyet -, arról már nyilatkozott egy interjúban, hogy polgármester-jelöltként Dobó Zoltánt támogatják.
Veszprémben is összeálltak Varga-Dammtól Mesterházyig
A veszprémi megyeszékhelyen, a királynék városában januárban összesen heten hagyták el a Jobbikot: Sárándi Balázs veszprémi alapszervezeti elnök, Forgóné Kelemen Judit önkormányzati képviselő, alapszervezeti alelnök, Pataricza György ajkai önkormányzati képviselő, Forgó Gyula országos választmányi tag, valamint további három veszprémi Jobbik-tag.
Az MSZP és a DK már csak egy-egy helyi “erős” embert tud felmutatni, Hartmann Ferenc és Katanics Sándor személyében.
Az LMP veszprémi potentátja, Gertsmár Ferenc tavaly az országgyűlési választások képviselőjelöltje volt pártjai színeiben, addig, míg többek közt a párt országos botrányai miatt visszalépett a jelöltségtől. Gertsmár jelenleg is az LMP tagja és önkormányzati képviselő; korábban volt már polgármester-jelölt is az LMP színeiben.
Ezzel a felhozatallal nem csoda, hogy a minap összellenzéki sajtótájékoztatón jelentették be Veszprémben, hogy egy jelölt mögé fognak beállni mindannyian. A sajtótájékoztatón felvonult Mesterházy Attila volt MSZP-elnök – sőt, miniszterelnök-jelölt – és Varga-Damm Andrea, a Jobbik “nagyasszonya” is, akiről az Informátor bemutatta, hogy köze lehetett a ’90-es évek lakásmaffiájához és hozzájárulhatott ügyvédként több ember otthona elvesztéséhez is.
Azt még egyelőre nem tudni, ki lesz a közös exszélsőjobb-szoci-reformszoci polgármesterjelölt, az viszont már biztos, hogy nem Kész Zoltán; ezt újságírói kérdésre a sajtótájékoztatón is megerősítették. A magát Fidesz-buktatónak tartó Kész politikai pályafutása tehát a jelek szerint igen csak kérészéletűre sikerült.
Vezető kép: Együtt a tapolcai díszes társaság, szocik és jobbikosok – nemcsak közös fotón, hanem egy civil szervezetben. Fotó: Facebook.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS