Mint arról elsőként beszámoltunk, szerdán a Human Operator Zrt. három munkatársát, három nőt vettek őrizetbe a NAV nyomozói a Czeglédy-féle iskolaszövetkezeti botrányban. Mindhárman a cég szombathelyi irodájában dolgoztak, már amíg meg nem szűnt. Czeglédy Csaba városába érve azt tapasztaltuk, hogy nyoma veszett a Human Operátor Zrt. székhelyének. Az irodák kiürültek, a cégtáblákat is lefejtették a falakról. Néhány méterrel távolabb a helyi MSZP-irodában, de az azzal szomszédos Oberbankban sem fogadtak bennünket szívesen.
Tovább dagad a Czeglédy-botrány. Ahogy arról tegnap beszámoltunk, a gyanúsítottak száma tizenhét főre nőtt az adócsalási ügyben. A Szegedi Járásbíróság mind a három, szerdán őrizetbe vett gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezte. Egyikük T. Andrea, aki a Human Operator szombathelyi irodáját vezette, és egyébként a cég felügyelő bizottsági tagja is. Úgy tudjuk, a NAV azzal gyanúsítja, hogy közvetlenül részt vett a pénzügyek bonyolításában, amely az iskolaszövetkezetnél a tetemes adó elsikkasztásával zárult. Köze lehetett azokhoz az iskolaszövetkezeti számlák, iratok kezeléséhez is, amelyeket érdekes módon a nyomozók nem az iskolaszövetkezetek (Ide Haza, Alba Pro Regia iskolaszövetkezet) irodáiban, hanem Szombathelyen, a Kossuth utca 8. szám alatt, a Human Operator Zrt. irodájában találtak meg. T. Andrea egyébként korábban a Vas megyei MSZP tagja volt, férje, T. Mihály pedig a szintén Czeglédy Csabához köthető Nyugat.hu alapító főszerkesztője, ma tudósítója és fotóriportere. T. Andrea korábban a Vas megyei MSZP tagja, irodavezetője és megyei képviselője is volt. A nő egyébként a 2000-es évek elején G. Andrea néven már a százmilliós köztartozással utóbb felszámolt Czeglédy vezette Rébusz Iskolaszövetkezetben is felbukkant, Czeglédyt az ott elkövetett csalások miatt 2002-ben jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.
Pikáns, hogy T. Andrea férje, T. Mihály volt az, aki belekötött az Echo TV Informátor című műsorának stábjába, amikor Szombathelyen forgattak az iskolaszövetkezet-botrány ügyében és amikor Szarvas Szilveszter, a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese, az Echo TV Informátor magazinműsorának felelős szerkesztője rátalált a ledarált áfabevallásokra. T. Mihály a Humán Operátor Zrt. telephelyén, a Puskás Tivadar utcában szaladt az Informátor stábja után és hozta magát kínos helyzetbe, amikor azzal magyarázta ellenállását a kamera láttán, hogy nem szeretné, ha a helyi médiabirodalommal kötnék össze az áfacsalási ügybe keveredett céget. Akkor a stáb még csodálkozva kérdezte, miért ennyire kínos egy újságíró számára, hogy rákerül az ott parkoló autója a tévéfelvételekre… Őrizetbe vették továbbá P. Anitát, aki informátorunk szerint a fent említett áfa- és iratdarálásokban jeleskedett. P. Anita nem csak munkahelyét tekintve kötődik Czeglédy Csabához, hanem családtagja is. Egész pontosan Czeglédy testvérének a felesége. A harmadik letartóztatott nő is a közvetlen kollégájuk volt. Úgy tudjuk, személyük a bizonyítékok eltüntetésének kísérlete miatt is érdekessé vált, illetve az ügy egyik előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottja is terhelő vallomás tett rájuk.
Százmilliós bevétel
T. Mihály régi főszereplője a szombathelyi médiának. T. nem csak a Nyugat.hu portálon és a Nyugat Rádióban vezető, hanem korábban egy PAPARAZZO BT. ellenjegyzésre jogosult vezetője volt. A most letartóztatott feleség, T. Andrea pedig a kültagja. A 2002-ben 20.000 forint alaptőkével bejegyzett, hírügynökségi tevékenységgel foglalkozó vállalkozás 2013 és 2015 között több mint 250 millió forint bevételt produkált. Ennek ellenére 2016-ban adótartozása miatt végrehajtást indított ellene a NAV. 2017 júliusában – nem sokkal Czeglédyék letartóztatása után a Bt. adószámát is felfüggesztette.
Az utolsó adóbevallás szerint a 2015-ben befolyt 130 millió forintos bevételből több mint 125 milliót „személyi jellegű ráfordításra” költöttek. Összehasonlításként érdekes adat, hogy egy kis vidéki hírügynökség havi átlagbevétele 1-1,5 millió forint körül mozog jó esetben. Az éves 100 millió körüli bevétel, ennek a tízszeresét jelenti, a 125 milliós személyi ráfordítás pedig nagyjából 10 millió havi honorárium kifizetést, konkrétan nulla alkalmazott mellett. Mellesleg a PAPARAZZO Bt. könyvelője az a Cs-né Judit Andrea, aki Czeglédy cégeiben felügyelő bizottsági tag volt és könyvelt is, jelenleg szintén a szegedi bv-intézet vendégszeretetét élvezi, a hárommilliárdos költségvetési csalás egyik gyanúsítottjaként.
Szoci szálak a gépezetben
Megtudtuk, hogy a szombathelyi MSZP elnökségi tagja, irodájának lelkes dolgozója, P. Benjamin a Human Operator Zrt.-ben is alkalmazott volt sokáig, szervezési feladatokat kellett ellátnia. Mivel azt hallottuk, hogy általában megtalálható a főtér melletti pártirodában, az újabb letartóztatások hírére arra vettük az irányt. Kíváncsiak lettünk volna, mit szól volt kollégái meggyanúsításához. Megjelenésünkre azonban bezárult az MSZP iroda ajtaja. Amikor szerettünk volna belépni, egy hölgytöbbször hangosan elismételte, hogy távozzunk és kifelé nyomta az ajtót, majd amikor sikerrel járt a kulcson is fordított kettőt.
Szerencsére P. Benjamin telefonszámát is megtudtuk és felhívtuk az iroda ajtajából. Készséges volt, egészen addig, míg meg nem tudta, hogy a PestiSrácok és az Echo TV képviseletében érkeztünk. Egyetlen percig sem tagadta, hogy jó helyen keressük az MSZP-irodában, bár szerinte ő nem irodavezető, valós feladata, tevékenysége szerinte nem érdekes, ahogy az sem, hogy korábban mit dolgozott Czeglédy Csaba cégében – „És ha ott dolgoztam? Már nem, az iroda be is zárt és nem akarok nyilatkozni” – mondta, aztán bontotta a vonalat.
Hasonlóan kedves volt a fogadtatás az MSZP-irodával falszomszéd szombathelyi Oberbaknál is. Itt K. László személye izgalmas, ugyanis amint már említettük, ő az MSZP irodával szomszédos Oberbank szombathelyi fiókvezetője, felügyelőbizottsági tag a Humán Operátornál. Az Oberbank neve ismerősen hangozhat a Czeglédy-botrányt követő olvasóinknak. Ennek a banknak a Czeglédy Csaba nevén lévő ausztriai széfjében találták meg az egykilós aranyrudat. Korábbi kétrészes feltáró cikkünkben írtunk arról is, hogy egy informátorunk szerint az eltűnt milliárdokat is arrafelé érdemes keresni. Azon sem lepődtünk meg igazán, hogy a felügyelőbizottsági tagok között találjuk a Rébusz iskolaszövetkezet vezetőjét, D. tanár urat.
Nem láttak minket szívesen
Szerettünk volna személyesen beszélni a fiókvezető úrral, hogy megkérdezzük, felegyelő bizottsági tagként éveken át hogy nem tűnt fel neki semmi abból a bűnszövetkezetben irányított pénzlenyúlásból, amely ügyében most a NAV nyomoz. Az is érdekelt volna minket, hogy csak a véletlen műve-e, hogy éppen az Oberbankban bukkant elő Czeglédy aranyrúdja és éppen az Oberbankot emlegetik informátoraink az eltűnt pénzek fellelhetőségének lehetséges helyeként. K. László azonban nem kívánt beszélni velünk. Egy kedves banki alkalmazott hölgy még azt mondta, hátramegy és szól neki, lenne-e ránk öt perce. Majd megjelent egy biztonsági őr és távozásra szólított fel minket. Hiába tudakoltuk, megvárhatnánk-e, mit felel, fogad-e minket, az úr közölte, hogy biztosan nem, ugyanis a biztonsági szolgálatnál már egy hete kiadta, hogy a sajtót nem engedhetik be a bankfiókba.
Visszatérve a felügyelőbizottsági tagokhoz, H. László nevét olvasva is megrökönyödtünk. H. László felesége ugyanis egy bizonyos H-né Sz. Eszter, a NAV szombathelyi irodájának gazdaságvédelmi osztályvezetője… Kezdjük érteni, mi lehet annak az oka, hogy éveken át működhetett a Czeglédy-féle rendszer, amely a gyanú szerint milliárdokkal károsította meg a magyar államot.
Vezető kép: Révész Zsolt
Facebook
Twitter
YouTube
RSS