Elrendelte a bíróság elrendelte a szigetszentmiklósi emberölés gyanúsítottjának az előzetes letartóztatását vasárnap – közölte a Budapest Környéki Törvényszék az MTI-vel.
A bírósági közlemény szerint a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit emberölés bűntettével gyanúsít a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. A járásbíróság a gyanúsított előzetes letartóztatásának végrehajtási helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölte ki. A harmincegy éves gyanúsított csütörtökön a szigetszentmiklósi wellnesshotelben szóváltásba keveredett a hotel alkalmazottaival, majd az egyik ott dolgozó takarítónőt többször bántalmazta, ennek következtében a sértett életét vesztette. A bíróság álláspontja szerint a bűncselekmény körülményei, illetve a gyanúsított vallomása alapján szükséges az elmegyógyintézeti megfigyelése, ezért elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását. A gyanúsított és védője fellebbezett a bíróság végzése ellen.
Forrás: MTI. Fotó: PS
Facebook
Twitter
YouTube
RSS