Összesen négy nyomozás folyik a CEU-tüntetéseken rendőröket ért bántalmazások ügyében – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője. Tájékoztatása szerint egyikben sincs még gyanúsított. Most bemutatjuk önöknek azt a szőke nőt, aki az Echo TV felvétele szerint lökdöste és szidalmazta a Parlament főbejáratát védő, társaihoz hasonlóan már-már túlságosan is szelíden viselkedő rendőrt. Aki fölismeri a szőke nőt, vagy a korábban portálunk által már bemutatott rendőrverő férfit, jelentkezzen!
Bagoly Bettina tájékoztatása szerint a Budapesti Nyomozó Ügyészség négy külön büntetőeljárást folytat hivatalos személy elleni erőszak miatt a CEU-tüntetések kapcsán. Ezek közül az egyik bűncselekmény az Echo TV április 9-ei felvételén is látható. Az elkövető, a címlapfotónkon is látható szőke hajú, középkorú (vagy kiélt arcú fiatal) nő, aki a videón a 8. másodpercnél meglöki az előtte békésen álldogáló rendőrt, majd utána még fenyegetni is kezdi a nagyon fiatal és nagyon nyugodt egyenruhást:
Ne lökdöss, mert nem tudom, mit csinálok veled! Ne lökdöss! Vigyázz magadra, gyerek!
Ezután többször figyelmeztetően fölemeli a mutatóujját, telefonjával lefényképezi a rendőr azonosítószámát, majd még valamit magyaráz, de a nagy zajban csak a diktatúra szó vehető ki. (A diktatúrázás természetesen nem bűncselekmény – csupán a CEU-ért aggódó tüntetők kulturális közös nevezője, legkisebb közös többszöröse.) Íme, még egy kép a szőke nőről, amint épp fenyegeti a rendőrt:
Megütötte a rendőrt
A második nyomozás azzal a bántalmazással kapcsolatos, amelyről a PestiSrácok.hu számolt be elsőként a Kettős Mérce Facebook-oldalán közzétett videófelvétel alapján. Az április 4-ei CEU-tüntetésen készült felvételen jól látszott, amint egy világoskék inges, uniós zászlót lobogtató férfi minden ok nélkül megütött egy rendőrt a Parlament főbejáratánál. (Az eredeti felvételen 2:53-nál látható ez a jelenet.) Cikkünk megjelenése után Bucsek Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya feljelentést tett, a Budapesti Nyomozó Ügyészség pedig eljárást indított. Egyébként az agresszív, zászlós férfi megpróbált áttörni az épület főbejáratát védő rendőrsorfalon, és azt üvöltötte hátra a tömegnek, hogy „Toljatok, toljatok!”. Az áttörés viszont nem sikerült neki és társainak sem. Őt is keresi még a rendőrség.
Dobálták is a rendőröket
A másik két nyomozás az április 9-ei, Kossuth téri CEU-tüntetés kapcsán a rendőrök megdobálása miatt indult. Az egyik esetben vízzel teli palackkal dobtak fejbe egy egyenruhást – ebben a Budapesti Rendőr-főkapitányság tett feljelentést. Valamint egy magánszemély – Tényi István – is bejelentést tett a rendőrök üvegekkel, palackokkal való dobálása miatt. Ezekben az esetekben sincs még gyanúsított – tudtuk meg a Fővárosi Főügyészség szóvivőjétől.
A Büntető törvénykönyv szerint: „Aki hivatalos vagy külföldi hivatalos személyt a) jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályoz, b) jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel intézkedésre kényszerít, vagy c) eljárása alatt, illetve emiatt bántalmaz, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (…) A bűncselekmény megvalósulhat, ha a hivatalos személyt akadályozzák, intézkedésre kényszerítik, vagy őt eljárása alatt, illetőleg emiatt bántalmazzák. (…) Hivatalos személy elleni erőszak bűntettét valósítja meg az is, aki a hivatalos személyt eljárása alatt, illetve emiatt bántalmazza. Bántalmazás alatt a sértett testét érintő erőszakos magatartást értjük.
Videó: Echo TV.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS