Sikeres volt a pozsonyi csúcstalálkozó abban a tekintetben, hogy sikerült megegyezni abban, hogy abszolút mértékben összpontosítani kell a külső határok védelmére – jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök az európai uniós (EU) tagországok állam- és kormányfőinek nem hivatalos pozsonyi találkozóját lezáró sajtótájékoztatón pénteken.
Erről a soros EU-elnök Szlovákia kormányfője a Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével és Jean-Claude Junckerral, az Európai Bizottság elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón beszélt. Robert Fico elmondta: nagyon őszinte véleménycserét folytattak az unió helyzetéről, és mindannyian egyetértettek abban, hogy az EU projektjének megvalósítása során “nem lehet hátramenetbe kapcsolni”, és abban is, hogy csak az unió az, ami biztosíthatja az európai lakosság számára a prosperitást és a biztonságot. A szlovák kormányfő szerint a pozsonyi csúcstalálkozó – amelyen mint mondta “rossz dolgokkal is szembe kellett nézni” – egyik hozadéka az volt, hogy rámutatott a 27 uniós tagország azon akaratára, hogy folytatni kívánják az uniós projektet.
Kimondtuk, hogy ennél jobb nincs”
– fogalmazott Fico. A sajtótájékoztatón Donald Tusk a pénteki pozsonyi uniós csúcstalálkozó egyik fő kérdése – a hol van és merre halad az unió – kapcsán azt mondta: ki kell küszöbölni az unióban eddig elkövetett hibákat, és az európai 27 állam jövőjére kell tekinteni.
Ha előre akarjuk mozdítani Európát, nem lehet úgy folytatni, ahogy eddig”
– mondta Tusk. Rámutatott: az Európai Unió “előremozdításának” céljából megegyezés született az úgynevezett pozsonyi útitervről, amely azokat a célokat tartalmazza, amelyeket az EU az elkövetkező hónapokban el akar érni. A konkrét célokat ismertetve kifejtette: be kell biztosítani a schengeni és külső határok teljes védelmét, ezzel összefüggésben folytatni kell az együttműködést Törökországgal és a Nyugat-Balkán országaival, illetve minden segítséget meg kell adni a tagországoknak belső biztonságuk megőrzéséhez. Donald Tusk a tagországok biztonsága kapcsán leszögezte: a külső határok védelmének fontossága egyértelmű, nem szabad hagyni, hogy megismétlődjön a 2015-ben a migráció miatt elszabadult káosz.
Az emberek biztosak akarnak lenni abban, hogy képesek vagyunk megújítani a határok védelmét”
– mutatott rá az ET elnöke. Megjegyezte: a találkozón az is nyilvánvalóvá vált, hogy ezzel összefüggésben minden uniós tagország támogatni fogja Bulgáriát határai védelmében. Jean-Claude Juncker a bolgár-török határ védelmének szükségessége kapcsán elmondta, az unió erre a célra 108 millió eurós összeget különített el, amelyet jövőre újabb 116 millióval egészítenek ki. “Nem hagyjuk magára Bulgáriát” – jegyezte meg Juncker.
PS/MTI, fotó:MTI
khm
2016-09-17 at 16:43
Vagy nem.
khm
2016-09-17 at 12:45
Ráadásul utálok zsidózni.
Ellenben a pénzüggyel foglalkozó cégekből,csak valamikor régebben lettek kiszorítva. 🙂
khm
2016-09-17 at 12:44
Minél több retek jön át a határokon,annál nehezebb lészen ezeket kitoloncolni.
Pláne,ha van olyan ütődött,amelyik pénzt ad “kölcsön”, a tanulmányaikra.
Lehet,hogy senki nem hajlandó megérteni,(de ez miatt drágább lészen a bankszámla,később) ha ezeknek kölcsön adunk,nem fogják visszafizetni.
A hiány a többi bankszámlást illeti. A zsidó az nem fog bukni.
Alex
2016-09-17 at 00:57
Ficonak igaza van. Hoztak egy nagy semmit, de azt is jól meg kell fogni. Ha Bulgária felöl nem jönnek, nos az 5-6% könnyebbség. A hülye szerbeknek kellene végre felébredni és kerítést építeni, mert helyettük más nem teszi meg.
Matyko-X
2016-09-16 at 22:48
Ahogy várható volt, körbeülték az urak a nagy semmit: Szó, szó, szó – Hamlet után szabadon. Európában egy évig semmi se fog jól változni, pontosabban: javulni nem, de romlani igen.
Üres szólamok – Bulgáriát kicsit támogatják, de a görög és olasz disznóól változatlan marad. Sovány, nagyon sovány. Lehet találgatni, mire megy ki a játék – az újabb nagy háborút reszelgetik?