![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/07/K_EPA20240718206.jpg)
Magyarország 78 milliárd forintos fizetési felszólítást kapott Brüsszelből, a kormánynak 45 napon belül ki kell fizetnie a menekültügyi pénzbírságot. Az EU Bírósága azért arra kötelezi a kormányt, hogy bírságot fizessen, mert szerintük a határvédelemmel kapcsolatban kötelezettségszegést követtünk el.
Magyarországnak végre kell hajtania az EU Bíróságának ítéletét, és 45 napon belül ki kell fizetnie a menekültügyi pénzbírságot – írja a kormánynak címzett friss levelében az Európai Bizottság, amit a Népszava szerzett meg. Christian Wigand szóvivő közlése szerint az Európai Bizottság július 16-án levelet és fizetési felszólítást küldött a magyar kormánynak. A testület egyrészt azt szeretné tudni, hogy a kormány hogyan kíván megfelelni a június 13-án, illetve 2020. december 17-én hozott európai bírósági ítéleteknek, másrészt 45 napos határidőt szab egy 200 millió eurós bírság kifizetésére. Az ország teljes jelenlegi tartozása több mint 240 millió euró, amely naponta 1 millióval emelkedik.
A lap szerint a levél egyelőre a befizetésére szólítja fel a magyarországi hatóságokat. Ha ezt elmulasztják, akkor az Európai Bizottság újabb felszólítást küld, ugyanakkor már csak 15 napot adva a teljesítésre. Ha a pénz nem érkezik meg, akkor a testület megkezdi a kamatokkal növelt összeg fokozatos behajtását a magyar költségvetésből.
A tagállamok helyett Magyarország fizeti meg annak az árát, hogy az Európai Unión belül ne legyen szükség határvédelemre
– nyilatkozta korábban az üggyel kapcsolatban az Indexnek Varga Mihály. A pénzügyminiszter részletesen kifejtette; nem adják fel és továbbra is azt szorgalmazzák, hogy Brüsszel vegye napirendre a határvédelem szempontjából felmerülő magyar költségeket, amelyek nagyjából kéthavi nyugdíjkiadásban mérhető szintre emelkedtek.
Mint a költségvetésért felelős miniszter, korábban Johannes Hahn uniós biztoshoz fordultam, kérve, hogy az Európai Unió vállaljon nagyobb részt a megnövekedett teherből. Tavaly év végén küldtem egy levelet biztos úrnak, aki akkor pozitívan reagált. A levélváltások után meghívtam a határra, és azt elfogadta. Leegyeztettük, hogy az első félévben sort kerítünk a látogatásra. Most ehhez képest egy folyamatos visszakozást láthatunk tőle”
– fogalmazott a lapnak Varga Mihály.
Varga Mihály kiemelte, Johannes Hahnnak – leköszönő biztosként – volt olyan felvetése, hogy inkább a magyar EU-elnökség prioritásairól szeretne tárgyalni. A Pénzügyminisztérium azonban erre válaszul jelezte neki, hogy az uniós elnökségünk apropója lehet a tárgyalás alapja, de Magyarország fontos témái között a versenyképességen, a demográfiai kérdéseken túl az illegális migráció megfékezése is megtalálható.
Erre az uniós biztos úr végül jelezte, lemondja a találkozót. Világos helyzetet teremtettünk, amellyel a biztos úr már nem kívánt szembesülni, az utolsó pillanatban elfordult egy Magyarország számára súlyos probléma megoldásától
– mondta az Indexnek Varga Mihály. Összehasonlításként: a magyar határvédelmi kiadások összege kétszerese annak, mint amit egy év alatt családi adó- és járulékkedvezményre fordít az állam (370 milliárd forint), vagy más példával élve, közel kéthavi nyugdíjkiadást fedezne. Pedig a schengeni övezethez történő csatlakozás következtében Magyarországnak a külső határok védelme egyszerűen – az uniós szerződések szerint – a kötelessége.
A pénzügyminiszter szerint a helyzet nemcsak igazságtalan, de komoly teher is a magyar államháztartásnak, ugyanakkor az uniós költségvetés méretéhez viszonyítva a határvédelmi kiadások elenyészőek: csak az idei évre 67 ezer milliárd forint az uniós költségvetés kiadási főösszege. Az Európai Bizottság a magyar határvédelmi kiadások több mint felét költötte találkozókra és konferenciákra 2015 óta (955 millió euró/375 milliárd forint), de az Európai Parlament is hasonló nagyságrendben költött utazásra és költőpénzre (740 millió euró/290 milliárd forint) ugyanezen időszak alatt.
(Index / Kiemelt kép: MTI/EPA/Ronald Wittek)
Bela
2024-07-24 at 22:37
Királytigris2024-07-24 at 21:45
Uniós della kit tett gazdaggá?
Itt az ideje, hogy a főni strómanjai visszaadjanak valamit a társadalomnak!
Másrészről a rengeteg gazdasági migrit ki eresztette rá az országra??
Akkor fizessen a főni érte és ne a népet sarcolja háborús külánadókkal!!
Hajrá!
Királytigris
2024-07-24 at 21:45
Bela2024-07-24 at 16:23!
Ez a szabály a zsebre vágott bíróságokra is igaz?
Királytigris
2024-07-24 at 21:43
Juhász Gyula2024-07-24 at 19:12!
Csak nem LSD-vel lővöd be magadat?
Ugyanis ennyi hülyeséget normális ember nem mond.
Tények
2024-07-24 at 21:05
HAMAR LE LETT VÉVE EZ A CIKK A FŐOLDALRÓL
UGYE NEM FONTOS?
Talpra magyar!
2024-07-24 at 20:20
2024-07-24 at 18:23-kor egy gender pedofil …. párti csicska ellopta a nevemet.
Talpra magyar!
2024-07-24 at 20:17
Az alkotmányunk, és szuverenitásunk védelme, mindenek felett.2024-07-24 at 19:26 Igen mert az EU tagországok alkotmánybírósága mindent borit amit az EU vezetése megakar sérteni korlátozni akar. Már amelyik országé.
Az alkotmányunk, és szuverenitásunk védelme, mindenek felett.
2024-07-24 at 19:26
Szuverén állam vagyunk, és semmilyen jogalapjuk nincs, a büntetés kiszabására, és behajtására. Az alkotmányunk, és szuverenitásunk védelme, mindenek felett.
Drazsen
2024-07-24 at 19:24
Már meg is van az első hatása ennek a felszólításnak. Csak a mai napon 3,Ft-tal gyengült a HUF az EUR-ral szemben
Tények
2024-07-24 at 19:24
ha magyarország fizet(ne) azzal elismerné,hogy a népszavazás ellenére kész a sátánfajzat brüsszel által ránkerőszakolni kivánt bűnöző keresztényellenes muszlim férgeket felvenni.
az eu százszor aljasabb mint az orosz megszállók voltak.
AZÉRT KELLENE FIZETNÜNK, HOGY BIZTONSÁGBAN TUDJUNK ÉLNI, HOGY A NŐK NYUGODTAN KI TUDJANAK MENNI NAPPAL IS AZ UTCÁRA?
Drazsen
2024-07-24 at 19:21
Juhász Gyula2024-07-24 at 19:12
Hát igen, jól összefoglalta a kormány fafejűségéből, nyakaskodásából könnyen valóra válható veszélyeket. A minden napi megélhetésünket teszi kockára a kormány az önfejűsködésével. Már megint mindenki szembejön az autópályán, nem veszik észre ?
Vízöntő
2024-07-24 at 19:18
Mi meg Ursula von der Leyen magán telefonját követeljük a vakcina sms-ekkel!
20 milliárd euróval, és annak a késedelmi kamatával tartoznak Magyarországnak! Abból levonhatják!
2024-07-24 at 19:15
20 milliárd euróval, és annak a késedelmi kamatával tartoznak Magyarországnak! Abból levonhatják!
Juhász Gyula
2024-07-24 at 19:12
Ha nem fizetünk, 1 millióval nő naponta, na meg soha nem jön majd EUs lóvé, na meg nem lesz nyugdíj emelés, na meg, a gyűlölt Orbán kormány újabb és újabb népsanyargató adókat, illetékeket vezet be és emeli a már bevezetetteket, na meg a hitel minősítők leminősítik az országot, na meg a forint alábukik tartósan, na meg alábuknak az alapok, az állampapírok, na meg a nép pánikszerüen készpénzt vesz ki, vagy átutalja nyugati bankokba, a magyar bankok összeomolnak. Utána az Orbán kormány összeomlik. Orbán Oroszországba menekűl a népharag elől.
Bela
2024-07-24 at 19:11
sumer2024-07-24 at 17:30
Csak illeszkedtem a sorba! “Legyetek bátorak”:-))) Talán így átmegy az üzenet (csak tán fusssa az 1400 milliárdos magán tőke alapokból erre a potom 78 milliárd büntire), mert fajtársaitokkal mást nem vagytok képesek felfogni!:-))
Hajrá!
A zutcaembere
2024-07-24 at 18:33
Ez is rajtunk lesz behajtva, nem az oligarchákon.
Tények
2024-07-24 at 18:33
MÁR 248 MILLIÓ EURO (78 MILLIÁRD FORINT) A MOCSKOS MIGRÁNSOK MIATTi KÖVETELÉS. MINDEN NAP EGY MILLIÓ EURÓVAL TÖBB.
A BIRÓKAT NYILVÁNOSAN VÉGEZNÉM KI BRÜSSZEL FŐTERÉN. MELLETTE BORELLT ÉS VAN DER LEJJEBET IS. EZEK EGY LEHELET ÉLETET EGY PERCET SEM ÉRDEMELNEK MEG.
MI AZ, HOGY NEM LEHET SEHOVOHÁ SEM EZEN MOCSKOS GECILÁDA EU BÍRÓSÁG ELLEN FELLEBEZNI?
AZ EU BELÉPÉSNÉL NEM VOLT FELTÉTEL A SÁTÁNFAJZATOK BEFOGADÁSA.
IGAZA VAN ORBÁNNAK, EFELETT MINDEN ORSZÁGNAK JOGA VAN SZUVERÉN DÖNTENI, HOGY KIVEL AKAR ÉLNI. A NÉPSZAVAZÁS IS IGY SZÓLT.
NEHOGY A MOCSKOS GECILÁDA SÁTÁNFAJZAT EU SZABJA MEG, HOGY NÉZZEN KI EGY ORSZÁG LAKOSSÁGÁNAK AZ ÖSZETÉTELE. MI NEM AKARUNK MOCSKOS KERESZTÉNYELLENES MIGRÁNSBÜNÖZÖKKEL ÉLNI.
PUTIN HELYESEN TENNÉ A MÁSODIK ATOMRAKÉTÁT BRÜSSZELRE IRÁNYÍTANÁ, HOGY OTT SOHA NE GYÜLJÖN ÖSSZE A MAI CSÜRHE.
Talpra magyar!
2024-07-24 at 18:23
Talpra magyar!2024-07-24 at 18:08
oreintál te büdös besugó mndtam már hogy szakagyj le a nevemröl mert megkereslek letépem a fejed és bele okádok a tüdődbe
Talpra magyar!
2024-07-24 at 18:08
Sajnálom2024-07-24 at 15:26 Takarodjál el nyugatra a gazdasági migránsok közé.
Talpra magyar!
2024-07-24 at 18:05
2024-07-24 at 18:00-kor ellopta a nevemet egy tetű úgy ahogy Gyurcsány Karácsony csicskája a fullajtár vezéreinek most osztott szét 200milló forintot.
Talpra magyar!
2024-07-24 at 18:02
2024-07-24 at 14:54-kor és az előtte írt szöveget sem én írtam hát igen a Gyurcsány így lopta szét csődbe nyomorba hazánkat mint ahogy ez a szemét lopkodja az én nevemet.
Talpra Magyar!
2024-07-24 at 18:00
T.rex2024-07-24 at 15:10
na miwan te féreg te még nem pusztutál ki bozgor?
Talpra magyar!
2024-07-24 at 17:58
2024-07-24 at 15:00-kor kitett hozzászólást nem én írtam.
Talpra magyar!
2024-07-24 at 17:54
Pedig a migrációspolitika az EU törvényi jogszabályai szerint is a nemzetek belügye.
K
2024-07-24 at 17:45
–Az Európai Unió gonosz buzi, javíthatatlan.
Sajnos.
Ki kell lépni az EU-ból.
H U X I T
Rózsi, rózsi!😒🐑😒
2024-07-24 at 17:33
Patriot2024-07-24 at 16:31
Fogadj szót Talpra magyar!-nak!
Maradj csendben!!!
Tényleg csak a hazafias érzelmű, derék jobboldali, békepárti, keresztény szellemű kommentelőket égeted!
sumer
2024-07-24 at 17:30
“tartanija”
Segítek! Ilyen magyar szó nem létezik, ezért az elkövető csak a @Bela bácsi-néni lehet… :))))))
Rózsa
2024-07-24 at 17:19
Bela = Béla/Bella ??
Jó sokat àllhatott ebben a hőségben a napon.
Patriot
2024-07-24 at 16:31
Az AVH-s ivadék brigad leszakadhatna már rólunk. Majd ezek mondják meg ki a jobboldali…na nee. A fater még az Anrássy ut 60 ban tépkedte a magyarok körmeit, ez meg itt talpramagyarkodik , kötekedik szedett vedett nick neveken.
Bela
2024-07-24 at 16:23
“Bírósági ítéleteket mindenkinek be kell tartanija!”
Ki mondta ezt?
Nem tudtok segíteni?
lila
2024-07-24 at 16:12
Sajnálom,
a “fideszes rémuralom” legnagyobb cáfolata te magad vagy, aki szabadlábon vagy, és retorzió nélkül leírhatod, hogy szerinted rémuralom van. Ha tényleg az lenne, már rég érted jött volna a fekete autó.
lila
2024-07-24 at 16:10
Át kellene venni az amerikai mintát. A határon buszba kellene tenni a migránsokat és átszállítani őket Németország határára, aztán viszlát. Akkor egy csapásra megoldódna minden probléma.
(Persze ez csak irónia, hogy megoldódna minden probléma, akkor kitalálnának mást. Ha véletlenül nem lenne semmi probléma, akkor meg jönne a van sapka nincs sapka esete.)
David Sandor
2024-07-24 at 16:03
Nem szabad kifizetni, népszavazás a kilépésröl.
sanyó
2024-07-24 at 16:03
Szar szemét kommunista banda.
Alfonzó
2024-07-24 at 15:43
Ha ide beengednek 1 millió nyúlszapora illegális migránst, akkor az itt a nyálukat verő DK-s trollseregnek még annyi sem fog jutni egészségügyre, mint amennyi eddig volt.
Kuvasz
2024-07-24 at 15:36
Fizessenek az ellenzéki szavazók ők támogatják a dollárbaloldalt, akik szervezték előidézték a migrációt.Ezért kellene név szerint szavazni hogy le lehessen verni rajta ha barom volt ,feleljen a vagyonával ,meglátjuk kire szavazna a Bela ,meg a Kárpáti szobanövény.Semmi értelme az anonimitásnak szavazáskor.
Borsodi
2024-07-24 at 15:30
Sziasztok normális emberek többsége!
Csak őszintén és szerényen mondom, hogy ez az a mai EU.
1.
Ez is csak a hülyegyerekeknél lehetséges!
2.
Vagy lesznek illegális migránsok Magyarországon 🇭🇺 vagy pedig büntetés jön?
3.
Mit is mondhatnék erre csak annyit, hogy a hülyegyerek találtak rá és mit is csinálnak a baloldali bolsevik lmbtq szivárvány 🌈 élősködők erre?
4.
Kemény munka a politikusok részére.
5.
Ki is tudja a választ?
6.
Baloldali bolsevik lmbtq szivárvány 🌈 élősködők ne válaszoljanak mert egyáltalán nem érdekelnek ők!
pm
2024-07-24 at 15:27
Probléma, hogy ez csak egy bírság. A be nem fizetésétől még nem fognuk mentesülni a továbbiak alól..
mint a gyorshajtásnál. kifizeted egyszer, aztán elkapnak mégegyszer etc.
A migrációs paktum ettől még mindig létezik, és például azt sem fogjuk végrehajtani.Nem nagyon van olyan pont az eus politikában amivel egyáltalán egyet tudnánk érteni. vétók/amíg még van jogunk/ és konfrontációk sora várható egyre nagyobb számban.
A probléma gyükere ott van hogy még mindig megpróbálunk “együttműködni” az eu val. Mindaddig amíg a tagjai vagyunk eme becses intézménynek, elfogadjuk a játékszabályaikat. /csinálod amit mondunk vagy meg leszel b@szva/
Értem én hogy szívás kilépni, de muszáj lesz. Mi maradt mára az anno vágyott uniós előnyökből???
István
2024-07-24 at 15:27
Van itt néhány olyan levelező aki nem is magyar hanem magyargyűlölő. Ezek nagyon mocskosak.
Azért ezt a listát Pesti Srácoknak nevezik és nem kéne a moderátornak megtűrni az ilyeneket.
56 leverése után ezeknek az apáik és nagyapóik gyilkolták a magyarokat. Ki kéne takarítani a szemetet.
Sajnálom
2024-07-24 at 15:26
Naprózsa2024-07-24 at 15:01
“Van valami kára ebből, maga hálásan a liberálisokra szavazó?
Éhezik, szomjazik, nincs benzin a kutakon?”
Éhezni, szomjazni nem szoktam, benzinhiány már volt a kutakon, de ha tizennégy év Fidesz féle rémuralom legfőbb eredményének ezt tartja akkor még kerülhet nagyobb szarba is az ország.
Ön igencsak igénytelen lehet ha ennyivel is beéri.
Kele Gábor Loránd
2024-07-24 at 15:23
Egy elnök, egy főtanácsnok és öt bíró – valamennyien a nyílt társadalom hálózatának tagjai, és ők állnak azon hírhedt uniós bírósági döntés hátterében, amely nyolcvanmilliárd forintos általános (és kétszázmilliós napi) büntetést rótt ki Magyarországra, mert hazánk nem enged be illegális migránsokat
Ha a választópolgárok nemet mondanak az európai alkotmányra vagy az Európai Egyesült Államokra, akkor jön az EU Bírósága, és továbblendíti a megrekedt folyamatot. A bíróság szakmainak álcázott politikai célja, hogy a föderalizáció motorjává váljon
bl
2024-07-24 at 15:22
Ja és a szovjet katonák nem flangáltak a belvárosban lányok után kajtatva.
bl
2024-07-24 at 15:21
Tehát itt nem is a fizetendő összeg a vérlázító, hanem az a tény, hogy ki kell nyitni kaput mindenki előtt, miközben azt hazudják, de hát nem is… Ennél már az is jobb volt, hogy itt volt 100ezer szovjet katona és elláttuk őket, mert az ő létszámuk legalább nem nőtt az idők folyamán (és haza is lehetett őket küldeni).
Rózsi, rózsi!😒🐑😒
2024-07-24 at 15:19
Patriot2024-07-24 at 14:46
Fogadj szót Talpra magyar!-nak!
Tényleg csak a hazafias érzelmű, derék jobboldali, békepárti, keresztény szellemű kommentelőket égeted!
Fogd kézen rózsit és vonuljatok vissza!