Apróhirdetésben kínálja az MSZP a gödöllői irodájukat, ugyanis még mindig folyamatos a párt vagyonvesztése. A hirdetés szerint a 108 négyzetméteres épülettől és a hozzá tartozó 1212 négyzetméteres összközműves telektől hetvenhárom millió forintért szabadulnának a szocialisták. Noha az iroda felújítandó vagy bontandó, a fémkerítéssel körülzárt telek elhelyezkedésének köszönhetően számos különleges hasznosítási lehetőséget rejt magában – áll a hirdetésben. Az MSZP harminc év alatt eltékozolta elképesztő méretű vagyonát, amelyet a rendszerváltás hajnalán elődjétől, az MSZMP-től örökölt – máig vitatott körülmények között.
A Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet szerint az MSZMP összvagyona 1988 végén akkori áron 10,279 milliárd forint volt, ebből az ingatlanok 7,6 milliárdot tettek ki. Ezek közül kiemelkedett a Központi Bizottság székháza, akkori pénzben 310 milliós értékkel, de 810 milliót ért az MSZMP 38 üdülője és vendégháza. Az állampárt kezelésében lévő 2641 ingatlan közül azonban már 1990 nyarára mindössze 365 maradt az MSZP kezében. A szocialisták vagyonvesztése 2015-ben gyorsult fel újra, amikor az akkori elnök Tóbiás József és Katona Tamás pártigazgató úgy döntött: a Jókai utcai székházon kívül országszerte 38 ingatlantól is megszabadulnak. Mivel az MSZP-nek ekkor már csak nagyjából 150 ingatlana volt, a döntés a párt ingatlanvagyonának a negyedét érintette. Az MSZP országos központja 2016 végén a párt egyik szűkös, erzsébetvárosi, földszinti irodájában rendezkedett be – számol be a Magyar Nemzet.
A méltatlan állapothoz vezető út Gyurcsány Ferenc elnöksége idején kezdődött, aki megválasztása után nem is volt hajlandó beköltözni a Köztársaság téri régi székházba, mondván: az az 1956-os események miatt rossz emlékeket idéz. Bár Gyurcsány ekkor azt mondta, hogy a párt új székháza a VII. kerületi István utcában épül fel, az MSZP végül a Jókai utcai szakszervezeti központot vette meg. A Köztársaság téri székházat az akkori sajtóhírek szerint 1,6 milliárd forintért adta el az MSZP és Puch László a Parkview Hotel Kft.-nek, amelyet egy ismeretlen ír cég tulajdonolt. A vételárból hivatalosan 950 millió forintot kaptak a szocialisták, 675 millió pedig Puch zsebét dagasztotta. Az új, Jókai utcai székházat az akkori hírek szerint 700 millió forintért vette meg az MSZP, de a párt nagyszabású, további százmilliós felújítást is végeztetett az épületen. A 2009-es beköltözésig tartó köztes időben a Gyurcsány-féle pártvezetés az akkori Moszkva térnél található üzletközpontban bérelt magának 1300 négyzetméternyi területet. 2015-ben már a Jókai utcai székház eladása volt napirenden – számol be a Magyar Nemzet.
Ekkora vált egyértelművé, hogy az MSZP durván eladósodott és hatalmas hiteleket halmoz fel. Ezek közül a legnagyobb tétel éppen a Jókai utcai székházra felvett, svájci frank alapú, 800–1000 millió forintos hitel volt. Ehhez jött még az MFB-nél meglévő négyszázmilliós, kedvezményes pártingatlan-vásárlási céllal felvett kölcsön, valamint egy félmilliárdos folyószámlahitel az Ersténél. Az ötszázmilliós folyószámlahitel fedezeteként ráadásul az MSZP pártingatlanjai szolgáltak. Ekkor az MSZP vezetői hangoztatták: egyik ingatlanuktól sem akarnak megválni, bármilyen anyagi gondokkal is küzdenek. A Jókai utcai székházat végül 2016 februárjában sikerült eladni a Geoholdingnak és a Móra Könyvkiadónak. A vételárról üzleti titokra hivatkozva nem adtak tájékoztatást a felek, de a Népszabadság akkori információi szerint hozzávetőleg nyolcszázmillió forintot fizettek az MSZP-nek, azaz nagyjából annyit, amennyiért annak idején megszerezték és felújították az épületet.
Forrás/Fotó: Magyar Nemzet
Facebook
Twitter
YouTube
RSS