![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2020/03/migrans1-1000x600.jpg)
Gyorsított eljárásban börtönre ítéltek Görögországban hatvanhat határsértő illegális bevándorlót – közölte az Alfa görög televízió hétfőn. A fejenként három és fél év szabadságvesztésre ítélt migránsokat pénteken és szombaton vették őrizetbe. A TASZSZ orosz hírügynökség megjegyezte: ez volt az első alkalom, hogy migránsokat ilyen gyors eljárásban letöltendő börtönbüntetésre ítéltek.
Az Alfa értesülései szerint péntektől vasárnap reggelig hetvenhárom határsértőt fogott el a görög rendőrség; a televízió úgy tudja, hogy a hatóságok kezére került illegális bevándorlóknak semmi közük a Törökországgal szomszédos, északnyugat-szíriai Idlíb tartományhoz, illetve az ott zajló harcokhoz, mivel afgán, pakisztáni és szomáliai állampolgárokról van szó. Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök vasárnap este bejelentette, hogy Athén egy hónapra felfüggeszti a menedékkérelmek elfogadását. Tudatta azt is, hogy az ország határain maximálisra emelték a készültség és az elrettentés szintjét. A görög kormányfő figyelmeztette a migránsokat, hogy ne próbáljanak illegálisan belépni az országba, mert vissza fogják őket küldeni oda, ahonnan jöttek. Sztéliosz Pecasz görög kormányszóvivő a rendkívüli tanácskozását követően közölte, hogy átmenetileg azok menedékkérelmével nem foglalkoznak, akik illegálisan érkeztek Görögországba, és az első adandó alkalommal – a személyes adatok regisztrációja nélkül – visszaküldik a határsértőket. A görög hatóságok emellett sms-üzenetben figyelmeztetik a török-görög határon összegyűlt migránsokat, hogy ne próbálkozzanak határ illegális átlépésével. Az AMNA hírügynökség úgy tudja, hogy több ezer külföldi telefonra érkezett értesítés a térségben.
A Görög Köztársaságból: Görögország maximális szintre emelte határvédelmét. Ne próbálkozzatok illegálisan átlépni a görög határon
– olvasható az üzenetben.
Ankarában pénteken közölték, hogy Törökország már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja tartóztatni a menekülteket, és megnyitják a határokat az Európa felé igyekvők előtt. Görögország a határvédelem megerősítésével reagált. Az utóbbi napokban a görög határőrség és a rendőrség készenléti egységei könnygázt és villanógránátokat is bevetettek a Törökország és Görögország közötti pazarkulei és kasztanieszi – szárazföldi – határátkelőknél gyülekező csoportok feloszlatására. A görög rendőrség szerint péntek óta több, mint tizenötezer illegális határátlépési kísérletet akadályoztak meg.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANA-MPA/Sztratisz Balaszkasz
Facebook
Twitter
YouTube
RSS