Gyurcsány Ferenc újabban a kormány családpolitikáját kezdte bírálni. Azt a családpolitikát, ami éppen a 2010 előtti kormányzatok kártékony tevékenységét igyekszik rendbe hozni, és amit nemzetközileg is elismernek, sőt, példaként tekintenek rá. Nehéz terepre tévedt tehát, mivel 2010 óta soha nem látott lehetőségek nyíltak meg a családok előtt.
Gyurcsány Ferenc hosszasan értekezett a közösségi oldalán arról, hogy szerinte az Orbán-kormány politikája nem családbarát. A Demokratikus Koalíció elnöke ez esetben sincs könnyű helyzetben, mert az elmúlt tíz év a családok megerősítéséről szólt.
A 2010. május elseje után születő gyerekeknél már csak kétéves korig jár a gyermeknevelési segély (gyes) az eddigi három év helyett
– tudósított a távirati iroda 2009. június 29-én. A Gyurcsány–Bajnai-korszak megszorításai a családtámogatásokat sem kímélték. Korózs Lajos, aki akkor a szociális tárca államtitkára volt, a döntést azzal próbálta magyarázni, hogy azokban az országokban jó a termékenységi mutató és a foglalkoztatási ráta, ahol az anyák a gyermekükkel rövidebb ideig vannak otthon. A parlament akkori baloldali többsége megszavazta a lépést. A Fidesz és a KDNP politikusai hiába kérték, hogy ne mérjenek csapást a családokra, a családi adókedvezmény szétverése, a szocpol megszüntetése és a családi pótlék megszigorítása mellett ne nehezítsék a gyesen, gyeden lévő édesanyák helyzetét – emlékeztet a Magyar Nemzet.
A gyes időtartamát az Orbán-kormány állította vissza három évre, úgy, hogy a hosszabbítás visszamenőleg is érvényes lett, azaz azokra is vonatkozott a döntés, akik akkor gyesen voltak. Az elmúlt tíz évben nagyon sok olyan intézkedést vezetett be a kormány, amely a családokat segíti. Ezt a folyamatot a koronavírus-járvány miatt kialakult válság sem törte meg. Olyannyira nem, hogy a 2022-es költségvetésben mintegy 2800 milliárd forint áll rendelkezésre a családok támogatására. Így a többi között jövő év január elsejétől a 25 év alattiak mentesülnek a személyi jövedelemadó (szja) megfizetése alól. Az árvaellátás havi 24 250 forintos minimumösszege több mint a duplájára, havi ötvenezer forintra emelkedik. A gyermekek otthongondozási díjának összege jövőre eléri a 2022. évi minimálbérét, az ápolási díj pedig öt százalékkal emelkedik. A 2019. július 1. előtt született, azt követően örökbe fogadott gyermekek után igénybe vehető a babaváró támogatás és a jelzáloghitel elengedésének lehetősége. Az idei év júliusától a csecsemőgondozási díj (csed) összege a bruttó jövedelem hetven százalékáról annak száz százalékára emelkedik.
Jövőre is megmarad annak a lehetősége, hogy az életük nagy részét munkával és gyermekneveléssel töltő nők negyvenéves jogosultsági idővel már az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően igénybe vehetik a nyugellátást. Erre 2022-ben a központi költségvetés 332 milliárd forintot biztosít. Folytatódik az otthonteremtési program, amely tízmilliókat ad vissza nem térítendő támogatásként a családoknak, hogy ez is ösztönözze és segítse a gyermekvállalást. A már meglévő ingatlan felújításához szintén ad pénzt az állam, de ehhez kedvezményes, kamattámogatott hitel is igényelhető. Az Orbán-kormány vezette be a gyed extrát is, miszerint 2016-tól a gyermek féléves kora után a gyermekgondozási díj és a gyermekgondozást segítő ellátás folyósítása mellett az édesanyák visszatérhetnek a munkaerőpiacra. Nem kell lemondaniuk az ellátásokról, akár napi nyolcórás munkavégzés mellett sem. Szintén családbarát intézkedést jelentett be nemrégiben Orbán Viktor. A kormányfő jelezte: ha az idei gazdasági növekedés öt és fél százalék felett lesz, akkor a jövő év elején a gyermeket nevelő családokban mindkét felnőtt visszakapja a 2021-es teljes évi személyijövedelemadó-befizetését, de fejenként maximum nyolcszázezer forintot.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt
Facebook
Twitter
YouTube
RSS