
Távozott az ügyészi szervezettől a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) osztályvezető ügyésze, Kovatsits Gábor, aki a terrorizmus és pénzmosás elleni osztályt vezette, de ő járt el a Teréz körúti robbantó, illetve Vizoviczki László adócsalási ügyében is. Emellett több, politikai színezetű büntetőügy is hozzá köthető: nagyrészt neki köszönhetően került a vádlottak padjára a Dél-Békés kiskirályának tartott, milliárdos költségvetési csalással vádolt fideszes országgyűlési képviselő, Simonka György, valamint ő gyanúsította meg Gyurcsány Ferencet is a sukorói telekcsere miatt. Gyurcsány a kihallgatásán óriási cirkuszt rendezett, és az ügyészeket becsmérelte, miközben hívei az ügyészség épülete előtt tartottak szimpátiatüntetést. A DK elnöke végül megúszta a vádemelést, így nem került a bíróság elé, igaz, később elismerte, hogy a vagyonkezelő volt vezetői helyette vonultak börtönbe. Kovatsits Gábor váratlan távozása sokakat meglepett.
Közös megegyezéssel szűnt meg a szolgálati viszonya Kovatsits Gábornak, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) ügyészének, aki a szervezeten belül a terrorizmus és pénzmosás elleni osztályt is vezette – tudta meg a PestiSrácok.hu. Kovatsits távozását Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője is megerősítette portálunknak. Úgy tudjuk, többeket meglepett az ismert ügyész lépése (információink szerint saját elhatározásból döntött így még februárban, de a távozás okáról semmit nem tudni), már csak azért is, mert Kovatsits Gábort Keresztes Imre főügyész bizalmasaként emlegették, ráadásul fajsúlyos ügyekben számítottak a munkájára.
Volt főügyész bukott bele a Gyárfás-ügybe
Ő járt el például a Teréz körúti merénylet ügyében, a főváros szívében 2016 őszén robbantó és ezzel két rendőrt életveszélyesen megsebesítő P. Lászlót végül jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte minősített emberölés kísérlete és terrorcselekmény bűntette miatt a bíróság. Ugyancsak Kovatsits Gábor nyomozott Ihász Sándor volt fellebbviteli főügyésszel összefüggésben, akit hivatali visszaéléssel vádolnak. A korábban a Fővárosi Főügyészséget is vezető Ihász Sándor terhére azt rója a főügyészség, hogy 2017. októberében a vele baráti viszonyt ápoló Gyárfás Tamástól egy Fenyő-gyilkosságról szóló hangfelvétel-leiratot vett át, és bár látnia kellett volna, hogy az 1998-as bérgyilkosság felbujtójára nézve új bizonyíték került elő, mégsem jelzett az ügyben nyomozó rendőröknek, hanem az iratot az irodájában tárolta. Ihász ugyanakkor ártatlannak tartja magát és azt mondja, semmilyen bűncselekményt nem követett el.

Vizoviczki Lászlót hét évre ítélték. Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
Vizoviczkiék ellen is eljárt
Kovatsits Gábor volt az egyik ügyész, aki képviselte a vádat az éjszakai szórakozóhelyeiről ismert, korábban érinthetetlennek hitt, rendőrök megvesztegetésével is vádolt diszkócsászár, Vizoviczki László és vádlott-társai ügyében is. Az éjszaka császárát 2018. október 3-án ítélte jogerősen hét év szabadságvesztésre bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt a Fővárosi Ítélőtábla. A táblabíróság az eljárás alatt végig ártatlanságát hangoztató Vizoviczkit több, mint 300 milliós vagyonelkobzással is sújtotta. A vád és az ítélet szerint Vizoviczki László a 2000-es évek közepére több éjszakai szórakozóhelyen szerzett befolyást Budapesten, legális, illetve illegális eszközökkel átvette több mulató, valamint több, a Hajógyári-sziget területén található vendéglátóipari egység üzemeltetését. Az erőszakos, illetve egyéb úton megszerzett diszkók, bárok, mulatók a hatóság által vizsgált, 2010 és 2012 közötti időszakban több százmilliós bevételre tettek szert, azonban a diszkópápa utasítására „megtévesztették” az adóhatóságot, és a tényleges jövedelemnek csak egy részét vallották be.

Gyurcsány hívei az ügyészség épülete előtt. Felesleges volt aggódniuk. fotó: MTI
Gyurcsány cirkuszt rendezett a kihallgatásán
A volt ügyész politikusokat érintő ügyekben is nyomozott, amire jó példa a sukorói telekcsere miatt indult eljárás, amelyben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV Zrt.) volt vezetői mellett Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök is a hatóság célkeresztjébe került, olyannyira, hogy 2011 októberében gyanúsítottként hallgatták ki hivatali visszaélés miatt, ám a KNYF 2012 júliusában megszüntette ellene az eljárást azzal a magyarázattal, hogy „nem lehetett egyértelműen bizonyítani a volt miniszterelnök szerepét a telekcseréről hozott döntésben”, így Gyurcsány megúszta a felelősségre vonást, ám a volt kormányfő később bevallotta, hogy az MNV egykori vezetői, Tátrai és Császy helyette vonultak börtönbe. Gyurcsány a gyanúsítotti kihallgatásán egyébként kabarét rendezett és az ügyészeket becsmérelte, hívei és a Gyurcsány-szekta tagjai pedig az ügyészség épülete előtt gyülekeztek és szerveztek tüntetést vezérük mellett.
Kovatsits neve fémjelezte a Simonka György fideszes országgyűlési képviselő ellen indított nyomozást is. A politikust súlyos bűncselekményekkel, milliárdos költségvetési csalással és vesztegetéssel vádolja a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). A vádhatóság szerint Simonka 2009 végén elhatározta, hogy mások segítségével, azok cégeinek a felhasználásával egy olyan személyi kört épít fel, melynek az volt a célja, hogy a beruházások megvalósítása során, a döntéshozókat megtévesztve, egymással összehangoltan, európai uniós, illetve a hazai költségvetésből származó, vissza nem térítendő támogatás igénybevételével jogtalan vagyoni haszonhoz jussanak. A politikus terhére róják azt is, hogy meghatározta, az egyes beruházásokat megvalósító cégek képviselői a nekik átutalt, vagyis felülárazott vállalkozói díj mekkora részét – általában 45%-át – szolgáltassák vissza neki készpénzben. Az eljárás már bírósági szakban van, ahol a képviselő ártatlannak vallotta magát, sőt, ennél is továbbment: egy Facebook-bejegyzésében Nagy Imréhez hasonlította magát.
Fotó: youtube.com
apro_marosan_petergabor
2020-08-17 at 19:25
Vajon hány életveszélyes fenyegetést kaphatott?
Warlord
2020-06-13 at 17:16
A “Feri tarts ki!!!” táblát tartó nő nem az, aki az álmentős videóban is feltűnik?
Esetleg csak én látok rosszul? Nagyon hasonlít.
khm
2020-06-13 at 19:56
A feri legyen a kitartója? 🙂
Afféle kurvapecér? Háááááát!
oshon
2020-06-14 at 10:01
Dehogynem , pont o az , es nezzuk csak a tobbi haszonelvezoket is a keprol !
yindzsang19
2020-06-13 at 15:56
-jó érzésű ember a szélmalomharcot,a látszattevékehységet,a szinészkedést nem csinálhatja a végtelenségig-a magyarországi kettős hatalom közepette ahol a nagytesó
ügynökeihez,liberális szent tehenekhez nem szabad(talán nem is célszerű)hozzányúlni-
sőt a parlamenbe is BE KELL engedni őket
Zzzz
2020-06-13 at 15:09
Mennyi jól értesült ember van erre felé! Írjanak már még több részletet, ne fosszanak meg a többi konkrétumtól se!!!
Ja…a ballibhaladó polip.:))))
Itt gyűjtik az üldözési mániás kommentelőket?
Salamander
2020-06-13 at 19:38
“Mennyi jól értesült ember van erre felé! Írjanak már még több részletet, ne fosszanak meg a többi konkrétumtól se!”
NEM LEHET!
Salamander
2020-06-13 at 14:06
Kovatsits ügyész távozása az igazságszolgáltatáson belül, de a nyilvánosság elől rejtetten folyó küzdelemnek tudható be, ami a teljes rendszert évek óta jellemzi.
A kérdést nem egyszerű leírni, mert sok vetülete van: egyfelől a hivatásrendek között (ügyész, biró, ügyvéd) állandó a szakmai, emberi feszültség. Másfelől az egyes politikailag elkötelezett személyek (bírák, ügyészek, ügyvédek) rendszeresen közelharcot vívnak egymással és minden lehetséges (szakmai) fórumon igyekeznek a riválisaikat vagy a kinézett ellenfeleket lejáratni. (Képzeljük el egy MSZP-s büntetőbíró és a fideszes ügyész párharcát és fordítva… ennek csak a társadalom láthatja kárát).
A harmadik kérdés a jogszakmai azaz Kovatsits úr esetében kriminalisztikai halmaz, amelybe a fentebb említett összes probléma benne van, ehhaz kapcsolódik a nyomozás (amit fizikailag mindig a rendőrség végez – akkor is, ha “az ügyészség nyomoz”), ami az utóbbi 15 évben már igen problematikussá vált. Nem sorok fel eseteket, nert nagyjából mindenki tudja, (például a Kovatsits által vitt kiemelt ügyek, de ott van a soroksári futónő esete, a cigánygyilkosságok a móri bankrablás stb.)
Mind tele voltak súlyos kriminalisztikai és azon belül nyomozástechnikai és (forensic science) azaz bűnügyi technikusi hibákkal, amitől az egész büntetőeljárás lényegében felborult.
Ehhez a “problémakupachoz” jön a “szelektív igazságszolgáltatás” kérdése, amikor a nyomozást vezető/felügyelő ügyészhez az ügyészi szervezetből felülről érkeznek értelmetlen vagy politikai “utasítások”.
Magyarul ma Magyarországon egy vezető ügyész vagy bíró szeme előtt csak harmadik, negyedik szintű kérdés a jogkérdés pontos és korrekt feltárása megoldása. Az első sajnos a “szabad/nemszabad”, “hasznos/nemhasznos dichotómiája. Ezt látják sok esetben kívülről a laikus polgárok, akik abban hisznek, hogy az igazságszolgáltatás kizárólag a jogos/nem jogos célját követi.
HÁT NAGYON NEM, DE LEHETNE EZEN SEGÍTENI. Sajnos nincs meg hozzá a politikai akarat.
Ancsin Attila
2020-06-13 at 13:52
Lehet,egyszerűen elege lett,inkább a családot választotta/van ez igy/
saghy rozalia
2020-06-13 at 12:56
Egyedül vívta a harcot?
ViAM
2020-06-13 at 12:54
Itt valami nagyon nagy baj lehet… Az ókori megoldást kellene bevetni, a csomót kettévágni, a szálakat pedig megsemmisíteni.
Cassandro
2020-06-13 at 09:54
A bíróság elé (polgári és büntető ügyekben) számtalan hamis bizonyíték kerül a bírósági szakban. Ezek a derék emberek viszont innentől fogva saját függetlenségük (kényük-kedvük) szerint döntenek ezekről. Sokszor nem sikerül észrevenniük a tök hamis dolgokat sem. Az ügyvédek pedig kaszálnak. De a bírák sem járnak rosszul.
Károly
2020-06-13 at 08:12
Ne csodálkozzunk, belefáradt a “szélmalomharcba”!!!!!!!
A bíróság itélekzési gyalorlata a fizetés felvételére összpontosíthat.
A prémiumminőségű szakembereket ostobaság elengedni.
Dr. Béres-Deák Attila
2020-06-13 at 09:04
Ilyeneknek lenne helye a bírói pulpituson.
hozzaszolo
2020-06-13 at 07:36
Mit akar az ügyész, ha a bíró(ság) fejletthaladó?
Ukrajna, 2.0. Ott is baj volt az ügyésszel. Nálunk meg nincs is olaj.
aaa
2020-06-13 at 06:49
Megfélemlítés, betegség vagy kiábrándultság (rálátás valamire amivel úgyse tud semmit kezdeni). Lehet például az az ok is, hogy elérte a fejletthaladó polip az ügyészséget is, a “fejlettkorrekt” “abszolút” “gondolkodásukkal”.
oshon
2020-06-13 at 07:51
Csak ilyesmi lehet a hattere … nezzuk csak , ott allnak a birosagokon azok a ven korrupt szar kigyok eletuk utolso napjukig , ez az ember meg fiatal , tehetseges , becsuletes , erintettlen es szorgalommal vedi nemzetet … miert mondana le , plane most volt beremeles stb ?! Az ileneket tamogatni kell , tamogatni az igazsagugyi miniszteriumbol is minden oldalrol , mert munkassagat latva , szinte csak o allt az igazsag oldalan a fonos ugyekben , es a magyrgyurik sem gyozhettek le a hamissagukkal ! Kar erte , nagyon kar … hajra igazsagugyi , hajra kormany , hajra Magyr Nemzet !
khm
2020-06-13 at 13:26
Valaki megzsarolta?
Ja? Úgy kellett volna írnom,hogy megzsarolhatta…. Mert ez így lett volna píszi.
Amúgy SOHA nem fogják az orrunkra kötni,mennyiben felelős ezért a háttérhatalom.
Emlékezzünk csak arra az ügyészre,amelyik autóját feltörték,és MINDEN IRATOT elloptak zwack ügyben.
Lehet megérne némi nyomozást,hol “tengeti” a hátralévő fostos kis életét.
J.G.
2020-06-13 at 08:29
ÖSSZEESKÜVÉS ELMÉLET!
Ki erőltette a szerződést a titkosszolgálat és a maffia között?
Ki alkalmazza a legocsmányabb politikai eszközöket Magyarországon?
Kinek van kiépített klánja nálunk?
Ki helyett ülnek ma jó páran a börtönökben “ÖNKÉNT”?
KINEK A NEVE MERÜLT FEL ÚJABBAN A CIGÁNY GYILKOSSÁGOK KAPCSÁN?
KI GYAKOROLT NYOMÁST A SZEMÉLYES JELENLÉTÉVEL A VÁDLOTTAKRA A TÁRGYALÁSOKON?
Ha ez bebizonyosodna, akkor Magyarország legnagyobb maffia hálózata bukna meg.
MIT CSINÁL A SAROKBA SZORÍTOTT VADÁLLAT?
Szerintem ez van a háttérben!
fürgerókalábak
2020-06-13 at 09:01
Inkább összefüggés elmélet.
Hans Landa
2020-06-13 at 09:37
Minden tiszteletem Kovatsits Gábor ügyész úrnak.Nagy kár érte,ilyen felfogású ügyészségre lenne szüksége az országnak.
Jogszolgáltatási látlelet 2020 Hungary.
Igazságügy miniszter asszony figyelmébe ajánlom,hogy a szigorított btk-t valakiknek a tárgyaláson alkalmaznia is kellene.Átfogó változásokra lenne szükség,(nyomozati,ügyészi,bírói szakasz)a bíróságok külön “tészta”,lásd Szeged.