Pesti Srácok

Gyurcsány beismerte: neki kellene börtönben ülnie, nem szegény Tátrainak

null

Szívhez szóló Facebook-üzenettel örvendeztette meg rajongóit szerda reggel Gyurcsány Ferenc. A bukott miniszterelnök megtört szívvel tudatta azokkal, akik még nem értesültek a szomorú hírről: Tátrai Miklós, a vagyonkezelő vezérigazgatója bevonult a kaptárba, ráadásul helyette – mármint Fletó helyett – viszi el a balhét. Gyurcsány azt ígérte: ha hatalomra jutnak, rehabilitálja Tátraiékat, a bírákat és ügyészeket pedig felelősségre vonja. Ahogy a közmondás tartja: éhes disznó makkal álmodik.

A PestiSrácok.hu hétfőn írta meg, hogy a Sukoró-ügyben három év letöltendő börtönbüntetésre ítélt Tátrai Miklósnak szerdán kell bevonulnia a börtönbe. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatójának körülbelül tíz hónapot kell majd ténylegesen leülnie hűtlen kezelés kísérlete miatt. A hír Gyurcsány Ferencet is megihlette, aki szerda reggel patetikus hangvételű üzenetet osztott meg Facebook-rajongóival. Mondandóját így indította:

Ebbe a pár mondatba a szokásos, Gyurcsány-féle kamuzás mellé egy igaznak tűnő gondolat is került: hogy Gyurcsány helyett megy börtönbe Tátrai. Ha közvélemény-kutatás lett volna a témában, valószínűleg a megkérdezettek zöme is azt válaszolta volna, hogy a Sukoró-ügyben Gyurcsányt kéne rács mögé dugni, nem pedig az ő utasításainak megfelelni igyekvő MNV-vezetőket, Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot. (Gyurcsányt meggyanúsították a büntetőeljárásban, de végül megszüntették ellene az eljárást. Talán nem függetlenül attól, hogy akkoriban az amerikai nagykövetség egyik tisztviselője raportra hívta Budai Gyula akkori elszámoltatási kormánybiztost.) Ez tehát egy igaz megállapítás Gyurcsánytól, még ha utána rögtön füllentett is egyet: semmiféle bizonyíték nincs rá, hogy Tátrait bárki hamis tanúzásra akarta volna kényszeríteni. Bár Tátrai korábban ezzel nyilatkozta tele a ballib médiát – attól még nem válik igazzá. Csak egy vádlott kétségbeesett vagdalkozása, semmi több. Gyurcsány így folytatta bejegyzését:

PestiSracok facebook image

Vagyis ha az összes bíróság kimondja, hogy súlyos bűncselekmények történtek a Sukoró-ügyben, Gyurcsány akkor is fújja a nótáját, hogy minden a legnagyszerűbben történt az ügyben. Ezt némileg beárnyékolja az a körülmény, hogy a többmilliárdos Sukoró-svindli ügyében még a Bajnai-kormány pénzügyminisztere, Oszkó Péter is vizsgálatot indított, annyira kilógott a lóláb...

Forrás: Facebook

A bukott kormányfő végül mély együttérzéséről, barátságáról biztosította Tátrait és Császyt, egyúttal elővette jól ismert, fenyegetőzős stílusát:

Emlékezetes, Gyurcsány nem először fenyegeti börtönnel a Sukoró-ügyben eljáró bírákat és ügyészeket. Mondhatni, neki ez a védjegyévé vált.

Találkozás a bíróságon: Gyurcsány és Tátrai mosolygós kézfogóját Császy figyeli a háttérből; Fotó: MTI

Három év jogerősen

Emlékezetes, Tátrai Miklóst a Sukoró-ügyben júniusban ítélte jogerősen három év börtönbüntetésre és három év közügyektől eltiltásra különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés kísérlete miatt a Kúria. Bűntársa, Császy Zsolt, aki az MNV volt értékesítési igazgatója volt, két év hat hónap börtönt kapott, neki információink szerint szeptember közepén kell börtönbe vonulnia. A Sukoró-ügy lényege, hogy még 2008. július 30-án Joav Blum izraeli-magyar üzletember csereszerződést kötött az állam képviseletében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelővel (MNV). Blum egy befektetőcsoportot képviselt, amely King’s City névvel kaszinóvárost akart építeni a Velencei-tó partjára, Sukoró területén. A megállapodás szerint az állam tulajdonában lévő sukorói telkeket cserélték volna el Joav Blum pilisi és albertirsai ingatlanjaival. Ha a telekcsere megvalósul, a vád szerint 1,2 milliárd forintos kár érte volna a magyar államot.

Vezető kép: Borsonline.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.