Több tízezren voltak a kormányváltó összefogás nagygyűlésén az Operaház előtt – írja az Index. Gyurcsány Ferenc (DK) azt mondta: „Mi a szabadság felé indultunk Mesterházy Attilával, a kormányváltókkal és győzni fogunk”. Orbánt átkozott csalónak nevezte. Bajnai Gordon, az Együtt vezetője mindenkit szavazásra buzdított. Külön üzent mindenkinek, akik vonakodnak a kormányváltókra szavazni.
Mesterházy Attila, az MSZP elnöke beszélt leghosszabban. Lényegében felsorolta a kormányváltók nyolc pontját. Külön kiemelte, hogy mindenki Orbánra szavaz, aki nem a kormányváltókat választja. Mesterházy szerint tragikus az ország helyzete, elszegényedést, elvándorlást, félelmet hozott a kormányzás, a Fidesz pedig program nélküli gyűlöletkampányt folytat, miközben horthysta, feudális, bolsevik társadalmat és hatalmat épít. Ezzel néhány elnagyolt ígéretet tudott szembeállítani. Elismételte az Összefogás nyolc pontját, valódi munkát és tisztes bért ígért (4 év alatt 250 ezer új munkahelyről beszélt, hogy a valódi mit jelent, az nem derült ki), új családegyesítést azoknak, akiknek a rokonai elköltöztek, újra előhozta a rezsicsökkentés igazságossá tételét (a gazdagok ne kapjanak semmi, a szegények kapjanak többet), és bedobta a nettó 100 ezer forintos minimálbért.
Az Origo tudósítása itt, az Indexé pedig itt olvasható. Fotók: Origo és Index
Facebook
Twitter
YouTube
RSS