A Magyar Idők brüsszeli forrására hivatkozva azt írja, a magyar kormány olyan ultimátumot kapott, hogy amennyiben nem bolygatja tovább Gyurcsány Ferenc cégének uniós szerződését, akkor az Altus a keretszerződés további részeiben egy forintot sem kap majd.
Ez egyértelmű szabálytalanságokra utal a cégválasztás esetében, írja a Magyar Idők. Gyurcsány cége, az Altus Zrt. egy konzorciumban 1,5 milliárd forint értékű megbízást nyert arra, hogy az Európai Unióban a fejlesztési pénzek felhasználását vizsgálja. A cég vezérigazgatója Gyurcsány Ferenc felesége, Dobrev Klára.
Bár tegnapi híradásunkban beszámoltunk róla, hogy az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottsága zárt ajtók mögött hallgatta meg Walter Deffaát, az Európai Bizottság (EB) regionális politikai főigazgatóját, aki szerint ebben az ügyben nem merül fel a politikai összeférhetetlenség kérdése, most úgy tűnik, mégis aggályos a szerződés az unió egésze szempontjából.
Az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottsága szerdán zárt ülésen tárgyalt a Gyurcsány-féle szerződésről, ahol kiderült, nem tökéletes az a kiválasztási módszer, ahogy az Európai Bizottság szerződik cégekkel, mert ez nem alkalmas arra, hogy kiszűrje a pártpolitikai kötődéssel is rendelkező cégeket.
A Magyar Idők megkereste Csepreghy Nándor államtitkárt, aki elmondta, Gyurcsány Ferenc vagyonnyilatkozatából egyértelműen látszik, hogy az a jövedelem, amivel ő adott esetben épp a DK-t finanszírozta tavaly, nem származhat máshonnan, mint az Altus bevételeiből. Közvetve tehát az Európai Bizottság Gyurcsány cégét finanszírozza. A magyar kormány azt is nehezményezi, hogy zárt ülésen tárgyalták az Altus-megbízást.
Forrás: Magyar Idők, fotó: 24.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS