A Hableány-ügyben a nyomozó hatóság az ügyiratokat csütörtökön megküldte a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészségnek. A Fővárosi Főügyészség álláspontja szerint a gyanúsított letartóztatásának egyik oka, a szökés-elrejtőzés veszélye továbbra is fennáll, ezért a harminc napon belül elkészítendő vádiratában a kényszerintézkedés fenntartását fogja indítványozni. A huszonnyolc ember halálát követelő tragédia vizsgálatában kiderült, hogy a katasztrófát okozó Viking Sigyn ukrán kapitánya, Jurij Csaplinszkij nem törölt adatokat telefonjáról az ütközés után; a korábbi téves szakvélemény miatt fegyelmi eljárás indult– tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t Ibolya Tibor fővárosi főügyész.
A nyomozóhatóság biztosította az ügyiratok megismerését az arra jogosultaknak, és az iratokat az érdemi ügyészi döntés meghozatala céljából átadta a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészségnek. Az ügyben korábban igazságügyi szakértői vélemény állapította meg, hogy a gyanúsított telefonjáról a baleset időpontját követően adattörlés történt. A telefon további vizsgálata érdekében másik szakértő is kirendelésre került. Az újabb szakvéleményt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda értékelte-elemezte. A rendőrség ez alapján – néhány nappal ezelőtt – jelentésében megállapította, hogy az első szakértő a véleményében tévesen állította az adattörlés tényét. A történtek miatt a fővárosi főügyész az Igazságügyi Szakértői Kamaránál fegyelmi eljárást kezdeményezett. A Fővárosi Főügyészség álláspontja szerint a gyanúsított letartóztatásának egyik oka, a szökés-elrejtőzés veszélye továbbra is fennáll, ezért a harminc napon belül elkészítendő vádiratában a kényszerintézkedés fenntartását fogja indítványozni – közölte portálunkkal Ibolya Tibor.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS