Pesti Srácok

Orbán: Továbbra is szorosan együttműködik a Fidesz és Berlusconi pártja

null

Továbbra is szorosan együttműködik a Fidesz és Silvio Berlusconi pártja – mondta Orbán Viktor a közmédiának csütörtökön, Rómában. A kormányfő az olasz Forza Italia párt vezetőivel, Silvio Berlusconi elnökkel és Antonio Tajani alelnökkel egyeztetett. A megbeszélés után a miniszterelnök közölte: érintettek európai ügyeket, az olasz-magyar kapcsolatokat és az Európai Néppárt kérdését is. Orbán Viktor kiemelte: az európai ügyeket illetően abban maradtak, hogy továbbra is a legszorosabban együttműködik Silvio Berlusconi pártja és a Fidesz az Európai Parlamentben és minden más európai intézményben.

A miniszterelnök Rómában közölte: a magyar-olasz kapcsolatok tekintetében arról tárgyaltak, hogy most olyan gazdaságpolitikát folytatnak, amely a legmodernebb technológiával rendelkező cégek beruházásait honosítja meg Magyarországon, és számítanak az olasz vállalatokra.

– tette hozzá. Orbán Viktor hangsúlyozta: az Európai Néppárt ügyében arról beszéltek, hogy

PestiSracok facebook image

A miniszterelnök kijelentette:

Orbán Viktor szerint

amihez szerinte még néhány hétre azért szükség lesz.

Orbán Viktor a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) rendezvényére érkezett Rómába, a CDI – amelynek egyik alelnöki tisztségét a kormányfő tölti be – az olasz fővárosban tartja soron következő vezetőségi ülését – mondta korábban Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs