Az osztrák hatóságok pénteken megerősítették, hogy három embert elfogtak az autópályán 71 menekült holttestével talált teherautó ügyében. A hűtőkocsi rakterében négy gyerek is meghalt. A magyar rendőrség három elfogott bolgár és egy afgán állampolgárról nyilatkozott.
71 ember, közülük 59 férfi, 8 nő és 4 gyermek halt meg annak a teherautónak a rakterében, amit csütörtökön délelőtt találtak egy osztrák autópálya leállósávjában – közölte a burgenlandi tartományi rendőrfőnök, Hans Peter Doskozil pénteken délelőtt. A négy gyermek között volt egy 1-2 év körüli kislány, egy 3, egy 8-9 és egy 10 éves kisfiú.
Mint kiderült, az áldozatok valószínűleg szíriai menekültek voltak, az egyelőre kizárhatónak tűnik, hogy afrikaiak is lettek volna közöttük. A teherautóban egy szíriai útiokmányt találtak, ebből következtettek arra, hogy egy szíriai csoportról lehetett szó, a többiek személyazonosságát és állampolgárságát azonban egyelőre nem tudták biztosan megállapítani.
A halál okát egyelőre nem tudták biztosan megállapítani, de a rendőrség azt mondta, az áldozatok valószínűleg megfulladtak. Az azonban még egyelőre nem tisztázott, hogy a hűtőkocsi rakterébe tudott-e akár a hűtőrendszeren, akár a falakon keresztül levegő bejutni. A kocsi külső és belső falán is sérüléseket találtak, az is lehet, hogy ezek egy korábbi balesetből származtak, de egyelőre még nem tudnak biztosat
Az osztrák rendőrség azt is megerősítette, hogy három embert őrizetbe vettek Magyarországon. Köztük van a teherautó tulajdonosa, egy libanoni származású bolgár állampolgár is. Két társa közül az egyik szintén bolgár, a harmadik pedig magyar személyi igazolvánnyal rendelkezik.
A tartományi ügyész közölte, négy európai elfogatóparancsot adott ki, ezek alapján fogták el a három embert Magyarországon, az azonban egyelőre még kérdés, hogy mikor szállítják az elfogott férfiakat Ausztriába.
A burgenlandi rendőrfőnök azt mondta, a magyar hatóságok hét embert tartóztattak le, ebben az esetben azonban csak hárman érintettek, a többieket szabadon fogják engedni. A rendőrség szerint egy bolgár-magyar embercsempész bandáról van szó.
A hűtőkocsi a menekültekkel szerdán kora reggel indult Budapest déli szomszédságából, az osztrák autópálya leállósávjában, ahol megtalálták pedig valószínűleg már 24 órája állhatott. Arra, hogy miért állt meg a teherautó az autópályán, a rendőrfőnök azt mondta, ennek pontos okát egyelőre nem ismerik, egyelőre csak találgatások vannak. Az osztrák hatóságok egy forróvonalat is felállítottak, hogy az áldozatokat azonosítani tudják. Az osztrák rendőrség megerősíti az ellenőrzéseket.
Egy újságíró azt próbálta feszegetni, hogy a szerb-magyar határra építendő kerítés bejelentése óta megnőtt-e a menekültáradat, erre válaszolva Hans Peter Doskozil tartományi rendőrfőnök azt mondta, tapasztalatai szerint sok menekült még a kerítés véglegesítése előtt megpróbálja elérni Európát. Az osztrák belügyminiszter, Johanna Mickl-Leitner közölte, ez az eset bemutatta, hogy az embercsempészek valóban bűnözők, és nem egyszerűen segíteni próbálják a menekülteket.
A magyar rendőrség négy elkövetőről beszél
A magyar rendőrség az üggyel kapcsolatban azt közölte, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai csütörtökön “három bolgár és egy afgán állampolgárt” fogtak el és vettek bűnügyi őrizetbe, továbbá kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. Ezen túlmenően a nyomozók házkutatásokat, lefoglalásokat hajtottak végre és közel 20 főt tanúként hallgattak ki. A magyar rendőrség szerint nincs magyar elkövető az elfogott személyek között.
Forrás: hvg.hu
Fotó: origo.hu
Hl
2015-08-28 at 19:31
KJ! Hogy vagy ilyen jól informâlt? Honnan tudod az
àltalad leirt êrdekessêg 1,érdekesség 2,ben foglalta
kat? Nem fejtenêd ki bővebben? Mert szerintem ezt
csak egy benfektes tudhatja.
K.J.
2015-08-29 at 06:06
A fotelból röfögő liberális aktivistákkal szemben, sokan vannak akik naponta viszik vásárra a bőrüket. Én csak megírom amit tapasztalnak, hogy tisztább legyen a kép.
khm
2015-08-29 at 09:36
Tisztelt K.J.
Nem igazán fontos a liburnyákoknak válaszolni. Sőt merészen nagy ívben jól le kell szarni,amit mondanak. Ez a népvándorlás amúgy is a végüket jelenti.
Akár úgy,hogy költözhetnek haza,akár úgy,hogy áldozatul eshetnek a nekik tetsző migránstömegnek.
Nekünk viszont inkább az a dolgunk,hogy valahogy megerősödjünk,mert európa nem lesz a hátunk megett. Elfoglalják addigra a bevándorlók. És a muszlimot itthon,NEM szabad hagyni labdába rúgni. Szóval Szavoyai seregével,MÁR nem számolhatunk.
khm
2015-08-28 at 13:25
Bocsi: KELL!!!
K.J.
2015-08-28 at 14:09
Ez jó, de ha a Merkelandiába megérkezik majd 2 és fél millió agysebész, sokan fognak meghalni műtét közben mire kiderül kinek a papírjai voltak hamisak:)
king david
2015-08-28 at 22:29
hát igen a médiában ezk a szirek mind orvosok meg mérnökök…na de németország gyarmat és magyaro. is az leszs ha amerikai csapatok jönnek
K.J.
2015-08-28 at 13:14
Kérdés:
Ha valóban szíriaiak voltak akkor miért kellett kockáztatni, hiszen a szegény szíriai menekültek regisztráció után eddig is étel-ital- és rendőri támogatással buszozhattak, vonatozhattak, taxizhattak keresztül az országon.
Tegnap óta meg, amióta Merkel új utasítást kapott, már mindenki szíriai aki a határ felé közeledik és a szervezők nyomdái is átálltak szíriai útlevelek nyomtatására.
Érdekesség 1:
A szegény menekültek olyan származást igazoló okiratot tudnak előhúzni a vécében a végbelükbe rejtett kapszulákból, amilyenre éppen szükségük van.
Érdekesség 2:
A szegény menekültek képesek a drótakadályokból kivágott elemekből defektet okozó akadályokat építeni a kivonuló járművek számára. Még érdekesebb, a szegény menekültek a kukoricatáblákba és egyéb rejtett helyekre életveszélyes csapdákat építenek a rendőrök számára.
Ja, hogy erről nincs szó a médiában? Nem baj, most már van:)
khm
2015-08-28 at 13:24
A csapdák építése a kézimunkaszakköreikre vezethető vissza,s nem a katonai kiképzésükre. Amúgy meg érdemes őrizni a kukoricatáblát? Meleg van. Meg fognak szomjazni. A környéken MINDEN más lehetséges vízvételi lehetőséget meg KEL szüntetni.
khm
2015-08-28 at 13:04
“három bolgár és egy afgán állampolgárt”