Már termel Kapuváron az a napelempark, amely egyben Magyarország legnagyobb teljesítményű naperőműve is. Az energiaszektor ezen területének jelentőségét jól mutatja, hogy a napelempark tulajdonosa egy izraeli tőzsdei csoport, amelynek kiterjedt nemzetközi megújulóenergia-termelési érdekeltségei vannak – számol be az index.hu.
Az izraeli tőzsde (TASE) egyik legjobban értékelt cége, amely az utóbbi fél évtizedben meghatszorozta árfolyamát, az Enlight Renewable Energy szinte havi rendszerességgel jelent be újabb beruházásokat, bővítéseket, amellyel növeli energiatermelési kapacitásait. A cég különböző érdekeltségei megjelennek Izrael mellett Spanyolországban, Olaszországban, Svédországban, az Egyesült Államokban, de még a balkáni országokban is. Hazánkban már három naperőmű tartozik a cég érdekeltségébe, amely így mintegy 57 MW összesített termelési kapacitást tart kezében Tuzsér, Nádasd és Kapuvár termelési helyszínekkel. A három aktív erőmű közül azonban kiemelkedik a nemrégiben üzembe helyezett kapuvári, amely önmagában 25 MW kapacitással rendelkezik. Az erőművet egy magyar cég fejlesztette. Tulajdonosaik elmondása szerint pedig eddig valamennyi fejlesztési helyszínük barna mezős beruházásként, vagyis egykori gyárak, ipartelepek területén valósult meg.
Forrás: index.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS