Hogyan (ne) csináljunk ellenzéket

Rendszeres szokásunk volt korábban tanácsokat adni az ellenzéknek, hogyan igazgassák saját magukat, mit kellene tenni ahhoz, hogy ha nem is kedvelhető, de tűrhető szereplői legyenek a magyar közéletnek. Aztán egy idő után leálltunk, és megérkezett Magyar Péter. Ezt egyértelműen jelzésnek tekintjük, ezért visszaérünk nemes hagyományainkhoz – mert úgy tűnik, nem csak “kormányozni tudnak” jobban.

Kezdeném azzal, hogy tessék Langley-ben tollat, papírt fogni, de úgysem beszél ott senki magyarul (vagy tudna rábökni hazánkra egy térképen), úgyhogy inkább a Szabadság tér csomagoló urának stábjához címezzük javaslatainkat. Pakolja el ezt is magával a bőröndbe.

Normális ellenzékieket akarunk

Írhatnánk azt is, hogy nem szeretnénk már több kesztyűbáb politikust importálni a CIA kisegítő tagozatáról. Kár, hogy ez nyilvánvalóan lehetetlen kérés. Ha viszont így alakult, legalább annyit kérnénk, hogy azok, akik nyilvánvalóan teljesen haszontalanok még a gazdáiknak is, legalább azokat vegyék vissza. Uniós források híján jól jön az értük járó 50 forintos betétdíj.

A “szerencsésebb történelmi fejlődésű ország” kifejezés egészen új értelmet nyer, elnézve, hogy miből válogathatunk, mi jut ránk. De ha már az osztályelsők közül nem válogathatunk, legalább annyit kérnénk, hogy ne pszichopatákat küldjenek. Nekünk se jó, meg a kedves hárombetűsöknek sem. A magyar társadalom ugyanis általánosan rosszul reagál a futóbolondokra. Amennyiben ez sem teljesen megvalósítható, legalább olyan népvezért kérünk, akinek a bolondériáját csak orvos tudja kimutatni és nem közismert.

Adjunk a látszatra

A magyar nép vendéglátó nép, ezért küldi ide az angolszász világ fiatal férfiak azon részét, akiket a teljes demográfiai összeomlás elkerülése végett inkább elrejtenek feleségeik, barátnőik elől. Éppen ezen udvarias szocializáció miatt szeretjük, ha minket is körbeudvarolnak. Így jó néven vennénk, ha a minket gyarmatosítani vágyó erők legalább megpróbálnának üveggyöngyökkel és némi tüzes vízzel lekenyerezni minket, mielőtt ideküldik a helytartójukat. Senki sem szereti az olyan vendégeket, akik berúgjak az ajtót és feldobják a sáros bakancsukat a dohányzóasztalon heverő csipke terítőre.

Elegancia, uraim. Ezek a küldött emberek hírből sem hallottak róla.

Ne várjuk a külföldi felmentő seregeket

Nem példanélküli, hogy a politikai főhatalomra ácsingózó erő hazai támogatók hiányában egy külföldi erőnek ígéri letétbe a magyar koronát. Általában ezt nem szokták annyira szeretni az érintett “alattvalók”, így tehát jó lenne idehaza megoldani a kormányváltást. Önerőből.

Ehhez egyébként jelentős segítséget nyújtana, ha az ellenzéki politika kilépne végre az egyre csökkenő népességszámú Budapest bűvköréből és foglalkozna az ország maradék 80 százalékával is. Kiváló példa ennek érvényességére, hogy a négyszer megsemmisült ellenzék most önmaga temetését szervezi, mert két egyéni választókerületet a fővárosból az agglomerációba helyeznek át. Ezért úgy sivalkodnak, mintha Budapest határának átlépéséhez útlevél kellene. Nem mintha a fentiek alapján a külföldi politizálás akkora problémát jelentene.

Ne sértegessük a választókat

Értem én, hogy ezeknek a demokraták nem a választópolgároktól várják a választási győzelmet, de az alapvető emberi belátás is megkívánná, hogy azokkal is normális hangnemben beszéljünk, akiktől nem számítunk semmire. A választópolgárok nem: patkányok, trágyával etetett gombák, agyhalottak, birkák, büdös szájúak. Akik eddig így viselkedtek, azok mind a süllyesztőben végezték, és az is oda fog kerülni, aki ennyi intő példából még nem jött rá, hogy Magyarország nem egy politikai trash-reality, amit az amerikai fogyasztók szórakoztatására futtatnak.