Lehetünk-e büszkék alkotmányos múltunkra, keresztény gyökereinkre, kell-e szerepet adni olyan intézményeknek, mint a házasság és a család, hogyan viszonyuljunk a diktatúrák bűneihez, bűnöseihez és áldozataihoz? – teszi fel a kérdést Trócsányi László igazságügyi miniszter legújabb, Párizsi Napló című könyvében. Az akkori párizsi nagykövet 2010 és 2014 közötti diplomáciai szolgálatát rögzítő napló kapcsán a szerzőt a támadásokról, az értékviták tartalmáról, a francia–magyar kapcsolatok jelenéről és jövőjéről faggattuk. Trócsányi László többek közt elmondta, Emmanuel Macron a Brexit után politikai értelemben Európa vezetőjének mondhatja magát, megelőzve a jelenleg bizonytalankodó németeket. Arról is beszélt, a Visegrádi Négyek szálka a francia politika szemében, nem beszélve arról, hogy mind gazdasági, mind politikai értelemben egyre fajsúlyosabbá válik a közép-kelet-európai tömb.
A párizsi magyar nagyköveti szolgálat négy évét a Párizsi Napló című kötet tanúsága szerint egyfajta kettőség jellemezte. A francia belpolitika az elnökválasztás időszakában állt, a rendkívül dinamikus, de személyében erősen támadott Nicolas Sarkozy utolsó két éve, valamint az erőtlen Francois Hollande első két éve nem tartozott azon időszakhoz amikor Franciaország képes lett volna Európában hallatni a hangját. Azt is mondhatjuk, hogy a 2010-2014 közötti időszakban sokkal inkább Németország volt az, amely meghatározta az európai folyamatok irányát. Franciaország és elsősorban a francia sajtó viszont élen járt abban, hogy a megalakult Orbán-kormány lépéseit azonnal kritika tárgyává tegye. Így volt ez az alaptörvény, az antiszemitizmus, a romakérdés vagy a gazdasági intézkedéseket illetően is.
A könyvben Trócsányi László például arról ír,
a pünkösdvasárnapi híradóban a francia tv egy botrányos riporttal jelentkezett Magyarországról. A téma: a roma közösséget bántalmazzák hazánkban. Megszólaltattak fasiszta jelvényekkel teletetovált „gárdistákat”, akik nyíltan rasszista kijelentéseket tettek a magyarországi roma közösségre. A beállítás rendkívül egyoldalú volt, egy szó sem esett arról, hogy Magyarországon a közelmúltban szigorították a büntető törvénykönyvet, hogy úttörő szerepet játszottunk az európai romastratégia elfogadásában, kizárólag a magyar rasszizmusról beszéltek. Felhívtam Martonyi minisztert, és jeleztem neki, hogy tiltakozni fogunk. Levelünket elküldtük a főszerkesztőnek, de mint később kiderült, válaszra sem méltattak.
De talán még árulkodóbb az alábbi bejegyzés:
Magyarországról már mindent le lehet írni. A Rue 89-es internetes újság szerint Orbán Viktor majmoknak nevezte a romákat, valamint antiszemita kijelentéseket tett. Kérésemre Ablonczy Balázs levélben fordult a szerkesztőséghez, a gyors válaszban a szerző jelezte, lehetséges, hogy rosszul idézett mondatokat. No comment.
Ugyanakkor a kötet alapján az is megállapítható, hogy a folyamatos vitakényszernek ezekben az értékvitákban tisztázó szerepe is volt, amely kikristályosította azt a látásmódot, erkölcsiséget és eszmerendszert, amely Magyarországot az alaptörvény alapján jellemzi, és amelyet diplomatái és politikusai azóta is képviselnek az európai színtéren. Ezt a vitát Trócsányi László könyvében így jellemzi:
Az Alaptörvény körüli vita mára már lecsöndesedett, de éveken keresztül európai forgószél vette körül. El lehet-e és kell-e ismerni a kereszténység nemzetmegtartó szerepét, lehetünk-e büszkék alkotmányos múltunkra, kifejezhetjük-e alkotmányos identitásunkat, szembemehetünk-e a házasság fogalmának meghatározásakor a korszerűnek mondott nyugati emancipációs gondolkodással, kell-e szerepet adni olyan intézményeknek, mint a házasság és a család, hogyan viszonyuljunk a diktatúrák bűneihez, bűnöseihez és áldozataihoz? Ezek a kérdések alapvető fontosságúak.
A Párizsi Napló tökéletes látlelete annak, ahogyan még a Nyugat diplomatái is bizonytalansággal, idegenséggel tekintenek az általuk lebecsmérlően fiatal demokráciáknak nevezett közép-kelet-európai országokra, és érezhető, hogy a tisztázó munka még sok évet és nagy erőfeszítéseket fog igényelni. Trócsányi László igazságügyi minisztert, a kötet szerzőjét a magyar–francia kapcsolatok múltjáról, jelenéről és jövőjéről kérdeztük.
Fotó: Véssey Endre
Macron, Európa osztályfőnöke
A kötet kapcsán a bemutató előtt portálunknak nyilatkozó szerző elöljáróban hangsúlyozta, a britek kiválásával Franciaország jelentősége megnövekedett, emellett Emmanuel Macron fajsúlyos európai politikussá lépett elő. Bizonyos kérdéseket – mint az eurozóna országai monetáris politikájának mélyítése, a többsebességes Európa képe vagy a különböző értékviták a jogállamiságról, migrációról – napirenden tart, és ezekben meghatározó szerepet szán magának. A francia elnök emellett a szimbólumokra is nagy hangsúlyt fektet, és a helyszínek kiválasztása is rendkívül fontos a számára, például beszédet tartani a Sorbonne-on, vagy éppen az Akropolisz lábánál. Emellett meghatározó beszédet mondott az Európai Parlamentben, európai népi konzultációt kezdeményezett, összességében tehát tele van tervvel, és azt várja, hogy ezekhez a tervekhez más országok csatlakozzanak.
Trócsányi László ugyanakkor megjegyezte, az ilyen tervekhez való csatlakozás rendkívüli körültekintést igényel, hiszen bár Magyarország számára is kiemelten fontos Európa, hazánk a nemzetek Európájában hisz, ahol a tagállamok egyenjogú partnerként ülnek le tárgyalni, minden fél álláspontja meghallgatásra és ami még fontosabb: megvitatásra is kerül. A miniszter szerint ezzel szemben áll egy olyan Európának a képe, ahol Macron az osztályfőnök, és egy francia-német tandem vezeti Európát. Nyilván e két ország jelentősége nem vitatható az Európai Unió jövőjét illetően, ugyanakkor nincs Európai Unió Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország nélkül. A tagállamok egyenjogúságának eszméje mellett miért szükséges az, hogy egy vagy két ország magának vindikálja Európa vezetésének szerepét? A kis és közepes méretű országok többségben vannak az Európai Unión belül, így az ő véleményüknek is érvényre kell jutniuk, amikor arról szólunk, hogy Quo vadis, Európa.
A franciák a demokráciaexporttal voltak elfoglalva
Portálunk fölvetette, a kötetből is jól kiolvasható, hogy miközben hazánkat kiemelt negatív médiafigyelem övezte, addig a francia külpolitikában markánsan jelen volt Afrika és a Közel-Kelet. A francia politika számára sokszor fontosabbnak tűnt, mi zajlik Maliban, a Közép-Afrikai Köztársaságban és az arab országokban. A szerző szerint, amíg a közép- és kelet-európai országokat illetően az általánosságok szintjén fogalmazták meg kritikáikat, elvárásaikat, addig a volt gyarmatok irányában világpolitikai tényezőként kívántak fellépni. Mintha a francia politika saját lakosai számára üzente volna: lám, Franciaország képes „felelősen” végezni a közép- és kelet-európai országok „nevelését”, illetve a volt gyarmati országok irányában végrehajtandó demokráciaexportot illetően. Trócsányi László szerint az arab tavaszról hamar kiderült, hogy inkább arab őszről lehet szólni, a destabilizált arab térség nem tartott igényt a nyugati demokráciaexportra. Naivitás volt a demokráciaexport, ráadásul magával hozta a migrációt, amely rendkívül komoly problémát jelent. Hozzátette, könyvében is szó esik arról a nagyszámú bevándorlóközösségről, amely a saját törvényei és szabályai alapján kíván élni, párhuzamos közösségeket alkot. Integrációról esetükben aligha lehet beszélni, holott a gyenge integráció radikalizmushoz és a terrorizmushoz vezet.
„Terepre kell menni!”. Fotó: Véssey Endre
A francia-német tandemről
Trócsányi László kitért arra, hogy Franciaország számára mindenkor meghatározó a Németországhoz való viszony. Saját megítélése szerint egyfajta kettősség észlelhető e viszonyt illetően. A német ipar és gazdaság erősebb a franciáénál, így Németország példaként is szolgál Franciaországnak. Másrészt a francia kultúra, a „gloire” mindig is ad Franciaországnak egy nagyfokú önbizalmat, és ez különösen így van a Brexit után. Franciaországban – a történelem viharai ellenére – vélhetőleg erősebben van jelen a francia-német tandem iránti igény, mint Németországban. Franciaország szeretné szorosan magához kötni Németországot, miután veszélyesnek ítélné meg, amennyiben ez a tandem csak egy lenne több másik európai tandem mellett. Ugyanakkor a meggyengült Merkelnek is szüksége van Macron támogatására. Ma Macron legitimációja rendkívül erős, a britek kilépésével főszereplővé lépett elő Franciaország, a tárgyalások során ezt a tényt Trócsányi László szerint mindenképpen figyelembe kell vennie a magyar vezetésnek.
A visegrádi együttműködés francia megítélése
Portálunk megjegyezte, hogy Nyugat-Európa országai aggodalommal tekintenek a Visegrádi Négyek azonos platformjára például a migrációt illetően, majd arról érdeklődtünk, egy ilyen megerősödött Franciaországgal szemben milyen stratégiát kell választania a közép-kelet-európai országoknak. A miniszter úgy fogalmazott, egészen más minőség, amikor a V4-ek együttesen jelennek meg a diplomáciai színtéren, mert akkor egy 60-65 milliós közösség álláspontját jelenítik meg. Egy négy- vagy tízmilliós országot könnyebben lehet befolyásolni döntéshozatalában, ugyanakkor ha a négy ország együttesen lép föl, az már politikai erőt ad ezen országoknak. Trócsányi László megjegyezte, miközben Nyugaton van hasonló együttműködés a Benelux és az északi államok között, a nyugati politikusok még nem szoktak hozzá, hogy Közép-Kelet-Európának is önálló hangja van. Bár a diplomáciában színleg elismerik a V4-ek együttműködését, elfogadják a meghívásokat, abban a pillanatban, hogy politikai erőként egységesen foglalnak állást a visegrádiak, azonnal veszélyforrásként értékelik közös kiállásukat, amely az európai egységet is veszélyeztetni tudja. A miniszter mindezektől eltekintve az Orbán-kormány óriási sikertörténeteként értékelte a V4-ek együttműködését, mivel az összefogás történetében először fordult elő, hogy nagy horderejű uniós kérdésekben képesek voltak azonosan gondolkodni. Hangsúlyozta továbbá, hogy ha a visegrádi országok gazdasági adatait összetesszük, akkor azt lájuk, a német–V4 országok kereskedelmi kapcsolatai erősebbek mint például a francia–német kereskedelmi kapcsolatok.
Martonyi János és Szijjártó Péter a könyv ünnepélyes bemutatóján; fotó: Véssey Endre
Néhány szó a Velencei Bizottságról
A kötet szerzője hosszan foglalkozik a magyar alaptörvény franciaországi fogadtatásával és a sajtó és egyes politikusok erőteljes támadásaival. Ezzel kapcsolatban Trócsányi László, aki a Velencei Bizottság működését belülről is ismeri, a szervezet működését illetően mégis kritikákat is megfogalmaz. A Velencei Bizottság – az Európa Tanács szerveként – rendkívül keveset foglalkozik a nyugati országok születendő új jogszabályaival, ezzel szemben előszeretettel megfogalmaz olyan elvárásokat Közép- és Kelet-Európa országai irányába, amelyek még Nyugat-Európa országaiban sem általánosak. Így olyan standardok kialakításának lehetünk szemtanúi, amelyeket csak Európa egyik felén kérnek számon, a másik felén pedig azért nem, mert azok úgymond „régi demokráciák”. Például a francia médiahatóság vagy Alkotmánytanács tagjainak kinevezése szabályait, illetve a francia választási törvényt illetően semmilyen kritika nincs a Velencei Bizottság részéről – miután senki nem kéri az erre vonatkozó szabályok vizsgálatát –, ezzel szemben a közép- és kelet-európai országok jogszabályait e szakértői hatalom nagyítókkal vizsgálja. Így olyan kritikák jelennek még a térség országait illetően, amelyeket más, hasonló szabályozást tartalmazó nyugati országokat illetően nem tesznek meg. Nem vitatható, hogy vannak a Velencei Bizottságnak nagyon fontos és értékes jelentései is, mégis az a tény, hogy a vizsgálódások csak Európa egy részét érintik, nem tekinthető közbizalmat erősítőnek.
Terepre kell menni!
A francia-magyar diplomáciai kapcsolatok erősítése kapcsán Trócsányi László hangsúlyozta, terepre kell menni, a terep pedig a vidéket, a vidéki városokat jelenti. Hozzátette, nagyon fontos beszélni az emberekkel, mivel van egy politikailag jól körülhatárolható médiaelit Franciaországban, amely tesz bizonyos negatív állításokat, amelyek ellenkezőjét sokkal könnyebb egy személyes találkozás alkalmával bebizonyítani. Trócsányi László kiemelte, most vagyunk először igazi szövetségesek Franciaországgal, hiszen a NATO-ban és az Európai Unióban is tagok vagyunk. Hozzátette, könyvével ezt az együttműködést kívánta erősíteni, és elmélyíteni a két ország között zajló párbeszédet.
Trócsányi László: Párizsi Napló – avagy, ami a nagyköveti jelentésekből kimaradt… 2010. július – 2014. június; Századvég Kiadó, 2018.
Forrás: PestiSrácok.hu; fotók: Véssey Endre
Facebook
Twitter
YouTube
RSS