Azonnali, inflációkövető, január 1-ig visszamenőleges béremelést követelt szombati demonstrációján Budapesten két postai érdekképviselet, majd petíciót juttattak el a Gazdaságfejlesztési Minisztériumhoz (GFM).
A rendezvényen a Kézbesítők Szakszervezetének elnöke felháborítónak nevezte, hogy a több mint 24 ezer postai dolgozó fele csak a garantált bérminimumot viszi haza fizetésként, a postahivatalokban pedig szerinte méltatlanok a munkakörülmények. A 3 éves bérmegállapodás 2023-ra 2 százalékos emelést irányzott előre, azóta ezt 3 százalékra, majd 10 százalékra növelték a tiltakozás hírére, ám ez még mindig messze van az inflációkövető szinttől – hangsúlyozta Tusz Ferenc.
A Munkástanácsok képviseletében Dobi István azt mondta, a bérharcot nem szabad abbahagyni, többéves bérmegállapodásokat pedig nem szabad aláírni, mert a mostani helyzetben ennyi időre nem lehet bérfejlesztést tervezni.
A gazdaságfejlesztési miniszternek címzett petíciót a Postások Független Érdekvédelmi Szövetségének elnöke olvasta föl a több száz tiltakozó előtt. Pfeifer Tamás közölte: az érdekképviselet visszautasítja, hogy a Magyar Posta nem adott elfogadható bérfejlesztési ajánlatot, és sajnálatosnak mondta, hogy nem módosították a 3 éves bérmegállapodást, ahogy más állami társaságok.
A tiltakozó szakszervezetek a béremelésen kívül szaktudást és tapasztalatot értékelő bérfelzárkóztatási programot követelnek, valamint párbeszédet és tájékoztatást kérnek a Magyar Postát érintő intézkedésekről, továbbá sürgetik a postai hálózat és a kézbesítési rendszer átalakítását is.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor
Facebook
Twitter
YouTube
RSS