A bruttó hazai termék (GDP) öt százalékát költi családtámogatásra Magyarország, ami világszinten is kiemelkedő – hangoztatta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára Perbálon.
Menczer Tamás a perbáli Kis-forrás Német Nemzetiségi Általános Iskola átépített, kibővített épületének ünnepélyes átadásán kiemelte: a kormány stratégiai célja, hogy támogassa a családokat, és a gyermeket vállalók jobban éljenek a gyermekvállalás után, mint előtte. A fideszes politikus, Pest vármegye 2. választókerületének képviselője a kormány céljának nevezte azt is, hogy segítse a vágyott gyermekek megszületését, mert régi tapasztalat, hogy sokszor kevesebb gyermek születik meg, mint amennyit a szülők terveztek.
A kormány szeretné elérni, hogy anyagi akadálya ne legyen a gyermekvállalásnak
– fűzte hozzá Menczer Tamás.
900 milliós támogatás a német iskola felújítására
Elmondta: 900 millió forintból újult meg a német nemzetiségi általános iskola, amely a korábbi négy tantermes iskola helyett most egy hat tantermes, akadálymentesített, lifttel és közösségi térrel rendelkező, hőszivattyúval fűtött modern iskolává változott. Hozzátette, hogy korábban a Magyar falu program részeként 50 millió forint állami támogatásból már megépült az iskola tornaterme.
Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke elmondta, hogy az elmúlt öt évben a tankerületi fenttartású intézményeik közül csaknem ezer újult meg. Ebből is látszik a kormány elszántsága, hogy a családi hátterüktől függetlenül, minden gyermek mindent megkaphasson ahhoz, hogy “eljuthasson egy boldog, kiegyensúlyozott felnőttkorhoz és megtalálja” a számítását.
Vezető kép: Perbál, 2023. március 3. Bors Andrea intézményvezető és Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára a perbáli Kis-forrás Német Nemzetiségi Általános Iskola átépített, kibővített épületének avatásán 2023. március 3-án. Fotó: MTI/Kovács Attila
2 ÉNAKI
2023-03-11 at 17:38
Vilagszerte el kell ismerni a magyarok családtámogatási politikáját.Elősegíti a gyermek vállalást ami biztossabb jövöt igér. Soha nem volt,csak a Fidesz Kormany idején,ekkora mérvű törödés a csaladok felé.
oshon
2023-03-05 at 07:57
Hajra Orban Viktor , hajra Magyarorszag , hajra Magyar Nemzet , Isten aldjon !
kukubenko
2023-03-04 at 22:10
Az atv.-be nagyritkán behívják,de nemvéletlen,hogy nagyritkán,mert pl a jómúltkorában is a kormányzati behívottakat lerohanótornatanár(r.egony)nembírt vele,és ez láthatóan nagyon frusztrálta,jó volt látni-hallani,ahogy ki is zökkent a tőlemegszokott lehengerlő fölényességéből!…
Orientál
2023-03-04 at 18:40
Sorosék von der Leyenék Junckerék Gyurcsányék a balliberális zöld elvtársaikkal együtt nagyon veszélyesek ránk – főleg európai – emberiségre nézve mert a lusta képzetlen élősködő gazdasági migránsaik millióit zúdítják elsősorban ránk európai emberekre.