Egy nagy törökországi gázelosztóközpont létrehozásáról tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök – közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata.
A moszkvai tájékoztatás szerint a felek méltatták a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok pozitív dinamikáját, valamint a jelentős közös projektek szisztematikus előmozdítását, többek között az atomenergia-ágazatban. Különös figyelmet fordítottak az orosz elnök által októberben előterjesztett és török partnere által támogatott kezdeményezésre, amelynek értelmében egy nagy gázközpontot kellene létesíteni Törökországban.
A két vezető korábban utasítást adott a részletek kidolgozására a központtal kapcsolatban, amelyen keresztül Oroszország át tudná irányítani a gáztranzitot a felrobbantott Északi Áramlatok felől a Fekete-tenger térségébe és Törökországba.
Erdogan úgy látja: Európa Törökországon keresztül kaphatná az orosz gázt. Fatih Donmez török energiaügyi miniszter azt mondta, hogy a projekt keretében a gázelosztó az ország európai részén, Trákiában lenne.
A Törökországban felhasznált gáz mintegy 44 százaléka Oroszországból származik.
Újdemokrata
2022-11-18 at 20:16
@ Királytigris2022-11-18 at 19:39
Ideje átállni az elektromos hajtásra minden szektorban. Az elektromosságot pedig atomenergiával, és a hazailag kitermelhető szénből kell előállítani az eddiginél sokkal korszerűbb módon környezetszennyezés nélkül.
Szén bőven van, csak a kitermelést, és a feldolgozást kell modernizálni.
Királytigris
2022-11-18 at 19:39
TalEle2022-11-18 at 15:39!
Nem a benzin, hanem a gázolaj a gyenge lánszem. Ezzel működnek a teherautók, a munkagépek, dízelmozdony, és a mezőgazdasági gépek.
János
2022-11-18 at 18:57
A törökök a saját érdekeinek megfelelően nagyon okosan csinálják.
❗❗❗
Újdemokrata
2022-11-18 at 18:41
@ lyukas zokni2022-11-18 at 17:31
A világ tetszik, nem tetszik, sajnos így működik. Aki zsarolási pozícióba tud kerülni, az zsarolja a zsarolhatókat. Ez a gyarmatosítás legújabb formája. Aki nem tud senkit zsarolni, mint most Európa, az meg szív, mint Európa! Tehát a lényeg sajnos az, hogy nem Európa dönti el, hogy mikor, honnan és mennyiért kaphat a működéséhez gázt, hanem azok akik zsaroló helyzetben tudnak lenni. Ilyen helyzetben vagy van valami sajátunk, ami olcsóbban kitermelhető, vagy örülhetünk, hogy egyáltalán hozzá engednek jutni valahogy, miután ami túl olcsó, azt a tenger mélyén felrobbantották, és a zsarolási helyzetüket kihasználva a helyreállítását megtiltották!
Ez van, ezt kell szeretni, ha Európa nem tud zsarolási helyzetbe kerülni a gazdasági vetélytársakkal szemben!
lyukas zokni
2022-11-18 at 17:31
eddig a migránsokkal zsarolta az eu-t a török, ezután már a gázzal is fogja, faxaság.
LST
2022-11-18 at 16:56
Vége lehetne már ennek a EUs szankciós hisztériának! A gáz termék a piacon. A nemszeretem oroszok gáza így is, úgy is piacra kerül, a szankciós hiszti pedig minden piacgazdasági működési törvényszerűséggel, globalizációs piaci szemponttal szemben áll. Nem mellékesen minél több kereskedőn keresztül veszünk gázt (amiben természetszerűleg úgyis lesz orosz), annál drágább lesz. Nem értelmes magunk ellen cselekedni. Igazán beleérhetne már az EU elitjének (miket mondok!) keze a bilibe és végre felébredhetne a szankciós kóma állapotából!
Török morál
2022-11-18 at 16:21
Ez kell nekünk. Törökország fekvése ideális gázelosztó központnak, mert ezúton moralizált gáz nemcsak Oroszországból, hanem Azerbajdzsánból, Iránból és Szíriából is jöhet. De akár összeköthetik magukat a többi Perzsa-öbölbeli országgal is.
obsitos
2022-11-18 at 15:57
Borogasd már forró buksidat, és szedjél porokat nyugtalanság ellen, barom!
TalEle
2022-11-18 at 15:39
Nem is az orosz/török (ki tudja milyen) gáz a „szűk keresztmetszet”, hanem a kőolaj, illetve; a belőle készült benzin! Ezzel ugyan úgy padlóra küldhetik a magyar gazdaságot, mint a földgázzal! Láthattuk, hogy mekkora pánikot okozott augusztusban, amikor az ukránok egy hétre elzárták a Barátság II-t, illetve, most amikor valaki felrobbantott egy trafóállomást! Csak idő kérdése, hogy Soros és brüsszeli ügynökei mikor záratják el – persze orosz rakétacsapásnak álcázva – újból ukrán csatlósaikkal, de immár véglegesen, az orosz olajat, hogy Orbánt megbuktathassák és véget vessenek a 480 Ft-os lakossági benzinnek…