Elszoktunk az életről és halálról hozott döntésektől. És bizonyos értelemben elszoktunk a rossz döntésektől is, a technikai civilizáció kényelmében mindig, mindenkitől a jó döntést várjuk. Akkor is, ha nagyon kevés releváns információ áll a döntéshozó rendelkezésére, és akkor is, ha valós időben kell nem visszavonható, nem korrigálható döntéseket hoznia. Akkor is, ha a teljes ismeretlennel áll szemben.
Ritkán fordul elő az ilyesmi, egy szakember csoport, jelen esetben a virológusok, a járványtani szakemberek először merték megmondani az emberiségnek, az embereknek globálisan, hogy milyen keveset is tudnak és milyen keveset is tehetnek egy vírus okozta világjárvány ellen. A politikusok pedig azt voltak kénytelenek elmondani a választóiknak, hogy a hatékony cselekvésnek „háborús” méretű ára is lehet. A tudásunk hiába hatalmas, a természet, a világ sokkal komplexebb annál, hogy uralásának illúziója fenntartható legyen a koronavírus járvány után. Pedig ez nem is egy kirívóan durva vírus, sokkal szörnyűbbeket is képes lehet a természet és a véletlen produkálni.
Minden döntés erkölcsi döntés is
Azt is meg kell tanulnunk ebből a járványból, hogy nemcsak tudományos és technikai korlátai vannak döntéseinknek, hanem alapvetően erkölcsiek és etikaiak is. Az érzéseink és a rideg igazságosság egyszerre befolyásol bennünket. Az alapvető parancs az persze, hogy mindenkit mentsünk meg. De, ha a járvány elkerülhetetlenül ideér, akkor a felelős döntés egyből sokkal bonyolultabbá válik. Minden kormányzati döntés esélyeket változtat meg. Különböző módon, végső soron minden emberre, családra egyedi módon „porlasztja szét” a fertőződés kockázatát és a lehetséges gazdasági következményeket. Eleve minden ember, életkorától, foglalkozásától, lakhelyétől, aktuális egészségi állapotától függően különböző esélyekkel kerül bele ebbe a járványhelyzetbe és a saját, legracionálisabb viselkedésével is csak korlátok között tudja javítani a saját esélyeit. Miközben minden egyes ember viselkedése befolyásolja a többiek esélyeit. A következmények teljesen igazságtalanul oszlanak el a társadalomban, lehet, hogy a felelőtlen ember meg sem betegszik és az, aki felelősen viselkedik, megbetegszik, esetleg meg is hal. A vírus végletesen igazságtalan, legfőbb segítője a véletlen, amely teljesen önkényesen szabja meg, hogy honnan hová kerül.
Ápolónő egy lélegeztetett beteg mellett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház járványkórházként működő Semmelweis Tagkórházának intenzív osztályán, az egyik elkülönítőben Miskolcon 2020. április 7-én.
MTI/Vajda János
Nyájimmunitás, már amennyiben nyájként tekintünk magunkra
A nyájimmunitásról szóló vita tulajdonképpen a kockázatviselés és a következmények elosztásáról szóló vita is, amennyiben feltételezzük, hogy a becslésünk a lehetséges következményekről, gazdaságiakról, a megbetegedésekről és a halálozásról körülbelül pontosak. Ha bármelyiket is túlbecsüljük, akkor nincs baj, lehet szidni a kormányt, hogy feleslegesen költött pénzt a védekezésre és kötelezte az országot a gazdasági következmények elviselésére.
Baj akkor van, ha alábecsültük a járvány súlyosságát és a gazdasági következményeket. A kormányt akkor is lehet szidni, akkor azért, hogy nem volt elég radikális, de tudni egyik esetben sem fogjuk a dolog jellegéből adódóan (ellenőrző kísérlet híján), hogyha mást teszünk, akkor mi lett volna. A kormány azonban kénytelen egy legvalószínűbb becslést elfogadni a helyzet súlyosságáról és az alapján döntéseket hozni. Egyrészt felmérni azt az emberéletek megmentése érdekében mekkora gazdasági következményeket kell vállalnia, másrészt azt, hogy a gazdasági következmények vagy az egészségügyi rendszer személyzeti összeomlása ne vezessenek emberéletben nagyobb veszteségekhez, mint maga a járvány.
Szélsőséges esetben például akár januárban is teljes kijárási és beutazási tilalmat be lehetett volna vezetni a járványról szóló első hírek után. A gazdasági és társadalmi károk felmérhetetlenek lettek volna, gyakorlatilag nulla „járványkár” mellett. Az ellenzéki hisztériákat pedig elképzelhetjük, az bármilyen színű kormányzat esetén az őrjöngésig fokozódott volna mindegyik európai országban, ahol a szólásszabadságba csomagolt ellenzéki felelőtlenség a „liberális” demokrácia alapbetegsége.
Döntések és következmények
Mint, ahogy az is lehetséges forgatókönyv volt egy a valóságtól feltűnően eltérőnek bizonyuló becslés alapján, hogy hagyják viszonylag ellenőrzötten terjedni a vírust abban bízva, hogy a súlyos eseteket kezeli a rendszer és nem válik drámaivá a halálozási ráta. Most úgy látszik, hogy egy elszabadult, de utána már kezelt járvány egy kb. tízmilliós populációban 10-30 ezer olyan halálesetet jelenthet néhány hónap alatt, amelyekben a vírus a súlyos alapbetegségek mellett hozzájárul közvetlenül a fatális kimenetelhez. Nem véletlen az elasztikus fogalmazás, mást jelent ez a betegnek és a családjuknak és mást a kezelőorvosnak vagy a patológusnak. A dráma Olaszországban is a nagyon sok lélegeztetést igénylő eset, illetve a fiatalabb emberek halála miatt lett társadalmi értelemben hatalmas. Ha nincsenek a látványos, etikai alapon is életfenntartó kezelést igénylő tünetek és a tömeges előfordulás, a nyilvánvalóan az életük vége felé járó, egyébként is beteg emberek halála értelemszerűen nem vet fel ilyen kérdéseket.
El kell dönteni, kinek a halálozási esélyei csökkenjenek
A probléma azonban szörnyű módon nem ez. Hanem az, hogy jól láthatóan populációtól és kultúrától függően több száz, akár ezres nagyságrendű olyan haláleset is lehet, amelynek egy kis részében alapbetegség nélkül halnak meg viszonylag fiatal emberek és nagyobb részben olyan életkori rizikócsoporton kívüliek, akik rendelkeznek valamilyen súlyosabb alapbetegséggel, de a modern orvostudománynak hála gyakorlatilag évtizedekig élhettek volna még teljes életet.
Speciális szimulációs szobában gyakorolják a koronavírus-fertőzött betegek ellátását a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Klinikáján 2020. április 6-án. Az egyetem orvosai, rezidensei és szakdolgozói a személyi védőfelszerelések használatát, a COVID-19 betegek légútbiztosításának, gépi lélegeztetésének, gyógyszerelésének és a mellkasi elváltozásokat feltáró ultrahangvizsgálatnak a sajátosságait ismerik meg.
MTI/Czeglédi Zsolt
Jelenleg úgy látszik, hogy Magyarországon választott megoldásnak és a szerencsének hála nem csak idős és viszonylag beteg emberek tömeges elhalálozását sikerült elkerülni, hanem sok, adott esetben élete delén lévő fiatalabb embertársunk halálát is. De az emberéletben fizetett ár sosem kerülhető el teljesen és legyen világos, hogy miért döntünk úgy, ahogy.
A nyájimmunitásban reménykedő megoldásnak talán kevesebb gazdasági következménye lett volna, ha kibírja az ellátórendszer, de emberéletben feltétlenül sokkal nagyobb árat fizettünk volna. Amikor a magyar emberek támogatják a kormányzati intézkedéscsomagot, akkor tulajdonképpen ösztönösen is egy emberséges, habár gazdaságilag tudatosan fájdalmasabb megoldás mellett állnak ki. Arról nem is beszélve, hogy még mindig nem tudjuk biztosan, hogy ennél a vírusnál kialakul-e olyan védettség, amelyre számítani lehet. Emlékeztetnünk kell magunkat arra, hogy nem menekülhetünk az erkölcsi és az etikai döntések elöl és bizony az emberségességnek is van ára és következménye. Viszont ragaszkodjunk hozzá, hogy ezeket a döntéseket mi hozzuk meg és a döntések a mi szokásaink és erkölcseink alapján álljanak.
Vezető kép: MTI Fotó: H. Szabó Sándor
Facebook
Twitter
YouTube
RSS