Pesti Srácok

Karácsony Gergelynek Budapest helyett most épp az EU soros belga elnöksége a fontos, ennek sikeréért dolgozik

null

Karácsony Gergely megint fontoskodott a közösségi médiában. És ahogy lenni szokott, a főpolgármester ismét elkövette azt a hibát, hogy még a látszatát sem akarja kelteni annak, hogy ő a magyar érdekeket tartaná szem előtt. Karácsony Gergely ezúttal az EU soros belga elnöksége kapcsán posztolt egy fotót, amelyen a Belga Királyság új, hazánkba akkreditált nagykövetével, Jeroen Vergeylennel pózol, és éppen arról biztosítja, hogy mindent el fog követni a belgák sikeres elnöklése érdekében, és azért, hogy minden céljukat megvalósíthassák az EU-val kapcsolatban. Ezzel több gond is van.

Például az, hogy Karácsonyt egyetlenegyszer sem hallottuk megszólalni azzal kapcsolatban, hogy hazánkat már egy ideje azzal fenyegetik, hogy megakadályozzák a magyar soros elnökséget. A politikai zsarolás célja nyilvánvalóan az, hogy Orbán Viktornak és a magyar embereknek keresztbe tegyenek, mert békét szeretnénk Ukrajnában további vérontás helyett, és azt sem szeretnénk, ha kötelező jelleggel kellene illegális migránsokat befogadnunk. Szerencsére a brüsszeli bürokraták ezt nem tehetik meg, nincsenek a kezükben ugyanis jogi eszközök erre, így marad a fenyegetőzés.

Bár nem értek a politikához, ezen felül aggályosnak találom azt is, hogy egy főpolgármesternek mi köze van egy belga soros elnökséghez. Tudtommal őt arra hatalmazták fel a budapestiek, hogy működtesse a várost, az pedig, hogy ez nem megy, nem azt jelent, hogy Karácsonynak új szerepeket kelleni kitalálnia magának.

https://twitter.com/bpkaracsonyg/status/1745914791711883473

Közben nem mellékesen Budapest úszik a mocsokban, a főváros csődbe került és a budapestieknek még az utazásukat sem tudja elintézni a főpolgármester.

PestiSracok facebook image

Zárójelben tegyük hozzá: a belgák előtt térdepelve pózolni sokkal egyszerűbb, és ezért még egy kis fejsimogatás is talán jár, ha épp jó napja van a szivárványos birodalom helytartóinak.

Hasonló önjelölt diplomatáskodást egyébként láttunk már Ukrajna kapcsán is, amikor a főpolgármester Kijevbe... bocsánat, “Kijivbe” utazott, hogy a magyar embereket, de legalábbis a budapestieket képviselje ott, bár diplomáciai felhatalmazása erre nincsen.

Azt már meg sem említem, hogy Karácsony megint úgy csinál, mintha tudna angolul; a posztot nyilván az egyik munkatársa írta meg helyette, mert még erre sem képes. Azt már meg sem merem kérdezni, hogyan szeretne a belga soros elnökségért dolgozni úgy, hogy nem érti, mi folyik körülötte.

Ajánljuk még