Az ukrán államfőhöz intézett beadványt fogadott el csütörtökön, Ungváron a Kárpátalja megyei tanács, amelyben a képviselők arra kérik Petro Porosenkót, vétózza meg az ukrajnai nemzetiségek anyanyelven történő tanuláshoz fűződő jogait szűkítő oktatási törvényt.
A dokumentum elfogadása mellett a 64 fős testületből 38 képviselő szavazott. Az ülés első napirendi pontjaként jóváhagyott beadványban a képviselők emlékeztetik az elnököt arra, hogy a Legfelsőbb Tanács (parlament) által elfogadott új oktatási törvény sérti a nemzetiségi kisebbségekhez tartozó személyek anyanyelvű oktatáshoz fűződő alkotmányos jogait.
Súlyos aggodalmat kelt bennünk, hogy milyen következményei lehetnek régiónk lakosságára nézve a törvény rendelkezéseinek
– olvasható a dokumentumban, amely szerint a nemzeti kisebbségekhez tartozó ukrán állampolgárok elveszítik a jogot az oktatás nyelvének szabad megválasztására. A dokumentum a többi között részletezi, hogy az ukrán alkotmány mely pontjait, milyen ukrán törvényeket, nemzetközi egyezményeket, vállalásokat és kétoldalú megállapodásokat sért az oktatási törvény. A képviselők Ukrajna számára követendő példaként hozzák fel a romániai és szerbiai magyar tannyelvű iskolákban az államnyelv oktatására alkalmazott pedagógiai módszereket. Egyúttal emlékeztetnek arra, hogy a Kárpátalján élő nemzetiségi kisebbségek tagjai Ukrajna törvénytisztelő állampolgárai, akik törekszenek az államnyelv tökéletes elsajátítására, amelyet – a folyamodvány szavaival – védeni kell, de nem a kisebbségek nyelvhasználatának korlátozásával.
Beadványunkban aggodalmunkat fejezzük ki, és arra kérjük Önt, hogy éljen törvényi felhatalmazásával, tekintélyével, politikai befolyásával, és vétózza meg a törvényt
– áll a képviselők által elfogadott beadványban, amely arra is emlékezteti az államfőt, hogy az oktatási törvény hatályba lépése rontaná Ukrajna nemzetközi tekintélyét, kétségeket ébresztene európai integrációs törekvéseinek őszinteségét illetően, nemzetiségi konfliktusokhoz, az elvándorlás növekedéséhez vezethet, és nem használna a társadalom konszolidációjának.
MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS