Hónapokon belül, még a nyáron megkezdődhet Komáromnál az új Duna-híd megépítése, mivel eredményesen lezajlott a közbeszerzési eljárás a beruházás kivitelezésére. A tervezett komáromi hídhoz hasonló felfüggesztett, egy oldalas híd csak Kanadában található.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. tájékoztatása szerint a nyertes ajánlattevő a H-M DUNAHÍD Konzorcium, melynek tagjai, a Hídépítő Zrt., és a Mészáros és Mészáros Kft. A kivitelezés nettó összege 91,2 millió euró, azaz mintegy 28,6 milliárd forint. Az új híd és a hozzá csatlakozó útszakaszok forgalomba helyezése 2019 őszére várható. Az új közúti híd megépítése után a teherforgalom az M1 autópályától a települések érintése nélkül érheti el a szlovák határt, így jelentősen mérséklődik a lakott területek zaj- és környezeti terhelése, illetve gyorsabbá és biztonságosabbá válik az átkelés.
A 600 méter hosszú hídon kétszer egy sávos főút vezet majd át, valamint kerékpárutat és gyalogos járdát, illetve közvilágítást is kialakítanak. Az egyedi szerkezet miatt a pilon és a kábelek díszkivilágítást kapnak. A hídszerkezet egy egypilonos, ferdekábeles híd, ortotróp acél pályalemezzel. A híd öt nyílásból áll, melyek közül három a meder felett, kettő pedig a szlovák oldali ártéren lesz. A pilon magassága az útpálya felett 94,5 méter. A kivitelezés koordinátora Magyarország, a projekt a két ország közös beruházásában, uniós, szlovák és magyar források felhasználásával valósul meg.
A kétoldali közúti csatlakozás két külön beruházásban épül meg, a Magyarországon tervezett út a 131 sz. főút, Komárom déli elkerülő úthoz csatlakozna. Ezen a szakaszon két körforgalom és két kisebb híd lesz. Ezek kiviteli közbeszerzési eljárása folyamatban van, sikeres eljárás esetén júniusban várható eredményhirdetés. A NIF Zrt. korábbi tájékoztatása szerint az új Duna-híd a meglévő vasúti hídtól 170 méterrel nyugatra épül meg. Jelenleg a kamionok korlátozás nélkül Vámosszabadi felől 53, míg Parassapuszta felől 180 kilométeres kerülővel haladhatnak át a magyar és szlovák határon.
MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS