Foglalkozzunk inkább az Aszad-álhírművelet másik főszereplőjével, a Magyar Hanggal! Ők azok ugyebár, akik 2015. február 6-án hirtelen megvilágosodtak, és – kollégáink színe-javával ellentétben – vállalták a kényszerű 180 fokos fordulatot, azaz, hogy a nemzeti oldal sajtóműhelyeiből balliberális szócsöveket faragnak, majd Vona Gábor mögé állva támogatják a szivárványos lelkületű új kormánytöbbség eljövetelét. Az akció sikere közismert – írja Huth Gergely, a PestiSrácok főszerkesztője A kétszeres árulók című publicisztikájában a Magyar Nemzetben.
Így folytatja: “A nemzeti sajtó becsületére váljon, hogy igen kevesen álltak a G-napos pálfordulók közé, azok is inkább a silányabb fajtából kerültek ki. Kezdetben valódi konzervativizmusról és nemzeti liberalizmusról hablatyoltak. Ám Simicska Lajos 2018-os kapitulációja után kénytelen voltak új menedéket keresni, így kalózhajóik zászlóvivője a Magyar Hang lett. Olyan minden gyanú alatt álló figurákkal az élen, mint Lukács Csaba vagy a lóvémágnes György Zsombor és a napraforgó-jellemű örökepigon, Szerető Szabolcs, plusz néhány valódi őskomcsi, köztük a moszkovita Martin József. Legutóbbi számukon – hogy-hogynem – épp Hann Endre a címlapfiú, onnan hirdeti Magyar Péter csodálatos tündöklését és a Fidesz bukását.”
A G-naposok mára azt a béna hazugságukat is feladták, hogy népes csapatukat az olvasók tartják el. Hiszen immár nyíltan a Soros-hálózat pénzes postása, az Ökotárs Alapítvány a segítőjük, állandó partnerük pedig a Mérték Médiaelemző Műhely. Utóbbi a mértéktelenül hülye, de annál alávalóbb Polyák Gábor Soros-lerakata, amely viszont nemcsak az öreg Gyuri bácsi, de az Európai Bizottság és – mostanáig – David Pressman nagykövet finanszírozását élvezi.
A Vogel Evelin-féle felvételek óta Magyar Péterről is tudjuk, hogy mikroadomány-százmilliók természetesen nincsenek, olyanból a Tiszánál is csak egy-egymillió gyűlik össze időnként. A többi minden bizonnyal mindkét rémhírgyáros árulógárda ugyanonnan kapja.
Ilyenekkel vagyunk kénytelenek egy levegőt szívni. Nem kívánom azt, amit Petőfi A nemzethez című költeményében rájuk mérne, de szebb volna az élet, ha másutt és máshogyan keresnék a kenyerüket” – zárja sorait a szerző.
A teljes írás ITT olvasható el a Magyar Nemzetben. A vezető képen a Választól érkező Dévényi István kérdezi a két G-napos machinátort, Lukács Csabát és György Zsombort, a Magyar Hang kiadójának vezetőit.
Királytigris
2024-12-18 at 10:31
Szaros Gyurka egyik félrevezető, hazug, lázító taktikája a média megszerzése, amin keresztül elhülyítik az embereket. Az elhülyített szerencsétlent utánna már úgy manipulálják ahogy akarják. Lásd: Németország. Ott az emberek zöme már az érdekük ellen cselekvő pártokra szavaznak.
matrix
2024-12-18 at 10:16
Yoggi
2024-12-18 at 09:55
Tipikus csóri-IQ hulla PARAZITA
matrix
2024-12-18 at 10:14
K
2024-12-18 at 09:17
Már brutálisan unalmas a “mélyszegénység” nyomord !
1-Mindenki saját élete kovácsa !
2-ki mint vet, úgy arat !
3-a szegénység egyenesen arányos az IQ-val !
4-Örölök hogy te az összes Magyarországi szegényeket ismered és tudod hogy “ki és miért” szegény !
Mit tett annak érdekében az életében ,hogy szegény maradjon ?
Soha semmi nem jó és nem elég !
Csak jelzem amikor a 13-havit átveszed (ami nem jár és kötelezö ) csak adható a
Fidesztől kapod és nem az “ellenzéktöl” a rezsi támogatást is !
Nem a DK MSZP TISZA vagy a MOMENTUM stb fizeti…. Nem !
Yoggi
2024-12-18 at 09:55
“…de szebb volna az élet, ha másutt és máshogyan keresnék a kenyerüket…”
Akkor is szebb volna, ha a fidesz “tolvaj üzletága” (ahova a magas rangú fideszes “gazdasági zsenik” többsége tartozik), az egész közpénzszivattyú sleppjével, amibe a főszerkesztő úr is beletartozik, máshol keresné a kenyerét. Itt már eleget kerestek ezzel a vastagon túlárazott (közbeszerzési) teljesítménnyel.
Mondjuk szipolyozhatnák a közpénzt Moszkvában, ha már az európai unió annyira büdös, hogy rendszeresen a kilépésre hangolják a szavazókat. (A “Hol hangolnak ellene?” típusú hozzászólásokat mellőzzük, kérem. Rendszeres nézője vagyok a sajtóklubnak, a bayer shownak és az egyéb egymás hátát lapogassuk “fideszes vitaműsoroknak” is. A hülyéket keressétek a másik szobában…)
Akik valóban Magyarországért akarnak tenni, és nem teljes családot (inkluzíve a szomszéd kismacskáját is) milliárdossá varázsolni, azok maradhatnak. Azokra szükség van. Mondjuk a mostani vezetésből nem nagyon tudok már olyat mondani, aki nem lett milliárdos a dicsőséges évek alatt.
Abba is maradt a luxusbaloldalazás, és maradt a yachtozgatás…
matrix
2024-12-18 at 09:52
Csak egy TISZA tahó tudatlan buta ostoba magyar nem tudja ismeri hogy kiket támogat pénzel Magyarországon a soros buzi hálozat (EU – USA) Kik csemegéznek juti-falatokat a soros kutya tálból !
K
2024-12-18 at 09:17
–Ha már árulókról van szó……:
–Sajnos Magyarországon a “magyar” sohasem tudta kivédeni az ellenség belső és külső árulását, támadását.
Ezért gyarmat hazánk 500 éve a mohácsi vész óta, mert hiába beszélnek a problémákról, akkor sincs megoldás.
A lakosság nyomorától és szegénységétől vagy sérelmeitől könnyű elhatárolódni, de időnként a tehetetlen és érdemtelen értelmiséget is utoléri a gyarmatosító “szeretettel teljes” simogatása.
–Ezt a problémát már nem én fogom megoldani, különösen 70 feletti korban.