Szeptemberben távozik tisztségéből a magyar kormányfőt nácizó, a magyar határvédelmi erőfeszítéseket elítélő és a migránsok, valamint a civil szervezetek jogait hangoztató ENSZ emberi jogi főbiztos. Zeid Raad al-Husszeinről nehéz eldönteni, hogy arab herceg, angol dandy vagy baloldali aktivista-e leginkább, aki magas rangú ENSZ-tisztségviselő létére az ismert balliberális mantrát visszhangozta a kelet-európai országok kapcsán a demokrácia fokozatos visszaszorulásáról, a fékekről és ellensúlyokról, a sajtószabadság felszámolásáról és a civilek ellehetetlenítéséről. Távozásával azonban közel sem lélegezhet fel a kelet-európai régió, hiszen a választási folyamatba olyan civil szervezetek követelnek beleszólást, akik mind a filantróp spekuláns fizetési listáján szerepelnek.
Már nem kell sokat aludni, és szeptemberben új személy váltja fel Zeid Raad al-Husszeint az ENSZ emberi jogi főbiztosi székében. A jordán diplomata, herceg, emellett oxfordi diplomás dandy neve onnan lehet ismerős, hogy munkássága során többször is kikelt a migránsáradatot feltartóztató, majd el is terelő magyar határkerítés ellen, ezzel összefüggésben lenácizva a magyar kormányt és természetesen Orbán Viktort. Nincs ugyanakkor különösebb értelme a szemére hányni, hogy a főbiztos tevékenysége során jól behatárolható ideológia mentén hangoztatta véleményét egy világszervezett vezető tisztségviselőjeként, hiszen ez könnyen kivédhető azzal, hogy a kritizálás benne volt a munkaköri leírásában. Az ENSZ egyik vezető jogvédőjeként azonban egyáltalán nem mindegy, hogy milyen formában és milyen stílusban teszi ezt meg, illetve, hogy utódjára milyen retorikát és szokásjogot hagyományoz.
Zeid Raad al-Husszein, az ENSZ emberi jogi fõbiztosa; fotó: MTI
Ismerős kritikák
A magyar határkerítés felépítésének idején, 2015-ben a főbiztos arról beszélt, hogy a kormány démonizálja a menekülteket, egy évre rá pedig nem kifejezetten ENSZ-funkcionáriushoz méltó módon mondta fe a balliberális mantrát arról, hogy Orbán Viktor populista, ahogy Donald Trump, Milos Zeman vagy Marine Le Pen. Egyben valamiféle zavaros fejtegetésben arról bölcselkedett, hogy e felsorolt vezetők ideológiája közel áll az Iszlám Állam szellemiségéhez, mivel úgymond „megvalósíthatatlan módon akarják a múltat feltámasztani”. Zeid Raad al-Husszein legutóbb a “Stop Soros”-törvény, és annak elfogadása kapcsán nyilvánított véleményt a magyar kormány tevékenységével kapcsolatban, szégyenletesnek nevezve a javaslatot. Mint akkor fogalmazott, „a jelenlegi kormány politikai haszonszerzésből folytatott állandó gyűlöletkeltése vezetett e legutóbbi szégyenletes és kirívóan idegengyűlölő fejleményhez”. Nagyon kedvesen elismerte hazánk jogát az ország határainak igazgatására, mintha ez az ENSZ külön gesztusa lett volna irányunkban, ugyanakkor hozzátette, hogy a magyar szabályozás szerinte „veszélyezteti a migránsok és menekültek biztonságát és emberi jogait, valamint a civil szervezetek és jogvédők létfontosságú munkáját”. Ezen túlmenően pedig lerasszistázta Orbán Viktort egy olyan idézetet adva a magyar miniszterelnök szájába, amely nem is abban a formában, és nem is abban a kontextusban hangzott el. Zeid Raad al-Husszein az alulinformáltság ingoványában az önbizalom acélkarmaival megvetve lábát kifejtette, hogy a magyar miniszterelnök azt akarja, hogy a magyarok “színei” ne keveredjenek más rasszok bőrszínével. Ezzel kapcsolatban aztán ki is fejtette véleményét, miszerint
nem tudják, mi történik a kisebbségekkel olyan társadalmakban, amelyek vezetői etnikai, nemzeti vagy faji tisztaságot akarnak? Amikor egy választott vezető a zsidókat okolja a Holocaust elkövetéséért, ami nemrég megtörtént Lengyelországban, és amely szégyenteljes rágalomra oly kevés figyelmet fordítottunk, meg kell kérdezni: MINDANNYIAN TELJESEN MEGŐRÜLTÜNK?
Orbán különben a színek keveredése kapcsán pusztán arról beszélt, hogy egy multikultira behangolt társadalom az ilyen irányú propagandával szemben semmivel sem különb, mint a hagyományos változat. Ebben a nézőpontjában közel sem fogalmazott olyan egyértelműen, mint korábban Angela Merkel, aki egyenesen arról beszélt, hogy a multikulti megbukott. Igaz, a német kancellár asszonyra ettől még Zeid Raad al-Husszein nem sütötte rá a rasszista bélyeget. A főbiztos véleményének megalapozottságáról mindent elárul, hogy éppen egy egy olyan ország vezetőjével szállt harcba, ahol tizenhárom hivatalosan elismert nemzetiség él együtt, a zsidóságot ebbe bele sem számolva, a nemzetiségek szószólókat delegálhatnak a Parlamentbe, kisebbségi önkormányzatokat alakíthatnak, valamint számtalan törvényi kedvezményt élveznek például az oktatás területén. A népek békés együttéléséről tehát nem egy Oxfordban végzett iraki hercegnek kell kioktatnia hazánkat.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter épp lemondásra szólítja fel a főbiztost az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának februári ülésén; fotó: MTI
Kinek a hangja?
Az meg már csak hab a tortán, ha egy magas rangú ENSZ-tisztségviselő szájából ugyanaz a balliberális mantra hangzik el, amely a kelet-európai országok kapcsán a demokrácia fokozatos visszaszorulását, a fékek és ellensúlyok szükségességét, a sajtószabadság felszámolását és a civilek ellehetetlenítését ismételgeti. Ebben az esetben ugyanis akaratlanul is az az érzésünk támadhat, hogy az ENSZ nem a nemzetek egyesült szövetsége, hanem egy baloldali populista szervezet. Eredetileg ugyanis a tisztség az egyetemes emberi lelkiismeret hangja, amely néven nevezi a jogsértőket politikai befolyásuktól, vagy geopolitikai jelentőségüktől függetlenül. Emellett a főbiztos nemzetközi emberi jogi megfigyelő, az emberi jogok nemzetközi diplomáciájának vezetője, az ENSZ szervezetén belül az emberi jogok érvényesítője és az ezzel foglalkozó alszervezetek koordinátora. Összességében egyfajta becsületes bróker, amely az emberi jogok érvényesülésén és eredményességének megerősítésén munkálkodik. Tehát nem mindegy, hogy Zeid Raad al-Husszein utódja esetleg a tisztség eredeti meghatározása szerint próbál majd eljárni (ne adj’ isten szót emelve a kárpátaljai magyarellenes incidensek, vagy az erdélyi koncepciós perek kapcsán, vagy esetleg az újjáépítést megkezdését szorgalmazva a Közel-Keleten), vagy továbbra is csak hasonló, főleg az elnyomó Nyugatot ostorozó retorikára számíthatunk tőle.
Zárt ajtók mögött dől el a főbiztos személye
Találgatásokba ugyanakkor nem érdemes bocsátkozni, mert a következő biztos személyével kapcsolatos döntés lényegében zárt ajtók mögött, szigorúan a szervezeten belül történik. Az új ENSZ-biztos személye tehát pontosan megfeleltethető lesz a szervezet jelenlegi arculatának és irányvonalának, amelyet például a migráció feltartóztathatatlan, de feltétlenül pozitív mivolta jellemez, valamint a globális felmelegedés miatt érzett tehetetlen apátia. Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát különben még 2006-ban hívták életre, ezzel együtt szüntették meg segélyprogramjai miatt kudarcoktól terhelt elődjét, az Emberi Jogi Bizottságot. Mivel a tagságot olyan országok számára is lehetővé tették, amelyekben köztudomásúan súlyos az emberi jogok helyzete, emiatt az USA például csak az Obama-kormányzat idején csatlakozott a Tanácshoz, Donald Trump pedig ismét hátat fordított neki, bár ebben szerepet játszhatott az amerikai elnök sértett önérzete is. Az emberi jogi főbiztosi kinevezés folyamatára végig a titokzatosság és belterjeskedés jellemző. Elsőként egy verbális bejelentésben tudatják a tagországokkal a poszt megüresedését, majd az ENSZ a saját honlapján meghirdeti a pályázatot. A beérkezett pályázatokat felülvizsgálják, majd a jelölteket külön is meghallgatják az ENSZ vezető tisztségviselői, akik egy rövidített listát készítenek a főtitkárnak az ideális jelöltekről. Erről a listáról ezután a főtitkár konzultálhat (konzultál is) a tagországok vezetőivel, leginkább a nagyhatalmak képviselőivel, mielőtt megnevezné saját preferált jelöltjét. Erről a jelöltről végül az ENSZ közgyűlés szavaz, általában elfogadva a főtitkár kiszemeltjét. Ha itt Kelet-Európában attól tartunk, hogy az átláthatatlan választási mechanizmusnak és a szintén homályban maradó kritériumrendszernek köszönhetően ismételten egy arábiai herceg, de legalábbis egy irányunkban továbbra is elfogult jelölt foglalja el a megüresedő tisztséget, és több betekintést, nagyobb nyilvánosságot szeretnénk a folyamatba, akkor viszont egybeesnek érdekeink azokkal a civil szervezetekkel, amelyek nemrégiben írtak nyílt levelet az ENSZ-főtitkárnak, hogy nagyobb beleszólást szeretnének a hozzájuk oly közel álló jogvédő tisztség választási folyamatába.
A civil társadalom, fogalom és intézmény az ENSZ-en belül; fotó: ishr.ch
A lobbi az ENSZ ajtaján is kopogtat
Az említett nyílt levelet olyan jelentősnek mondott szervezetek írták alá, mint az Avaaz, a Freedom House, a Planned Parenthood, több ország Nyílt Társadalom-alapítványa, a Transparency International, számtalan peremország NGO-i, azaz gyakorlatilag ugyanahhoz az egy filantróp üzletemberhez köthető hálózat országokra lebontott al-mikroszervezetei, amelyek ezáltal a civil többség, helyesebben a sokaság látszatát kelthetik. Ez a hálózat egyébként úgy emlegeti nyílt levelében a biztost és annak pozícióját, mint aki ugyan eddig kimondatlanul, de a civil társadalomnak is “bajnoka” is. A Soros-szervezetek tehát egyszerre fogalmazzák meg a nagyobb beleszólás igényének kritikáját, és azt a láthatatlan köteléket, amely a biztos tisztségét a civil társadalom önjelölt képviselőszerveivel összekapcsolja. A szervezetek közös levelükben hosszan boncolgatják, hogy olyan világot élünk, amelyben az egyetemes emberi jogok folyamatos támadás alatt állnak, visszaszorulóban vannak, miközben az ENSZ felépítményének emberi jogi pillére folyamatos alulfinanszírozottságtól szenved. A civilek szerint azonban a pályázati eljárás is alkalmatlan arra, hogy (a számukra) megfelelő jelölt tölthesse be a pozíciót, hiszen már maga a kiírási folyamat is láthatatlanná teszi a jelölteket. Ezen felül véleményük szerint a kiválasztás eljárása is átláthatatlan, például nem lehet tudni, milyen az ENSZ szerint ideális jelölt „profilja”, van–e döntésnek földrajzi, vagy nemi dimenziója, akármit jelentsen is ez. A civilek nehezményezi, hogy a jelölteket ráadásul zárt körben hallgatják meg, tehát „víziójukat” nem tárhatják a széles nyilvánosság elé, ezáltal nem valósul meg a civilekkel történő előzetes konzultáció sem. Úgy látják továbbá, hogy a zárt választási folyamat tulajdonképpen formális, és erősen ki van téve a nagyhatalmak akaratának. A civilek úgy látják, hogy az ENSZ jelentős előrelépéseket tett a főtitkár megválasztásának átláthatóságával kapcsolatban, de a főbiztos esetén is fontos lenne a választási folyamat nagyobb nyilvánossága, a programok egyeztetése a civil társadalom képviselőivel, amely erősebb felhatalmazást adna a végül megválasztott jelöltnek.
Összességében tehát látható, hogy a jelenlegi zárt főbiztosi választási rendszer olyan jelölteket preferál, akik idomulnak a nemzetközi szervezet ideológiai elképzeléseihez, és noha a főbiztos szerepe a hatalmi és geopolitikai játszmák feletti jogvédelem biztosítása, a tisztség a gyakorlatban mégis egyfajta ostorként funkcionál az ENSZ renitens tagállamainak megregulázására. E tekintetben jogosnak tekinthető a civilek által megfogalmazott kritika a választási folyamat átláthatóságát illetően, különös tekintettel a jelölti “víziók”, pályázatok nyilvánosságra hozatalát, valamint a nagyhatalmak túlzó ráhatását illetően. Mindezeken túlmenően ugyanakkor nyugtalanító, ha az átláthatóság biztosítása érdekében olyan civil lobbiszervezetek véleményét veszik alapul, amelyek egy adott érdekcsoporthoz kapcsolódnak, még ha, – ahogy az a nyílt levél aláíróinak névsorából is kitűnik – a számosság és a közélet széles keresztmetszetének látszatát keltik is.
Forrás: MTI/universal.rights.org/PestiSrácok.hu; vezetőkép: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS