Sünpörkölt

Miután a bíróság közleményéből tudjuk, hogy az állatkínzásért három év letöltendő börtönbüntetésre ítélt sünsütő „a tárgyaláson nem kívánt vallomást tenni, bűnösségét elismerte, de ennek ellenére cselekményére magyarázatot adni nem tudott”, gondoltam, utána nézek az interneten a lehetséges indítékoknak.

Hallottam már sünpörköltről, cigányok körében állítólag ma is népszerű eledel. Ha pedig az elkövető esetleg cigány volt, lehet, hogy meg akarta enni a sünit. Csak szégyellte elmondani a bírónőnek… Na, majd másodfokon. Viszont pár perces guglizás után meglepő dolgokat találtam.

Sünhamu hajhullás ellen

„A sünt többféle formában orvosi célokra is használták az ókorban. Az elégetett sün hamuját szurokkal vagy mézzel vegyítve hajhullás ellen használták (Ailianos: Az állatok természete 14. 4, Plinius: i.m. 29. 107), viszont a sün epéje hajhullást okozott (30. 133). A sömört a sün olajjal kevert hamujával gyógyították (30. 52). Plinius beszámol arról, hogy a sün húsa állítólag finom, ha a sünt egyetlen ütéssel sikerül megölni, mielőtt még a vizeletét kibocsáthatná. Az így megölt sün húsát elsősorban orvosi célra használják: a húgyhólyagot erősíti meg (30. 65). Kidörzsölt, feltört testfelületekre a sün epéjét denevéraggyal és kutyatejjel kell összekeverni (30. 70). Görcsben szenvedő betegeknek viszont szárított sünhúst kellett adni (30. 110). A sün olajjal vegyített hamujával bekent nők pedig védve voltak vetélés ellen (30. 124).”

Sün cameline szósszal

„Egy brit kutatócsoport az ásatások során feltárt tűzhelyek mellett talált ételmaradványokból kiderítette azt, hogy a roston sült sündisznó nyolcezer évvel ezelőtt ismert volt, és mint ilyen az emberiség egyik legrégibb főtt étkének számít. A középkorban népszerű vasárnapi ebéd volt Nagy Britanniában és Franciaországban, Spanyolországban a böjt alatt ették. Mátyus István marosszéki orvos feljegyzése szerint 1787-ben a sündisznó szerepelt a dél-svédországi parasztok étlapján. Dániában és Angliában a második világháborúban jobb híján sündisznóhússal egészítették ki a betevőjüket.” „A New Larousse Gastronomique szerint a sündisznóhús íze a libahúséval vetekedik. A középkori szakácskönyvek szerint a sünit nem érdemes megnyúzni, mert rámegy a hús nagy része, ezért leggyakrabban agyagba panírozták vagy fűbe bugyolálva megsütötték, majd széttörték a kemény burkot. Fogyasztása a középkorban rendkívül népszerű cameline szósszal ajánlott. Ennek a méltatlanul elfelejtett szósznak többféle változata ismert, általában kenyeret áztattak borba és ecetbe, fahéjjal, gyömbérrel, szegfűszeggel (vagy szerecsendióval), sáfránnyal, cukorral és sóval ízesítették, átpasszírozták egy szűrőn, és addig főzték, amíg besűrűsödött.”

Sün parázson

„Kint nőttünk fel a tanyán a nyolc testvéremmel együtt, apám vályogvető volt, szegény anyám sokszor főzött lebbencset vagy mamaligát ebédre. De volt, hogy csak töklítyót. Mi, gyerekek azért feltaláltuk magunkat. Ej, de sok jó sündisznóhúst megettem én gyerekkoromban! Komolyan mondom. Nem tudod te, mi a jó, ha még nem ettél olyat.

<...>

Mint a fiatal disznóhús, de még finomabb a húsa, meg az oldalán az a kis szalonnája, az mikor megsült, csak úgy ragadt, annál jobbat életemben nem ettem. Mert kint sütöttük, parázson. Mi, hogy a tüskéje? Ugyan már! Vályogból csináltunk négyszögletes helyet a tűznek, oszt mikor jó parázs volt, beledobtuk a sündisznót. Hogy élve-e? Hát, hogy a fenébe másképp? Sivalkodott hát, ameddig sivalkodott, ez már csak avval jár, mit mondjak. Mért nem lett pap? Na, szóval, mikor elhallgatott pár perc múlva, kivettük, oszt disznókaparóval szépen meg lehetett pucolni a tüskéktől. Ki a belét, oszt már sütöttük is, egy nagy vasfödőn. A zsírját kimártogattuk kenyérrel, még össze is kaptunk rajta mindig, mert az volt a legfinomabb. Négyet-ötöt meg kellett sütni annyiunkra. De egészségesek is voltunk, mert a sündisznónak egészséges a húsa. Kint nevelkedik a természetben.” Jó étvágyat! (Ratius)

***

Tisztelt Olvasó! Ratius kolléga rendszeresen segít nekem élve eltemetni állatkínzókat, de azt a tevékenységet, miként az állatkínzást sem, egyáltalán nem élvezi. (Ez poén, az egész mondat minden eresztéke). Csak azért szólok, mert megfigyeltem, hogy az embervédők általában még az állatvédőknél is sokkal ostobábbak.) Vagy, az is lehet, hogy ő élénkebben emlékszik harcos húsevő korunkra és az eszében jár, hogy nemrég még magunk öltünk, hogy együnk. Mert éhesek voltunk. A jóllakottság, úgy látszik, elfelejteti velünk, hogy néha ölni kell. Muszáj. Emberek vagyunk, elvileg értelmes és erkölcsös lények, ezért megalkottuk a rossz fogalmát, de ez a rossz sokszor vagy inkább szinte sohasem egyértelmű fogalom (és végtelem mennyiség áll belőle rendelkezésre). Ha állatkínzásért majdnem annyi jár, mint emberölésért, akkor nem az állatokat emeltük fel, hanem az embert taszítottuk le.

Egyre közelebb kerülünk az állati jogok elburjánzáshoz.

Emlékezzünk néhány éve még ki gondolta volna, hogy közel száz elmebetegséget akarnak velünk elismertetni különböző nemi identitásként. Ha az állati jogok, a józan észen túl, így burjánzanak tovább, nyáron lecsuknak majd, ha a belőled éppen táplálkozó szúnyogot szétkened. Esetleg kijön a rendőrség és megkérdezi a kertedben csivitelő madarakat, hogy nem zavarja-e őket a párzásban a zene, ami az ablakodon kiárad. Az állam nem veheti magára a világ minden gondját! Értsétek már meg! (Paranoid Android)