Választott valóság

Nem csatát nyertünk, hanem háborút. Most sokan és sokféleképpen elemzik a választás eredményeit, az én következtetésem azonban az, amit a győztes háború után levonhat a polgár: lehet hazamenni!

Mi igaz, s mi nem az? A Fidesz harmadszor szerez kétharmadot, s akármit is mondjon a választási szabályokból, a legerősebb párt felé leejtő struktúráról, az ellenzék, a legerősebb elvileg akárki lehet.

Most – mint már ciklusok óta – ismét a Fidesz lett az.

Győzelme, ismételt győzelme pedig nem pusztán azt jelenti, hogy jobb kampányt folytat, jobban politizál, jobb kérdésekre jobb válaszokat ad, hanem mindezek mögött azt, hogy a Fidesz jobban látja a valóságot, mint az ellenzéki pártok. Pontosabban a Fidesz vezetői ugyanazt a valóságot látják, mint a választók, mint a magyar polgárok széles többsége, s ez egyben azt is jelenti, hogy az ellenzék által érzékelt problémák, kérdések, kérdéses jelenségek, vagy nem valóságosak, vagy nincs akkora jelentőségük, mint amekkorát az ellenzéki pártok tulajdonítanak nekik.

Értelmezett világok

A választások megmutatták: a mai magyar problématérkép a fideszes valóságot tükrözi. Miközben persze az is igaz, hogy ennek a valóságnak a felépítésében hatalmas szerepe volt és van a fideszes médiának.

A tények ugyanis nem önmagukban állnak.

Hétköznapjaink jelenségei az értelmezések által állnak össze valósággá, tegyük mindjárt hozzá, ilyen vagy olyan valósággá. Az idősebbek még emlékezhetnek arra, milyen volt a szocialista Magyarország valóságképe osztályharccal és nemzetközi munkásmozgalommal, hidegháborús feszültséggel és imperialista áskálódásokkal, emlékezhetnek arra, hogyan változott meg ez a valóság egy reformigényű létező szocializmussá, a glaznoszty és a peresztrojka új szeleivel, enyhüléssel és spontán privatizációval, arra meg már nyilván nagyon sokan emlékeznek, hogyan uralta a magyar valóságérzékelést a baloldali liberális média a rendszerváltást követő két évtizedben. Mára a Fidesz által elbeszélt jobboldali, konzervatív narratíva lett a mainsteram valóságértelmezés, a globalitás és lokalitás konfliktusával, a forradalom és a hagyomány szembenállásával, a deviancia és az együttműködés ellentétével, a független, felelőtlen egyén és az értékteremtő család polarizációjával, egyszóval a nyitott társadalom és az integrált közösség kettősségével.

Erőtlen erőközpontok

Tegnap este eldőlt: mindaz, amit az ellenzék képvisel, nem értelmezhető abban a valóságképben, amit a választók igaznak látnak, érvényesnek gondolnak. Nincs súlya azoknak a zavaros fantáziaképeknek – mint a melegházasság, a gendersemlegesség, a politikai korrektség –, amelyeket az ellenzéki csoportok képviselnek, nincs ereje azoknak a vádaknak – diktatúra-építés, korrupció –, amelyekkel a kormányzást próbálták lejáratni, és nincs befolyása azoknak az erőcsoportoknak – nyugat-európai baloldal, NGO-hálózatok, multinacionális lobbitörekvések –, amelyek a maguk javára igyekeznek eltéríteni a magyar közéletet. S mivel ezek mindegyikének annyira csekély a befolyása a magyar életre, mint amekkora jelentőséget a választók tulajdonítottak nekik a 2018-as parlamenti erőpróba eredményeképpen, hát kimondhatjuk: a Fidesz, pontosabban a Magyarország megnyerte a háborút.

Lehet haza menni!

A maradék eltakarítása már rendészeti kérdés…