A lojalitás nélküli emberek kora
Rögtön megértettem mi is az a száraz, biztonságos érzés, amikor megjött az örömhír, hogy Bősz Anett kilépett a Párbeszéd parlamenti mini frakciójából.
A régi vicc szerint bigámista az, aki kétszer is elkövette ugyanazt a hibát. Vagyis az ellenzék egyetlen választási részsikere, az Országgyűlés
fodorgábortalanítása
annak
bőszanettesítése
útján sikerült csak. Anettka pedig, aki saját erőből pont akkor lett volna képviselő, mint istencsászár,
párbeszédmentesítette
is a parlamentet, illetve
függetlenítette
Burány Sándort. Aki ezzel a frakcióváltással eleve önként ment a pokolba.
Nem tudom, hogy képzelte, öreg korában majd két liberális nő között tengeti a napjait?
Sok évet töltött már liberálisokkal egy kormányban, pontosan tudhatta volna, hogy annyira lehet megbízni bennük, hogy semennyire. Megnéztem volna az arcát, amikor megkapta a hírt. Akkor is, amikor átszámolta, mennyivel kevesebb pénzt kap bizottságosdi nélkül. Persze visszaülhet az MSZP frakciójába egy kis idő elteltével, de biztos jól esett neki ez az egész… Ahhoz képest, hogy a liberálisok támogatottsága zsugorodik, mint a drogosok agya, annyi féle irányzata van ennek a förtelemnek, ahány törzse az AIDS-nek. Az a különbség, hogy az AIDS-szel végül is talán még lehet együtt élni, de a liberalizmussal nem.
Cserébe a liberálisok olyan frakcióharcokat tudnak produkálni, mint egy kolumbiai gerillaszervezet-drogkartell kombó.
Anettka lazán 135 millától fosztotta meg a Párbeszéd holdudvarát, úgyhogy javaslom neki, nyilvános helyen az italát-ételét ne nagyon hagyja magára pár évig. Továbbra is teljes rejtély az, hogy mi a francért kellett ebből a bandából bárkit is felvenni az MSZP-Párbeszéd listájára.
A mandátumáról persze nem mond le. Minek is tenné...
Állítólag a liberális szavazókat fogja képviselni függetlenként. Kizártnak tartom, hogy volt olyan liberális, aki miatta szavazott Karigeriékre. Jeszenszky Zsolt szerint Anettka hátulról kellemes vonalak mentén takar ki a világból, hogy valami jót is mondjak róla, de ez szerintem csak a fiatal Ciccolina esetében játszott szerepet annak idején, a kiéhezett, hülye, olasz férfiaknál. Egyszerűen nem értem ezt az egészet. A szakma nagymesterén, Gyurcsány Ferencen tanulhatták meg, hosszú tartalmas éveken keresztül, hogy melyek azok a mentális elváltozások, amelyek alkalmatlanná tesznek valakit a munkára, az együttműködésre, a szótartásra, lojalitásra, empátiára, kedvességre, jófejségre. Vagy arra, hogy megrágatlanul hozzon egy szenyót a büféből. Fodor Gábor, Anettka politikai apukája, konkrétan több mint 20 évig nem csinált semmit az országgyűlésben. Legfeljebb időnként lemondott a mandátumáról.
Miből gondolta bárki is, hogy olyan famulust turizott magának, aki bármiben is felülmúlja őt?
A lojalitás-betyárbecsület tulajdonságtengely bizonyosan nem egydimenziós játéktér. De az ellenzék jelenlegi világocskájában nyilvánvaló, ha nem segítik egymást, még szomorúbb jövő elé néznek, mint amit eddig összehoztak maguknak. Ha egy liberálistól lojalitást nem is várunk el, mert az magától értetődően nem része a liberális tulajdonságlistának, azt a fajta józan észt igen, hogy nem rugdalja bele azokat az embereket a meszesgödörbe, akik valamelyik elvbarátjuk helyett behozták őt a tutiba.
Ez még akkor is így lenne, ha valamelyik pártbéli ellenlábasuk kigolyózásához használták Anettkát.
Tudományosan szemlélve a liberális embertípust, két nélkülözhetetlen emberi tulajdonság megszüntetésével, felnőtt korban talán egy speciális lobotómia használatával alakul ki. Ahhoz, hogy jó liberális légy, két sarkaltos tulajdonság kell: a teljes lojalitáshiány és a létező, valóságos, a környezetedben élő emberekkel szembeni empátia teljes hiánya. Ez utóbbinak kiegészítő tulajdonsága a képzelt emberi szenvedők iránti totális rajongás és virtuális szenvedésük eszelős átélése.
Anettka mint liberális, nem az ellenzéki politikusok között létezik, hanem a politikai, ideológiai térben.
Érzéketlen mások vágyai, tervei iránt, nem képes észlelni mások irányába mutatott lojalitását, viszont saját önmegvalósításának eszközeiként tekint rájuk. Burány Sándor áldozathozatala mutatja, hogy a szocialisták egykori sikerei mögött valójában milyen önfeladások és igazodások is lehettek.
Anettka kéjesen rúgott szét egy politikai projektet, amely helyett semmiféle ötlete nincs.
Mi persze jól szórakozunk ezen, de az ilyen jelenségek mögött egy olyan politikai és intellektuális, végső soron emberi minőségbéli vákuum húzódik meg, amely a demokráciát nem a diktatúra, hanem a hülyeség irányából teszi idézőjelbe.
