Magyar kontra robot
Tételezzük fel, hogy Tóta W. nem őrült meg! OK, legutóbbi cikke alapján nagyon nehéz efféle hipotézist megfogalmazni, de azért most mégis próbáljuk meg a tótawéi értelemben vett racionalitás szemüvegén keresztül látni a népesedéspolitikát. És fogadjuk el kiindulópontnak szerzőnk ötletét: „Nosza, ezt számoljuk ki: mibe kerül felnevelni egy átlagmagyart, és hogyan aránylanak a képességei egy hasonló árú automatáéhoz? Megéri-e magyart tenyészteni?” Nosza!
A magyar kontra robot versenyben, ha csak a számokat nézzük, a robotok állnak jobban. Egy gyermek felnevelésének költsége átlagosan úgy harmincmillió forint, egy robot pedig… Őőőőő… És itt mindjárt bajban is leszünk. Mert, hát miféle robot. A Marson idétlenkedő Rover – valószínűleg mostanában az egyik legismertebb robotunk – a harmincmilliónál biztosan sokkal többe kerül, különösen, ha hozzászámítjuk például a kapcsolattartás költségét. Egy emberrel nem kell folyamatosan beszélgetni. Elvégzi, amiért jött, azt hazamegy… No igen, a Rover, mint Lajka kutya, valószínűleg marad… Hát, nézzünk egy másik robotot! Mibe kerül például egy menő szexrobot? Rövid guglizás után kiderül: „Jelenleg négy gyártó foglalkozik szexrobotok gyártásával, ezek ára átszámolva 1,3 millió forinttól egészen négymillió forintig terjed…” Szóval olcsóbbak, mint a gyerek, viszont sokkal hamarabb elhasználódnak (és nem is sikítanak őszintén)… Egy embert szexuális célokra kimondottan sokáig lehet használni, kivált, ha figyelembe vesszük a pedofil, gerontofil, esetleg nekrofil igényeket. És egy efféle célra tenyésztett emberpéldány nyilván nem is kerül harmincmillióba.
Jóval kevesebb oktatással beéri és hamarabb is tud profitot termelni.
De, ha persze a klasszikus munkagép-rabszolga relációban gondolkozunk, akkor nyilván a munkagép nyer. Ám ezt a mecset jó száz esztendeje lejátszottuk. Fel is szabadítottuk a rabszolgákat, jobbágyokat, peonokat, de még a nőket is. Akkor esetleg nézzünk valami Hy-tech automatát! Mondjuk egy hiperszuper harci drónt. Mibe kerülhet. Ezercsilió dollárba? Ja. Nagyjából. Szóval az ember olcsóbb. Nem is értem, mi a rossebnek fejlesztenek mindenféle pilóta-nélküli harci eszközöket a csúcshadseregek. Tán csak nem kímélni akarják azt a pármillióért előállítható, szóval ebben a relációban tényleg baromi olcsó emberéletet?
Fene sem érti ezeket a hadiipari technogurukat…
De vissza a HVG szerzőjének cikkéhez! Azt is megemlíti a baloldali publicista, hogy gyermekvállalás, illetve a gyermekvállalás ösztönzése helyett jobban járnánk a migránsok befogadásával. Nagyjából ezt gondolták a rabszolgakereskedők is a tizennyolcadik, tizenkilencedik században. A kész, felnőtt, szobatiszta, beszélni tudó munkaerő – még Afrikából behozva, még ötven százalékos üzemi veszteség mellett is – sokkal olcsóbb, mint az otthon tenyésztett rabszolga. Nincs miről beszélgetni! Illetve egy kérdés azért marad. Ha Tóta W. kimondottan hasznosság alapján ítéli meg a gyermekvállalás kérdését, akkor vajon számíthatunk-e arra, hogy a jövőben az idősek, esetleg a betegek, netán a fogyatékosok létét is efféle szempontok alapján osztályozza. Hiszen kétségtelen, hogy egy munkaképtelen vénség, egy ápolásra szoruló nyomorék, vagy egyszerűen egy haszontalan alkoholista csak viszi a pénzt, nyereséget meg nem termel. Többségük még szervdonornak sem jó. Miért tartjuk el őket mégis? Meg tudná ezt mondani Tóta W. szerkesztő úr?
