És az Akadémia is Független!

A függetlenség azt jelenti, hogy valaki adja a pénzt, amit aztán te úgy költesz el, ahogy akarod. Vagy ahogy nem szégyelled.

Az ugyanis könnyen belátható, hogy az ember, a tudós, a tudós értelmiségi ember csak akkor független, ha van pénze. De a függetlenségét nem adja fel pénzért. Ha nincs pénz, akkor el van nyomva, mert értékes munkáját nem finanszírozza meg a társadalom. Azért a társadalom, mert a piac az értelmiségi tudós emberekre nem vonatkozhat, mert azok a piaci folyamatok felett állnak, hiszen munkájuk annyira értékes, hogy pénzben ki sem fejezhető. Csak nagyon sok pénzben. A magyar társadalom, jelesül az azt képviselő parlament és kormány pont ugyanilyen nagyon sok pénzzel fejezi ki, hogy milyen nagyon okos, illetve független tudósok végzik szabad, értékmentes tudományos tevékenységüket a köz javára az MTA intézeteiben.

Semmi pénzért nem szólna bele, hogy még hány könyvet írnak Lukács Györgyről, vagy még hány „empirikus kutatásra” alapozott tanulmányban állapítják meg, hogy Magyarországnak azért van náci kormánya, mert tulajdonképpen a magyar néplélek termékenyítette meg Hitlert is.

Ebből is látszik, hogy a függetlenséghez vastag arcbőr is szükségeltetik.

Már Darwin észrevette, hogy hajlamos elfelejteni azokat a tényeket, amelyek ellentétesek az elméletével, és azokat különös gonddal kell feljegyeznie és emlékeztetnie magát rájuk. Már a XIX. század végén világos volt, hogy a csak a tudomány kétségtelen tényein élő tudós legenda csupán, a tudósok ugyanolyan emberek, mint bárki más, illetve a nagyobb ambíciókhoz általában hatékonyabb jellemtelenség társul. (Tisztelet a nagy számú tehetséges és becsületes kivételnek.)

Jelentős számú meghatározó tudós és kutató bizonyította elméletileg és gyakorlatilag, valamint számtalan sajnálatos eset, hogy nagy tekintélyű tudóstársadalom pont olyan, mint a többi, a politika pont úgy működik a berkeiben, mint a „nagyoknál”. A nagy tekintélyű tudósok ugyanúgy a nyers érdekeik és a tudományos karrierjük tehetetlensége mentén politizálnak, mint bármelyik kormányközeli vállalkozó bárhol.

Az meg Magyarországon különösen legendás, hogy az MTA és úgy általában az egész tudományos élet mennyire nem a tiszta tudomány mentén működik, hanem a rendszert alapvetően a fennmaradásában érdekelt érdekcsoportok egyensúlya tartja fenn. Egy-két mondatban el lehet egyébként magyarázni azt, miért van ez, a szociológia nem rakétatudomány, hogy nagyon megtermelje az agyunkat.

Az öregebb, vezető tudósok eleve hajlamosak a saját paradigmáik, értékeik mentén karriert építő tanítványokat választani. Miután a magyar tudományosság hangulata olyan, hogy nem érték a sikeres, de nem a mentora tudományos irányzatában tevékenykedő tanítványok kinevelése, uralkodik a belterjesség. Arról nem is beszélve, hogy a tudomány urai látványosan kerülik a maguknál tehetségesebb nemzedékek kinevelését, mert ebben a pozícióharcos miliőben teljesen ismeretlen a lojalitás és a hála fogalma. Erőből, vagyis kapcsolatrendszerből politizál mindenki, a tudomány érdeke, illetve a társadalom érdeke csak harmadlagos.

Persze vannak jelentős kivételek is, de azok mindig egyes emberek személyes kiválóságán és jellemén alapulnak, nem a rendszer általános tulajdonságain.

Különösen így van ez a társadalomtudományos területeken, amelyet bizantikus nepotizmus ural, monoteista harcos vallása a liberális ideológia és sokkal inkább politizál, mint tudományt művel. Ha egyáltalán művel valamit, akkor a saját bezárkózott ideológiájának beteges, katatón, skolasztikus jellegű csipkézése mellett főállásban gyűlöl mindenkit aki bármilyen releváns kérdést feltesz.

A rendszeren kívüli értelmiségi és szakmai körökben tulajdonképpen mindenki azon röhög, hogy a hatvanas évek közepétől már a Kádár-rendszer és Aczél is rugalmasabb és kedvesebb volt ideológiai területen, mint a magyar liberális szcéna az elmúlt harminc évben.

Több elhajlást tűrtek meg az bizonyos.

A jelenlegi szervezeti és finanszírozási rendszer bizonyosan nem volt jó. Elég beleolvasni néhány tucat PHD dolgozatba véletlenszerűen vagy eljárni védésekre, hogy az ember erről tudományos alaposságú bizonyossággal nyilatkozhasson.

Az egész társadalomtudományunk egy rohadt nagy CEU.

Persze ebből semmilyen módon nem következik, hogy a kormány jól fogja elosztani a pénzt, különösen nem a természettudományos területeken, amelyeknek szaktudományosodása már a hetvenes évek óta átláthatatlan és megérthetetlen a politika számára.

De a társadalom és így a politika megrendelői szerepét mindenképpen erősíteni kell, mert a magyar tudomány ekkora része nem maradhat tovább néhány klikk magánjátszótere. Ezeknél a „tudósoknál” még a politikusok is jobbak.