Meggyászolni is tilos az abortuszok áldozatait

Bizalmatlansági indítványt nyújtottak be a finn külügyminiszter ellen az ellenzéki pártok, mert kanadai útja során részt vett egy olyan virrasztáson, magánemberként, amelyen a résztvevők az élet védelme mellett álltak ki.

Miután a kormánypártok nem akarták, hogy megbukjon a koalíció, a finn parlament nem szavazta meg az indítványt, de az egész őrület tökéletesen megmutatja, hogy hová vezet a liberalizmus, az embertelenség micsoda szélsőségéig jutott el.

Egészen a legutóbbi időkig azt gondoltam, hogy a lehetséges rosszak közül a legkisebbet választottuk, amikor a nő saját teste feletti rendelkezési jogát érvényesítettük és engedélyeztük a terhesség megszakítását, például az egyébként ésszerű magyarországi korlátok között. Ma is ezt gondolnám, ha a liberális ámokfutás az elmúlt évtizedekben, részben ezen a döntésen alapulva, minden emberi megfontolást nem rombolt volna le, nem csak az abortusz, hanem az élet minden más fontos kérdése körül is.

Észre kell vennünk, hogy a liberálisok, most már nem azt kívánják tőlünk, hogy megengedjük az abortuszt, hogy elviseljük, hanem azt, hogy pozitív érzéseink legyenek az irányába, hogy ünnepeljük, mint az emberi szabadság egy fontos kiterjesztését.

Tehát nem gyászolhatjuk az elabortált magzatokat, nem vethetünk fel ezzel kapcsolatban erkölcsi kérdéseket. Végtelen embertelenségükben már odáig merészkednek, hogy azt követelik, a magánéleti válsága miatt magzata abortálásán gondolkodó nőnek sem vethessük fel cselekedete morális aspektusát. És ezzel még nincs is vége a liberálisok reménytelen és embertelen ostobaságának. Azt akarják, hogy az abortuszt úgy tekintsük alapvető emberi jogként, hogy nem is beszélhetünk az egyedi és az általános következményeiről. Azt akarják, hogy a nők úgy hozzák meg ezt a döntést, hogy ne legyenek tisztában azzal, milyen mentális állapotban lesznek az abortuszuk után, hogy életre szóló teherként nehezedhet rájuk az, amit tesznek. Hogy van bűntudat, és az a normális ember sajátja. Pont attól emberek, hogy van bűntudatuk, akkor is, ha nem tehettek mást. Annak semmiféle jelentősége nincs ebben, hogy a természet, az univerzum, isten ebben a dologban nem egyformán mér, nem egyforma terhet rak a nőre és a férfira. Ezt a különbséget semmiféle emberjogi bűvészkedés nem tüntetheti el.

Egy liberális nő azt mondta nekem egyszer, amikor arról volt szó, hogy egy válsághelyzetben lévő, terhessége elején lévő nő kivel beszélheti meg és milyen körülmények között a lehetőségeit, a döntéseit, ha a kapcsolatrendszerében erre nem talál elég megfelelő segítséget: ez lényegtelen, mert az ő barátnői jobban szégyellik, hogy nem mostak fogat, mint azt, hogy abortuszuk volt.

A liberálisok elhitették magukkal és lassan már sajnos velünk is, hogy van könnyebbik út, és helyes volt azt választani.

Ehelyett az történt, hogy megszoktuk az abortuszok millióit, a nőket magukra hagytuk ezzel a problémával, az abortusz, mint fizikai és jogi eszköz a normalitás része lett, bármennyire fáj is ezt kimondani.

Aztán hirtelen ott tartunk, hogy a liberálisok szerint már sérti a nők alapvető jogait az is, ha az abortált magzatok elgyászolásával emlékeztetjük őket az abortuszuk esetleges erkölcsi, etikai körülményeire, hogy mi egyáltalán kétségbe merünk vonni általában és lehetőségként egy ilyen döntést.

Nyilvánvaló, hogy nem maradhatunk emberek, ha jó liberálisok akarunk lenni. Még szerencse, hogy egyre többen nem akarunk azok lenni.

Ez az út a semmibe vezet, talán már oda is értünk. De ha mi még nem is, a liberálisok már bizonyosan ott vannak.