Hogyan szaporodnak azok, akik nem szaporodnak?
Hát, nyilván meggyőzéssel.
Bizonyára ismerik annak a „főnemesnek” a történetét, akinek a családja évszázadokig ki volt halva. Ezt a viccet régebben, még egy generációval ezelőtt sem kellett elmagyarázni senkinek. A régi szép időkben valaki akár kreacionista volt, akár evolucionista, azt azért tudta, hogy ez a szaporodás dolog hogyan is megy. Az is igaz persze, hogy az érintettekben az nem merült fel, hogy ezt a strukturális patriarchális elnyomás részeként adják elő. Akkoriban az emberek nem eljátszani akarták, hogy szaporodnak, vagy imitálni, vagy pótolni a szaporodást, hanem a saját vérvonalukat akarták fenntartani. Azt csak a gender-„elmélet” „bizonyította” be, hogy mindez rasszista, férfisoviniszta, elnyomó, antimarxista, nőellenes szörnyűség.
Elnézést, de imádom leírni ezeket a baromságokat, ugyanis annyira megalázóak azokra „tudós” és propagandista urakra és hölgyekre, akik ennek az eszköznek a segítségével akarnak bennünket a kollektív öngyilkosságra rávenni.
A modern liberalizmus egyik legfőbb jellemzője az eszelős nőellenesség. Ami ráadásul egy tipikus rossz női tulajdonság kivetülése az ideológiában. Ahogy a férfiak versengenek a nőkért, a nők is versengenek a férfiakért, csak más eszközökkel. A női jogegyenlőségi mozgalmakból olyan nők csináltak feminizmust, akik valamit nagyon nem kaptak meg az élettől (az ő olvasatukban a „férfiaktól”), és emiatt gyűlölik olyan elképesztő módon azt a családhoz kötődő női életformát, amelyben annyi nő (és persze férfi) boldog és elégedett.
Vagy mindenesetre elégedettebb azoknál a nőknél, akik Soros valamelyik NGO-jában projektvezetőségig vitték karrier gyanánt, vagy „gendertudományokból” doktoráltak...
És ezek az idióta ribancok terjesztik aztán, hogy kielégületlen férfinak lenni jobb, mint kielégületlen nőnek. Ugyanis ezekbe a nagyívű társadalomtudományokba nem fér bele az, hogy utánanézzenek, hány férfi szívja meg az életet, a hajléktalan férfiak, a bányászok, a kazánkovácsok, a kubikosok, a traktorosok, kőművesek, építőipari segédmunkások, sorkatonák mind-mind az élet császárai nyilván.
Erről a „társadalomtudományról” mindent elmond, hogy azt csak az ostoba nők fejében létező kirívóan sikeres alfahímet tekinti a férfi alapesetének, amelyik visszautasította a lilahajú, pircinges, tetovált, dohányzó, legjobb formájában is enyhén túlsúlyos, végletesen agresszív genderhősnőnket, legalábbis nem akart vele a strukturális elnyomásról beszélgetni. Ebbe az „egyenlőségelméletbe” az is belefér, hogy genderfőhősnőnk minden olyan férfit (még csak nem is potenciális) aktív erőszaktevőnek tekintsen, aki neki nem tetszik, de bepróbálkozni merészel nála. (Ahelyett, hogy megfogadná a tanácsunkat és óvakodna a lilahajú, molett szociológusnőktől.)
És az elmeosztály ezen részlege újabban, a normalitás ellen viselt, „végső megoldást” célzó háborújában mindenféle női magazinokat gründol a nők boldogtalanná nevelése céljából, hogy janicsárokat toborozzon a totális önmegsemmisítéshez. Mert a szingli multinál karriert csináló (senior sale menager) ötvenes, gyermektelen nő biztos boldogabb, mint a kétgyermekes, multinál karriert nem csináló családanya, aki egyébként szintén senior sale menager ugyanott.
Nyilván mikroadományokból, elindult egy Nők Lapja nevű valami. Nyilván a WMN sikerén felbuzdulva, mely orgánum is rengeteget tett azért, hogy a nők és férfiak meggyűlöljék egymást. De nyilván volt piaci rés, hiszen a progresszió végtelen, van olyan baromság, ami nem fér el már a haladó sajtó többi részében.
Például az ilyen történetecskék, a kortárs Romana füzetek stílusában.
Istenem, de édi, nem? Azt is megbeszélték, hogy kinek a gyerekeit szeretnék? A neveket nem írtam el. Ez egy női újság, nyilván teljesen releváns, hogy a család fogalmának további erodálása a célja. Istenem, egy család nők, nő nélkül. Természetes.
Az orgánum fizetős, és így csak a cikk első felében található propagandával ismerkedhetünk meg, ha nem akarjuk Soros Gyuri bá valamelyik fióküzletét támogatni. Felhívnám a figyelmet arra, hogy a pénz nem működésre kell, hanem az elköteleződést szolgálja. Ha fizettél valamiért, sokkal nehezebben mondod meg magadnak, hogy az egy ótvaros propagandaszemét, ideológiai maszlag, aminek csak az a célja, hogy elfogadtasson veled valamit, amiről egyébként pontosan tudod, hogy nem értesz vele egyet.
A cikk alapmondanivalója az, hogy mindegy egy gyereknek, hogy férfiak vagy nők nevelik-e fel, valamint, hogy nem létezik férfiasság és nőiesség, hanem csak valami kilúgozott, nem nélküli emberi, amit simán tud hozni két homoszexuális férfi is. Miután tudjuk, hogy a neveléssel és a környezettel mennyire el lehet torzítani egy embert, el sem akarom képzelni, hogy mire vezet az, ha egy gyerek nem találkozik a biológiai nőiességgel, és a nő és férfi közötti mindennapi kapcsolattal. És még csak nem is a konkrét ügyről van szó, hanem a gondolkodásmódról, amit ez a szöveg képvisel.
Minden rohadt libsi menjen már a francba!
A nőket nem pótolják férfiak, a férfiakat nők. A nőket, a nőiességet, a kislányokat, a fruskákat, a lányokat, az anyákat, a nagymamákat nem lehet semmivel és senkivel sem helyettesíteni.
Az egyedi, bármennyire is vonzónak mutatható önmagában, sosem lesz általános. Egyedi esetekre akkor sem lehet működő társadalmat alapozni, ha az éppen működőképesnek látszik. Látszik, mert a homoszexuális párok problémáiról valamiért nem lehet olyan nyíltan írni, mint a „családon belüli erőszakról”.
Nincsenek homoszexuális családok, mert azok a dolog jellegéből következően már kihaltak, csak aktuális kényszermegoldások vannak, jelenben fennálló problémákra. A homoszexuális propagandát erőltető lobbi egy magánügyből, egy egyéni problémából akar közügyet, társadalomformáló erőt csinálni. Hogy ez éppen egy „női magazinban” jelenik meg, a lehető legszánalmasabb. Hiszen csak egy homoszexuális férfi tud helyettesíteni egy nőt, egy heteroszexuális nem. Ez az üzenet.
