Az értéksemleges nevelés diadala: a Színművészetin mindenki ugyanúgy gondolja!

A Hallgatói Önkormányzat szerint a SZFE hallgatóinak 100 százaléka elutasítja, hogy az egyetem Vidnyánszkyék kezébe került, írta meg a 444.hu. És még csak észre sem vették a poént. Még a Népfront is csak 99,7 százalékkal nyerte a választásokat a szocializmusban, sőt, Lukasenka is beérte 80 százalékkal. Az ideológiamentes nevelés diadala, hiszen nyilván objektív igazság csak egy van, és azt a SZFE tanárai mind tudják, ami bizonyítva is van, hiszen minden hallgatójuk egyetért velük.

Azokban a csodás időkben, amikor én voltam fiatal, amikor a fiúk a lányokat, a lányok meg a fiúkat szerették, az ember gyermeke 16 éves kora körül, ha csak nem volt kirívóan hülye, rájött arra, hogy nem ő a világ legokosabb embere. Vagyis arra, hogy a világ bonyolult, a felnőttek nem hülyék, vagyis inkább arra, hogy nagyon sokféleképpen hülyék, és nem szabad mindig a felhorgadó érzéseink után menni. Persze ettől függetlenül a 16-24 éves korosztály minden forradalom alapja, legyen szó a legigazabb ügyről vagy akár a legmocskosabbról. Minden elmebeteg társadalommérnök, küldetéstudatos liberális ámokfutó, kiugrott kommunista, aki újra visszatalál az eszméhez, természetesen az ifjúságot akarja megrontani, mert neki valahogy nincs kedve fájós derékkal nekirontani a rohamrendőröknek és leülni kudarc esetén a hatóság elleni erőszakért az éveket, ahogy az dukál.

Attól még, hogy Szókratészt (talán) hamisan vádolták az ifjúság megrontásával más még elkövetheti ezt a bűnt.

100 százalék! Istenem, ezek tényleg ennyire hülyék. A tanszabadság például eredetileg arról szólt, hogy arra a szakra felvételizel, amelyikre akarsz. Aztán az egyetem a felvételi teljesítményed alapján eldöntötte, hogy felvesz-e. Ebből először kreditrendszer lett, aztán az, hogy mindenkit, de lassan tényleg mindenkit, felvettek bárhová, kivéve azokat a szakokat, ahol igen ügyesen meg tudták oldani, hogy ugyanannak a klánnak a közeli és távoli rokonai kerüljenek be főleg. Majd mindenkit felvettek, hogy aztán a hallgatók átlagos színvonala határozza meg az oktatás szintjét is, hiszen a fejkvótának azonnal és végletesen ez a következménye. Ez a hülye rendszer ugyanis nem a tanárt finanszírozza, hanem a hallgatót. Pedig csekély színésztanonci ésszel is belátható egy tehetséges matematikus hallgató kiképzéséhez pont ugyanannyi tanár kell, mint tízéhez. De a szaknak akkor is léteznie kell, amikor csak egy tehetséges ember jelentkezik. De a fejkvóta megtanította az egyetemi értelmiség jelentős részét, különösen a társadalomtudományi és a művészeti szakokon (haha), hogy megtalálja a maga hallgatóságát. Pedig ez a világ már harminc éve is belterjes volt. Színész meg rendező pedig mindig sokkal többen akartak lenni, mint amit bármilyen józan társadalmi igény diktált. Ez nem valami természettudományos szak, ahol tanulni kell, itt lehetett válogatni. Ma meg már mindenki azt tanul, illetve nem tanul, amit akar.

A színészet egy mesterség, amit a korszellem emelt művészetté és az emberi butaság értelmiségi szakmává.

A nagy színészeket okos embereknek is kezdte gondolni a tudat alatt mindig is celebekre vágyó pórnép. A csinos arc, a kellemes orgánum, a tehetség, ami abban nyilvánul meg, hogy kellemes nézni és hallgatni az illetőt, elégnek bizonyult arra, hogy az előadóművészeket, színészeket váteszekké tegye. Istenem, Petőfinek még egy csomó jó verset kellett írnia és csatába kellett mennie és el kellett tűnnie ahhoz, hogy a legendája utólag ugyan, de bekerüljön a köztudatba. Aztán a költők és írók kikoptak a véleményvezérek közül, mert sok a betű, és a film, a sorozatok elhozták a széparcú, kamera által szeretett senkiknek a lehetőséget, hogy egy felvonásnál, egy epizódnál tovább figyeljenek rájuk. A színész, a rendező nem értelmiségi, csak nagy ritkán, ha a képzésétől és a szakmájától függetlenül azzá teszi magát. A színház és a film nem művészet, hanem szórakoztatás, és bizonyosan nem világmegváltás. Művészt nem lehet képezni, csak mesterséget lehet tanítani. A szobrászt sem arra tanítják meg, hogy mitől jó egy szobor, hanem arra, hogy olyan szobrot legyen képes csinálni, amilyet akar. A „Művészet” nem tudomány. A „Művészet” mára az individualista, alapvető emberi jognak képzelt totális önmegvalósítás otromba eszköze lett. A „Művész” pedig valamiféle istenség. Vegyük már észre, hogy az összes szexuális szadista perverzió, emberellenes rombolás a kortárs művészetekhez kötődik. A modern művészet meg sem próbál emberi lenni, egyetlen célja az, hogy az önmegvalósító „művész” tudatalattijának mocska beszennyezze a normalitás világát.

És mi hagytuk, hogy az elmebajnak ezek a szigetei, művészet címszó alatt, állami pénzen tobzódjanak évtizedeken keresztül.

Amikor a színművészetis színész- és rendezőpalánták forradalomparódiát adnak elő, mert az értéksemleges tanáraik féltik az életművüket, akkor annak lehetünk tanúi, milyen az, ha senkiket engedünk valakinek lenni. Megértem ezeket a fiatalokat, megadatik nekik, hogy magukat teljesen átadva higgyenek valamiben. A gaz hatalom elleni lázadás azonban a valóság elleni lázadás. A saját korlátaik, a saját jelentéktelenségük elleni lázadás, az ifjúság múló lobbanása, amelyet kihasznál néhány tucat igazi senki, aki sokra jutott. Akik ráadásul talán még jó szakemberek is, talán még jó pedagógusok is, jól is tanítanak, akik talán le is nyűgözik a növendékeiket. De ettől még semmit nem tudnak arról a világról, aminek az ügyeibe bele akarnak pofázni. Csak magukra gondolnak. Az SZFE majdnem minden tanára liberális politizálástól szennyezett. Enyedi Ildikó opusza, amely a sértett ártatlanság szövegszerűen csoda jellegű dokumentuma, egyetlen mondatával tolja az arcunkba a tökéletes pofátlanság műalkotás értékű produktumát:

Persze ez úgy is felfogható, hogy Enyedi Ildikó számára semmi más nem létezik, csak saját világnézete. Sőt én el is hiszem ezeknek az embereknek, hogy semmit nem képesek a saját ideológiájukon kívül, na meg az életszínvonalukon, a felülmúlhatatlan művészeti teljesítményük szabad szemmel is látható nagyságú díjazásán kívül felfogni. Enyediék eldöntötték, hogy ők azt akarják tanítani és úgy, ahogy eddig, a hallgatók eldöntötték, hogy ők azt és úgy akarják tanulni, ahogy eddig, és passz. Ezek az emberek tényleg azt hiszik, hogy nincs más játékos a pályán, az államnak és a társadalomnak az ő bulijukat ki kell fizetnie.

Véget kell vetni az életművész és főállású társadalommérnök és forradalmár képzéseknek!

Engedjük ki a művészeinket az állami finanszírozás rabságából! Az igazi tehetség úgyis megtalálja az útját, nem? Ja, és az élet nem szobaszínház és nem is nagyszínpad, hanem általában díszletmunka. Ezt megtanítja nekik valaki?