Egy hazaáruló pszichopatológiája (a szokásos "áltudományos" elemzés)

A családi anamnézis egyébként ad támpontot arra vonatkozóan, hogy milyen leszármazási sor mentén alakult ki az a defektushalmaz, amelytől az alany szenved és amely az alany szűkebb és tágabb környezetében egyaránt komoly romboláshoz vezet. Mint az közismert, nincs destruktívabb, még egy egészséges személyiség számára sem, mint az, hogy elmebetegek környezetében kényszerül folyamatosan tartózkodni. Az alany nagyapja közismert főkommunista, aki minden rendszerben kivívta bűntársai gyűlöletét. Élethivatásszerűen űzte a hazaárulást, és a Rákosi-diktatúra legrosszabb éveiben annak lelkes kiszolgálója volt. Mind Rákosiék, mind Kádárék letartóztatták és elítélték, de miközben körülötte hullottak a halálos ítéletek és az életfogytiglanok, maga mindig megúszta közepes börtönbüntetéssel, majd hogy-hogy nem, néhány év múlva szabadulhatott és visszatérhetett a kommunista párt életébe.

A nagyapa tulajdonképpen a legelsők között csatlakozott a kommunista-marxista ideológia liberális elfajzásához. A D….. család már az apai nagyapa idején is, ahogy mindig is, ahhoz az értelmiségi réteghez tartozott, amely a magyar nemzet, a magyar múlt, a magyar falu teljes elpusztítását tartotta élethivatásának és küldetésének. A család tagjai jól láthatóan mind hittek és hisznek is saját felsőbbrendűségükben és abban, hogy ez az ország az ő hitbizományuk, amelyeket vissza kell venniük a magyaroktól, akiket mindig is megvetettek és lenéztek.

D..... apja „lelkész” lett, de természetesen a rendszerváltás után a kommunista utódpárt környezetében bukkant fel, „pártonkívüliként” négy cikluson keresztül volt annak egyéni országgyűlési képviselője. Abban a 16 évben, amelyből 12-ben ez a párt az SZDSZ-szel szövetségben újra tönkretette Magyarországot, a világháborús méretű gazdasági károkozás mellett hideg polgárháborúba taszítva és abban tartva az országot. D….. gyermek és ifjúkora elképzelhetjük milyen légkörben telt, tudjuk, hogy ezekben a körökben, családokban a magyarok és általában a normalitás elleni gyűlölet a nevelés alapja. Rejtélyes, hogy isten milyen összefüggések mentén bukkant fel ebben a családban, hiszen egy lelkész, aki bármilyen értelemben is komolyan veszi a hitét, nehezen képzelhető el egy ateista, antiklerikális, harcosan keresztényellenes pártban, amely ráadásul egy kifejezetten militánsan keresztényellenes szélsőséges párttal szövetségben kormányzott. D….. apjáról ráadásul az is kiderült, hogy autoriter személyiség, erőszakos hírét költötték, amely újabb kérdéseket vet fel az alany otthoni élményeivel kapcsolatban.

D….. erősnek látszó nők és gyenge férfiak környezetében bukkan fel rendszeresen, és jól láthatóan életcélja a hatalomhoz, a hatalommal rendelkező nőkhöz való dörgölőzés, és az erős apafigurák elutasítása. A nemi szerepek zavara gyakran vezet az ilyen energiák szublimálásához és más, a normális életben indifferens projektekbe.

Régebben ez általában művészeti pályákra hajtotta a betegeket, legújabban azonban nem csak az ilyen férfiak, hanem az ilyen nők is tömegesen jelennek meg a politikusi pályán. Közös jellemzőjük, saját etnikai és nemi identitás híján, hogy nagy rajongói a tartalom nélküli „európaiságnak” és mindent megtesznek azért, hogy Brüsszel kezére adják azt az országot, ahol élnek. D….. az apja helyett gyűlöli Orbán Viktort és anyja helyett szereti von der Leyent és Jourovát vagy akár Dobrev Klárát. Pótanyákra azért van szüksége, mert anyja nem védte meg sem magát, sem a lányát.

Ezek a nők pedig erősnek látszanak és jól láthatóan nemi és sérelmi alapon létrehozott klikkrendszerben próbálják meg lerombolni a patriarchátust és nem mellesleg az egész európai civilizációt, a kereszténységgel, a tudománnyal és a kultúrával együtt. Hihetetlen aktivitásuk és energiájuk a sértettségen alapul, úgy gondolják, ha férfinak születtek volna, ők lennének a világ urai.

Az ilyen betegekre az önreflexió teljes hiánya a jellemző, nem azért nem leplezik a motivációjukat és a tevékenységüket, mert nem képesek rá, hanem a súlyosabb esetekben, mint jelen esetben is, nincsenek is tudatában annak, hogy az látszik rajtuk. És nem is szégyellik egyébként. Akkor sem szégyellnék, ha tudatában lennének annak mit is cselekszenek. A tágabb környezet számára egyértelmű, hogy az egyén beteg. Megszólalásainak közvetlen, nem politikai, hanem személyes jellegű ellentmondásai, gesztusai, érzelmi ingadozásai világossá teszik, hogy nem rendelkezik saját magáról érvényes reprezentációval, saját belső világában él, a külvilág ingerei csak sporádikusan és ideológiai fixációinak és személyes tüneteinek megfelelő szűrésben érik el őt. De ettől még közveszélyes, ahogy a felmenői is azok voltak, és ahogy általában azok is, akik a kommunista-nemzetiszocialista-liberális pszichopatológiai vonalat vitték az elmúlt 150 évben Magyarországon. A fiatal nőket a normális emberek hajlamosak mindenki másnál értékesebbnek tekinteni, hiszen azok a biológiai reprodukció legfontosabb letéteményesei.

Ez azonban csak látszat. Ez a beteg nem fiatal és nem nő. Egy öreg, örömtelen életet maga mögött tudó, minden téren sikertelen, megkeseredett nő lakik egy fiatal nő testében, aki bosszút akar állni a világon. Nőiessége csupán a férfiasság tagadása, fiatalsága csupán a reménytelenség kifejeződése.

Sem etikailag, sem technikailag nincs válaszunk az ilyen politikai programként művelt gonoszság kezelésére. Szerencsénkre azonban affektáló komolysága, leplezetlen, leplezni nem is szándékozott, kimutatott felsőbbrendűségi érzése, és azon látványos hite, hogy ő tényező, nevetségessé teszi. Döbbent és szomorú rácsodálkozásunkat ezen tulajdonságaira azonban lenyűgözöttségünk és félelmünk jelének tekinti. Röhögjük körbe, vegyük semmibe és ne engedjük semmi fontos közelébe, mást nem tehetünk ellene. De ne feledjük, iszonyúan veszélyes, a fajtája az 1944 október közepétől mostanáig eltelt 76 évből 62 évben formálisan is hatalmon volt, és a demokráciában a hatalmat háromszor választásokon, a választók becsapásával szerezte meg.

A vezető kép illusztráció