Hogyan lett a heteroszexualitásból politikai állásfoglalás?

Az emberi tudás tárháza rég meghaladta azt a méretet, amelyet egy ember polihisztor módjára befogadhat. Olyan jogászok, politikusok, szociológusok, közgazdászok uralják már a nyugati világot, akiknek kicsinyke agyában csak az alapvető emberi jogok univerzális fogalma fér el és mindent csak abból akarnak és csak abból képesek levezetni. A természettudományos tudás rég elenyészett, egyrészt bonyolultsága miatt, másrészt azért, mert minden igazi, működőképesnek tűnő paradigmája kizárja és persze nevetségessé is teszi a természettudomány évszázadának társadalomtudományát és összes ideológiáját, a kommunizmust, a nácizmust és a liberalizmust. Ezért emelődött a liberálisok által megszállt egyetemeken tudomány rangjára az úgynevezett „társadalomtudomány”, amely már legalább ötven éve a liberalizmus gyűjtőnév alatt összesereglő áltudományok, izmusok és gyilkos politikai programok szolgálóleánya.

Soha ennyi, a szó legszorosabb, eredeti értelmében vett együgyű ember nem jutott olyan lehetőséghez, hogy a saját pszichiátriai tüneteihez formálja a világot.

Marx nem volt a tettek embere, ő csak olyan ostobaságokat hordott össze, amelyek néhány évtizedig látszólag illeszkedtek a nyugati világ értelmiségének világról szóló tapasztalataihoz. Sztálin és Hitler a saját elmebaját kényszerítette rá mindenki másra, nem üdvözölte és támogatta új elmebajok megjelenését és nem emelte be azokat a sajátjába. A nácizmus és a kommunizmus végül is kollektivista elmebaj volt, a diktátor hatalmát megtestesítő társadalom érdekét nézte csak, az egyes emberi lények létezése lényegtelen volt.

A liberalizmussal ez az inga lendül vissza éppen, az emberiség jó szokása szerint, az előző elmebaj brutális és szintén dühöngő elmebajként megjelenő ellentétéhez. Az egyén jogainak abszolutizálása szükségszerűen vezet ahhoz, hogy minden más leromboltassék.

Kevés annál nyilvánvalóbb tény létezik, hogy az emberek kétneműek és egy gyermek anyja nő, az apja pedig férfi. A férfi és nő fogalma, hétköznapi és triviális jellege ellenére a legerősebb módon természettudományos és tapasztalati fogalmak, olyan sok értelemben határoznak meg nyilvánvaló és kétségbe nem vonható különbségeket, illetve olyan mértékben kapcsolódnak össze a faj életének folytatásában, hogy semmiképpen sem lehet őket normatívnak, hanem csak definiatívnak nevezni. A nő és férfi fogalma egyértelmű, racionális, teljes, koherens és konzisztens. Ez a két fogalom egyértelmű biológiai szükségszerűségeken alapul. Ha csak az egyik hiányzik, vagy a kettőjük közötti összefüggések megszakadnak, a faj léte azonnal veszélybe kerül.

Ha ez a szakadás egy adott kultúrán belül következik be, akkor az a kultúra fog elpusztulni, mert az adott kultúrában, közösségben, társadalomban élő emberek egyszerűen kihalnak. Az a kultúra kipusztul, amelyben nem része a normalitásnak a szaporodás, és a nők és férfiak ennek érdekében végzett összehangolt tevékenysége. Sajnos a demográfia is természettudomány, nem enged meg csodákat.

A világ egyetlen alaptörvényébe sem írták bele, hogy az anya nő, az apa pedig férfi. Akkoriban, amikor alkotmányokat kezdtek írni és azóta az elmúlt fél évszázadig, senkinek nem jutott eszébe, hogy az alkotmánynak tartalmaznia kell olyan köztudomású dolgokat, amelyeket értelmetlen kétségbe vonni. Az alkotmányban nincs benne, hogy a tárgyak és az emberek lefele esnek, a Föld gömbölyű és hogy a nők szülik a gyerekeket. Ahogy az sem, hogy férfiak is szülhetnek gyereket. Ha ezeket a trivialitásokat elkezdjük beemelni az alaptörvénybe, akkor nemsokára azt is bele kell írnunk, hogy az állam nem köteles minden erőforrást megmozgatni azért, hogy a magukat nőnek képzelő férfiak (itt a férfi fogalma genetikai) szülhessenek is gyereket.

Tehát a tudomány fejlesszen ki a számukra egy mesterséges méhet, amiben, a hasüregükben vagy hol, ki is hordhassák a gyereket és meg is szülhessék, hogy a teljes szülési élményük meglehessen. Aztán ennek folyományaként természetesen azt is bele kell írni az alaptörvénybe, hogy ugyanolyan joguk van az abortuszhoz (illetve nincs), mint a nem-transznőknek és a szülés megindulásáig dönthetnek úgy is, hogy elvetetik az előbbi procedúra után megfogant magzatukat. Mert a teljes abortusz élményhez is joguk van.

Természetesen ez az egész azzal is járna, hogy mindenki lehetne egy ilyen gyerek apja, egy transznő vagy transzférfi, vagy bármiféle más szerzet. És ez a legegyszerűbb eset. Aztán ennyi erővel azt is bele lehetne írni az alaptörvénybe, hogy a szex nő és férfi közötti, eredetileg utód létrehozására szolgáló cselekvés, de szolgálhat csak pusztán örömszerzési célra is. Ez utóbbi kitétellel is hirtelen egészen elképesztő mértékben kitágítottuk a fogalom eredeti jelentését, viszont kizárnánk az összes többi szexuális érdekességet, amelyek száma jól láthatóan végtelen.

A szexualitás ugyanis értelemszerűen eredetileg a heteroszexuális szexet jelentette. A szaporodási célú szexualitást. A hetero előtagot azért kellett elé illeszteni, hogy a homo előtagot is lehessen.

A szexualitás ma minden perverziót, amit valami szexuális izgalom mellett vagy annak előidézésére művelnek, egyszerre jelenti. Függetlenül attól, hogy van-e bármiféle köze az utódnemzéshez, vagy a résztvevők nemi vagy akár emberi státuszához. Bárki szexelhet bárkivel és bármivel. És a projekt célja az, hogy ezt azonos értékűnek és jellegűnek ismerjék el egy nő és egy férfi közötti intimitáson és/vagy örömszerzésen alapuló, esetleg szaporodási célú szexualitással.

Mindezekből az következik, hogy ez nem jogi probléma, hanem politikai. A szexualitás abszolutizálása, ami mellékterméke az emberi jogok végletes elburjánzásának, tulajdonképpen magányos elmebetegek és gyakorlatilag a szellemi fogyatékosságig primitív „értelmiségiek” politikai projektje azért, hogy a normális emberek minden energiáját, a társadalom minden erőforrását az ő elmebajaikból következő tünetek kezelésére, támogatására, normatív szabállyá tételére fordítsák.

Ez nyilvánvalóan egy végtelen és totális folyamat, amelynek vége az elmebetegek diktatúrája. A szexuális defektusoktól szenvedő elmebetegek kielégítése csak egy, az identitáspolitikai dühöngés programjai közül. Ebben ugyanis a keresztényüldözés, a fehérellenes rasszizmus, a militarista vegetarianizmus és még sok hasonló teljesen elmebeteg ideológiai program szerepel.

Ezek tilalmát nem kell alkotmányba foglalni, hanem kriminalizálni kell és elmegyógyászati problémaként kell kezelni. Az elmebetegek ugyanis nem tárgyalóképesek, akkor sem, ha a tüneteik politikai köntösben jelennek meg.

Az, hogy látszólag normális emberek, az egyetemi humán értelmiség, a celeb-művész világ döntő többsége elmebeteg, az a kiválasztási módjukból és abból következik, hogy a szexualitás dekonstrukcióját is már több generáció óta politikai programként művelik. Aljasabb részük maga nem is abnormális, csak amorális és sodródik az árral.

Az is egyértelmű, hogy az identitáspolitikán, pontosabban az identitás nélküli emberek becsapásán és kihasználásán alapuló politikai program már a választásokra való felkészülést szolgálja. Mindenkinek meg kell értenie, az ellenzék választási győzelme esetén szexuális szadisták, pedofílek, pszichopaták és egyéb elmebetegek kezére adná az óvodás gyerekeket is, mert ez Soros parancsa.

Heteroszexuálisnak lenni ma politikai állásfoglalás, sőt egyúttal lázadás is. És nyilván nem velünk van baj, nem vagyunk forradalmárok, csak normálisak.

Fontos még megjegyeznünk, hogy ez az elmebaj Magyarországon legfeljebb kétszáz politikus, egy-két ezer magát okosnak gondoló liberális álértelmiségi és legfeljebb ötezer szerencsétlen aktivista ügye, meg azoké a hülyéké, akik ezektől mindent benyelnek. Az igazi betegek, a valóban érintettek nagy része nincs is annyira szétesve, hogy ennek a teljesen agyatlan dekonstrukcionista, társadalomromboló, emberellenes, nő- és férfiellenes gonoszságnak a támogatója legyen. Meglepően kevés annyira buta ember van, aki tényleg nem tudja milyen is a normalitás.

Egyelőre mégis úgy tűnik, hogy behódolunk néhány ezer nyugatmajmoló kreténnek.

És ez végül is nem is a kormányon, hanem az embereken múlik. Azon, hogy a mindennapokban megharcolunk a normalitásért és minden ponton szembemegyünk az identitáspolitikával, a szexualitás, a szexuális defektusok és perverziók közügyé és "alapvető emberi joggá" tételével. Mert az elmebetegek nem viccelnek.