Nincsen apám, se anyám, csak emberi jogaim vannak
Nehéz gyermekkorom volt, fantáziátlan családban nőttem fel, szüleim egyszer sem cseréltek nemet a felcseperedésem során. Úgy éltem le az életem első évtizedeit, hogy azt hittem, ha valaki nőnek születik az nő és aki férfinak születik az férfi. Nagyanyáim és nagyapáim is egész életükre beleragadtak ebbe a szörnyű eleve elrendelésbe. Sose meséltek nekem az alapvető emberi jogokról, egészen mostanáig azt hittem, hogy létem minősége a családomtól, a mindenkori családomtól függ, attól, hogy szeretem-e őket és ők szeretnek-e engem. Pedig nem. A létem és annak összes aspektusa csak és egyes egyedül az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatától (továbbiakban EJENY) függ.
Nincs is szükségem apára meg anyára. Csak emberi jogokra. Emberi jogaim vannak, amik tudvalévőleg velem születnek, amikor anyám dönt arról, hogy abortál-e engem vagy enged megszületni.
Az emberi jogokat az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata teszi belém, de csak akkor, ha anyám ezt megengedi neki.
Anyám persze lehetne az apám is, hiszen a Tudomány és a Törvény és az EJENY lehetővé teszi, hogy heti váltásban legyenek viselősek, hogy orvosolják azt az igazságtalanságot, strukturális egyenlőtlenséget, hogy a nők lehetnek csak terhesek. Ez utóbbi persze pontatlan kifejezés, elrejti a patriarchális elnyomás lényegét, mert azt sugallja, hogy a nők dönthettek és dönthetnek arról, hogy csak ők lehettek terhesek. Pedig csak a férfiak dönthettek arról, hogy a nők lehetnek és legyenek is terhesek, hiszen könnyen belátható, hogy a tudomány örvendetes fejlődéséig, vagyis mostanáig sajnálatos módon mindig kellett egy férfi ahhoz, hogy egy nő terhes lehessen.
Csodálatos dolog az, hogy manapság már egy férfi dönthet úgy, hogy ő nő. Ezzel szolidaritásból, az egyenlőség érdekében, a testvériség jegyében magára vesz a patriarchátus szörnyű terheiből valamit.
Nagyon érdekes ügyrendi vita egyébként, hogy miként kell eljárnunk a menstruációval kapcsolatban, amely közismerten a strukturális patriarchális elnyomás egy rafinált eszköze. A nők tudvalévőleg körülbelül holdhónaponta menstruálnak. Amikor döntést hozunk arról, hogy a férfiaknak is kelljen menstruálni, akkor a világon természetesen létező menstruációmennyiséget vegyük alapul vagy duplázzuk meg azt? Első esetben a páratlan hónapokban a férfiak a nők helyett menstruálnak, és akkor a nők nem menstruálnak, míg a második esetben a férfiak és a nők egyszerre menstruálnak. Miután egy kicsit több nő van a világon, mint férfi, ezért mindkét esetben a férfiak menstruációjának 1 óra 12 perccel hosszabbnak kell lennie, hogy ne jöjjenek létre újabb strukturális egyenlőtlenségek. A férfiaknak mindig, életük végéig menstruálniuk kell, mert le vannak maradva néhány ezermilliárd menstruációval a nőktől a patriarchátus kezdete óta.
Persze vigyáznunk kell arra, hogy ne térjen át nőnek túl sok férfi. Előbb azonban vizsgáljuk meg azt a kérdést, hogy milyen kötelmeket állapítsunk meg azon nők számára, akik férfiakká akarnak válni.
Nem szabad megengednünk, hogy ezen nők azért akarjanak férfiak lenni, mert ideológiai képzetlenségből részesedni akarnak a patriarchális strukturális egyenlőtlenségek előnyeiből.
Minden férfivá váló nőnek tudnia kell például, hogy a menstruáció elől nem menekülhet. Hamis az az érvelés, hogy a férfivé váló nők a változás előtti menstruációikkal már megváltották a változás utáni szolidaritási menstruációikat. A menstruációt és bármilyen más, a patriarchátus elnyomó eszközeként funkcionáló emberi tulajdonságot nem szabad individualista módon értelmezni.
A strukturális elnyomást reprezentáló csoportok ugyanis kollektíve felelősek mindenért, térbeli és időbeli korlát nélkül, hiszen a strukturális patriarchális elnyomás az emberiség létének kezdete óta létezik. Interszekcionalitás ugyebár.
Ebből értelemszerűen következik, hogy az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (EJENY) is időbeli korlátozás nélkül visszamenőleg is érvényes. Jogosult az a diskurzus, hogy óvó hatását minden kétnemű létforma nőnemű egyedeire kiterjesszük, mert a patriarchális elnyomás mindenütt ugyanaz. Ott is, ahol Matriarchátus van. A matriarchátus ugyan definiatíve létrehozza az egyenlőséget, a szolidaritást és a testvériséget, azonban nem szünteti meg a patriarchátus fenyegetését. Ahol férfiak vannak folyamatosan fennáll a patriarchális összeesküvések veszélye.
Különös gondot kell fordítani az ideológiai munkára, hogy azok a nők, akik férfiak (vagy azok a férfiak, akik nők, mert a két állítás genderlogiakilag egyenértékű) ne szédüljenek meg a férfiség talmi csillogásától, a tesztoszterongőztől és ne vindikálják maguknak azokat a férfiprivilégiumokat, amelyek csak a nőket illetik meg.
Fontos kérdés még az, hogy akik biztosak benne, hogy a nemük a testük biológiai nemével esik egybe, mentálisan egészségesek-e? Ezeknek az embereknek nyilvánvalóan nincs betegségtudatuk, hiszen fel sem merik tenni maguknak a kérdést, hogy igazuk van-e? Ez a maszkulin magabiztosság, ami sajnos sok nő sajátjai is, magától értetődően öli meg a szabadságot. Ha biztos vagy az identitásodban, bizonyosan tévedsz.
Ezért kell már a lehető legfiatalabb korban elmagyarázni mindenkinek, lehetőleg már a bölcsődében, hogy az abortusz elmaradásának nagy ajándékát nem szabad elfecsérelni és a biológiai nem hamis szükségszerűségének rabságában leélni egy önmegvalósításra is fordítható életet. A bizonyosság a legszörnyűbb rabság. A bizonyosság elveszi tőlünk a döntés szabadságát.
Ha elég bátor és büszke vagy ahhoz, hogy dönts a változtatásról, csak akkor vagy szabad. Maga a változtatás a szabadság. A biológiai nemedbe csak belenyugodhatsz, és az nem más, mint a patriarchális strukturális elnyomás brutális diktatúrája. Lázadjunk fel hát a természet ellen! Mi másra való az emberi értelem, mint a természet legyőzésére? Az EJENY tehát kimondja, hogy jogunkban áll legyőzni a természetet, az Univerzumot, vagy akár Istent is.
Ebből következőleg a helyzet mindig csak fokozódni fog. Mindig lesznek nők, akik nem akarnak férfiak lenni és lesznek férfiak, akik nem akarnak nők lenni. És lesznek olyan férfiak, akik nők voltak és nem akarnak újra nők lenni és lesznek olyan nők, akik férfiak voltak és nem akarnak újra férfiak lenni. És így tovább. Ne feledjük, a belenyugvás árulás.
Ezek jutottak eszembe, amikor megtudtam, hogy a biológiai nemem, a génjeim, minden testi sejtem programozása ellenére a lelkem szabad és jogomban áll annak lennem, ami eszembe jut. Ha mindezeket tudtam volna már gyermekkoromban, mennyire más emberré cseperedtem volna. Az analitikusom szerint nagyon jól haladok, néha még ugyan, az automatizmusok áldozataként, betévedek a férfi mosdóba, de az időm nagy részét már a ritmikus sportgimnasztika válogatott öltözőjében töltöm. Hiszen nő vagyok, nem?
Szeretném felhívni a Kedves Olvasó figyelmét, hogy a fenti szövegben egyetlen olyan állítás, kijelentés, következtetés nem olvasható, amely ellentétes lenne a genderideológia bármely állításával. Vagy ők viccelnek, vagy én.
