Kiknek fog megfelelni az új francia elnök?

Európa liberális elitje egy emberként sóhajtott fel Emmanuel Macron győzelmekor a franciaországi elnökválasztáson, csak úgy záporoztak a bizakodó, halmozottan „Európa-párti” megszólalások. A kanyargós utat bejáró, és jellemzően inkább baloldali kanyarokat leíró politikust vasárnap a szavazatok kétharmadával választották meg Franciaország nyolcadik elnökévé, miután politikai ellenfelei is inkább mögé álltak be a második forduló előtt, teljesítve a Marine Le Pennel szembeni kötelező rettegést. A legnagyobb kérdés, hogy az egymásnak ellentmondó ígéretei közül melyikeket akarja, illetve tudja teljesíteni úgy, hogy közben a támogatói várakozásainak is megfelel.

VÉSEY KOVÁCS LÁSZLÓ – AMBRÓZY ÁRON – PestiSrácok.hu

Az ország eddigi legfiatalabb elnöke lesz Emmanuel Macron, akinél azonban ezzel nem ér véget a különlegességek felsorolása, hiszen az új francia elnök csaknem 25 évvel idősebb egykori tanárnőjét vette el feleségül. Az is újdonságnak számít, hogy noha korábban a szocialista kormányban dolgozott, nem a szocialisták vagy a Köztársaságiak színeiben nyerte el az elnöki széket, hanem egy frissen gründolt mozgalom zászlaja alatt, csupán egy év alatt szinte a semmiből berobbanva. Az új államfő mögött a második forduló előtt felsorakozott szinte a teljes francia és európai politikai elit, ő pedig nagy megkönnyebbülést okozva nekik, megakadályozta Marine Le Pen elnökségét.

Macron annak is köszönheti sikerét, hogy egykori szocialista minisztersége ellenére volt képes »eladni«, hogy valami újat képvisel

– mondta az MTI-nek Soós Eszter Petronella politológus. A megválasztott elnök a francia gazdasági minisztérium pénzügyi felügyeleténél, majd a Rothschild banknál töltött évek alatt a Szocialista Pártba is belépett, aztán 2012-től már az Élysée-palota főtitkárhelyettese volt a szocialista François Hollande elnöksége alatt. A Sors vagy valaki más más láthatatlan keze foghatta az ő kezét, mert a majdani elnök gyors előmenetele egyre csak gyorsult: két évvel később rögtön gazdasági miniszteri tisztségig vitte. Piacbarát gazdasági reformokat vitt keresztül, Hollande elnöksége azonban gazdasági szempontból sem egy sikertörténet, amit egyébként jól jelez a franciaországi szocialisták politikai összeomlása, és az elnökválasztáson is látható teljes csődje. Ez azonban csak Hollande-ot rántotta le a víz alá, Macront nem.

Hollande-ot magával rántotta a gazdasági kudarc, de gazdasági miniszterét nem. (fotó: rtl.fr)

Emmanuel Macron életpályája tehát elsősorban baloldali ívű kanyarokat írt le, mielőtt Franciaország centrista elnökévé választották. A „se nem jobb, se nem bal” szlogen sikeréhez az is kellett, hogy a két hagyományosan nagy párt, a szocialisták és a köztársaságiak rendkívül rossz kormányzással, illetve korrupciós botrányokkal rántsák ki saját maguk alól a szőnyeget. A fő motívum azonban a hagyományos pártok gyengülése Európa-szerte – gondoljunk csak az osztrák elnökválasztásra, ahol szintén először esett meg, hogy egyikük jelöltje sem tudott bejutni a második fordulóba. A valódi törésvonal már rég nem a szocialisták és a kapitalisták között húzódik, hanem a globalisták és a lokalisták, illetve az establishment és az establishment-ellenes erők között.

Franciaországban Macron a liberalizmus reakciója az új törésvonalra

Ezt kezdi lereagálni fáziskéséssel a politikai kínálat és a választási eredmények is, miután egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a hagyományos jobbközép és a balközép pártok között nincs érdemleges különbség, lényegében ugyanazt a szociális jótékonykodással felhígított negédes liberalizmust képviselik, kis eltérésekkel. Az új, valós törésvonalat jelenítik meg ugyanakkor a liberalizmussal – és legszembetűnőbb hozadékával, az óriási mértékű bevándorlással – szembeforduló pártok, mint Franciaországban Marine Le Pen Nemzeti Frontja. Érdemes megemlíteni, hogy Marine Le Pen öt évvel ezelőtt 17,9 százalékkal csak harmadik lett az első fordulóban, most viszont 21,3 százalékkal már bejutott a második körbe. A városokban egyelőre nem tud labdába rúgni, kivéve a bevándorlás negatívumait fokozottan érző Marseille-t és Nizzát, így várhatóan a többi nagyvárosban is tovább nő majd a támogatottsága az elkövetkező években. A politikai átrendeződésre és a konzervatív gondolatvilág újraéledésére azonban a liberális oldalnak is van válasza, méghozzá a hagyományos nagy pártok helyett a zöldek, vagy esetleg új mozgalmak és arcok felépítése. Utóbbi kiváló példája Emmanuel Macron (és mozgalma, az En Marche!), aki két éve még csak egy szocialista gazdasági miniszter volt, mostanra viszont pártideológiáktól mentes, progresszív liberálisként mutatta be őt a mainstream sajtó, és képes volt elnyerni az ország jelentős többségének bizalmát. Ez persze nem sikerülhetett volna az a bizalom nélkül, amelyet a Le Pen esetleges győzelmétől megriadt liberális politikai elit és sajtó beléhelyezett.

Árulkodó az az ujjongás is, amely a győzelmét övezte az európai elit részéről, legyen szó politikusokról, vagy a sajtóról. Mintha csak a kizökkent idő rendes kerékvágásba történő visszasüppedését ünnepelnék, ahol a populisták (értsd: a választókat képviselő pártok) helyett ismét a centristák (értsd: ideológiát képviselő pártok) határozzák meg a fősodratú politikát. A Brexit után igencsak jól jött egy ilyen egyértelmű siker a liberalizmus európai híveinek. Juncker szerint a franciák az európai jövőt választották, Angela Merkel pedig azt hangoztatta, hogy Macron győzelme az egyesült Európa és a francia–német barátság győzelme. Külön érdekes Sigmar Gabriel német külügyminiszter nyilatkozata, amelyben indirekt módon elismerte az európai szinten hat éve folyamatosan pocskondiázott magyar gazdasági unortodoxiát. Gabriel szerint ugyanis Európának és Németországnak segítenie kell Franciaországot, a segítség pedig azt jelenti, hogy szakítani kell a „pénzügyi ortodoxiával”, államháztartási, költségvetési mozgásteret kell biztosítani a tervezett reformok végrehajtásához.

Marine La Pen 1,2 millió új szavazót tudott megszólítani az első körben az öt évvel ezelőtti választáshoz képest. (fotó: bbc.co.uk)

A politikailag is egységesülő Európa híve

Soós Eszter Petronella szerint a franciák eredményeket várnak Macrontól azon ügyekben, amelyekben mind a Köztársaságiak, mind a szocialisták sikertelenek voltak, mindenekelőtt a munkanélküliség csökkentésében, azaz további gazdasági reformokat kell keresztülvinnie, immár elnökként. Ez ügyben is kiemelkedően fontos, hogy bő egy hónap múlva milyen támogatottságot tud szerezni a parlamenti választásokon az új elnök mindössze egy éves mozgalma. Emmanuel Macron elnökségét illetően bevándorláspárti politikára és a német-francia tengely erősödésére számítanak a szakértők, és személyében fajsúlyos támogatót kapott a kétsebességes Európa terve, ami viszont a 2004 után csatlakozott tagállamok – köztük Magyarország – számára jelenthet kihívást. Ugyancsak nem könnyíti majd a magyar kormány dolgát, hogy az Európai Unióra elsősorban gazdasági együttműködésként tekintő Nagy-Britannia kilép, a Macron vezette Franciaország viszont politikai együttműködésben gondolkodik.

Igazából senki nem tudja, mire számítson

Beszédes, hogy a Macront mind a franciák életében, mind az Európai Unió történetében meghatározó szerepet vivő politikusként bemutatni kívánó balliberális sajtó sem tudja eldönteni, hogy baloldali, centrista vagy esetleg liberális köztársasági elnöke lett Franciaországnak. Azt sem sikerült eldönteni ezidáig, hogy a kampány során felmutatott rengeteg jól hangzó szólamból milyen politikai cselekvés fog következni. Rendre előkerülnek az európai értékek, a liberális forradalom, de nem győzik hangsúlyozni, hogy Hollande baloldali gazdaságpolitikájának örököse, emellett meggyőződéses centrista, ami pont három egymást kizáró, de legalábbis felülíró álláspont. Az elemzők között abban egyetértés van, hogy Franciaország bajban van, a gazdaság gyengélkedik, a társadalomban a francia forradalom óta nem látott megosztottság uralkodik. És abban is, hogy Le Pen német dominanciájú Európától távolodni akaró, lokalista politikájával szemben Macron a Vichy-i kormányhoz hasonlóan, a német-francia tengelyben bízik és a belpolitika helyett a populisták elleni nemzetközi békeharcban fogja beteljesíteni a választói akaratot. Mivel politikai hátországa, pártja nincs, így az Assemblée nationale helyett a kényszer is Európába helyezi.