Agysérülést szenvedett Tóth Róbert, Miroslav Sýkora pozsonyi maffiavezér gyilkossági perének koronatanúja, miután kizuhant egy párkányi lakóház negyedik emeletéről – értesült a Markíza. A megdöbbentő esetről videofelvétel is készült, amelyen látszik, hogy a férfi az ablakból lóg, a környékbeliek pedig magyarul kiabálnak neki, hogy másszon vissza. A hatóságok az idegenkezűséget kizárták, a férfi szervezetében azonban kokaint találtak.
Tóth Róbertnek nem sikerült visszamásznia az ablakból és végül a mélybe zuhant. A mentők kórházba vitték, ahol kiderült, hogy agysérülése és bordatörése van. Az orvosok szerint a férfi életben van, de még nincs túl az életveszélyen, az állapota kritikus. Teljes felépülni nem fog. A férfi szervezetében kokaint mutattak ki, a rendőrök pedig kizárták az idegenkezűséget, a lakás ugyanis belülről két zárral volt bezárva.
Tóth is alvilági ember
Tóth kiemelt szerepet játszott Szlovákia történetének egyik legnagyobb maffiaperében, amely a pozsonyi alvilág feje, Miroslav Sýkora meggyilkolása ügyében indult. A maffiavezért 1997. február 7-én lőtték agyon egy pozsonyi szálloda parkolójában, a gyilkossággal többek közt a nyitrai alvilág fejét, Ľuboš Ferust gyanúsították meg. Tóth koronatanú volt az ügyben, mivel vallomása szerint ő is ott volt a gyilkosságnál. 2023 márciusában mind a négy vádlottat, akik ellen vallott – köztük Ferust is – első fokon felmentették a gyilkosság vádja alól.
Tóth több más alvilági vezető ellen is kiállt a bíróságon, ráadásul ő maga is érintett volt több ügyben: egykori partnere, Norbert Kosťov például azt állította, hogy a jelenlétében Tóth megfojtott egy férfit, feldarabolta, és betonba öntötte, a mai napig nincsenek meg a maradványai, ebben az ügyben jelenleg is nyomoznak. Tóth éppen Kosťov nevét emlegette, mielőtt kizuhant az ablakon: azt állította, hogy látta őt lent. Mindez azért sem lehetséges, mert a férfi jelenleg egy magyarországi börtönben tölti büntetését.
Forrás: 24.hu, fotó: MTI
Timar Laszlo
2023-09-11 at 19:35
Micsoda véletlen?!!!
lászló54
2023-09-11 at 13:40
A rendőrség meg nyugodhat,egy maffiózó söpredékkel kevesebb,igaz csak rövid időre mert a helyébe lép a következő!!!
János
2023-09-11 at 13:34
Szerintem önként tette.
😀😃😄
Repülni vágyott, mielőtt ólommérgezésben hal meg. Ez a szakma nem egy életbiztosítás❗
Ez volt az utolsó kívánsága.
csakafidesz
2023-09-11 at 10:17
Vízöntő 2023-09-10 at 21:39
Természetesen öngyilkosság. Ez a legjobb megoldás, utána nem kell tovább nyomozni..
csakafidesz
2023-09-11 at 10:15
Nem kell koronatanúnak lenni!
Orientál
2023-09-11 at 01:10
Mert nem akart kizuhanni ezért …… . Vagy betablettázták ……
Vízöntő
2023-09-10 at 21:39
Koronatanú és mellékesen bérgyilkos, de se előzetesben, se védőőrizetben! Az azért megnyugtató, hogy a rendőrök szerint nem volt idegenkezűség mert a lakás két zárral volt belülről bezárva. Arról nem beszéltek, hogy volt-e vagy lehetett e bent valaki? Mert a zárakra senki nem gyanakszik!
csacska-halacska
2023-09-10 at 21:35
Korona-, vagy kokaintanú?
DörrögZuldán
2023-09-10 at 20:06
A panel a felelős. 1x laktam fél évig panelben, azóta mindent hihetőnek tartok arról a beton izéről.
un hun
2023-09-10 at 19:50
Ok, nincs harag, de azért még mindig nem sikerült teljesen. “Teljes felépülni nem fog.”
egon samu
2023-09-10 at 18:53
Háztartási baleset.
Ilyen kétes egyedekre nem kellene az adófizetök pénzét elherdálni…
Theo
2023-09-10 at 18:43
Szép csapat!
És ennyi maffiozkidasbol egy lakótelepi keglire futotta? Az igaz, hogy három legkondira is tellett….
sanya
2023-09-10 at 18:27
Putyinvót, Putyinvót!!!4!4!!
Sanyáta
2023-09-10 at 18:26
Átvették az orosz módszereket..A bérgyilkos tette a dolgát!Most már nincs tanú!
Alcapi
2023-09-10 at 17:23
Gondolom pucolta az ablakot és megcsúszott a lába a széken, amin állt! Általában így szokott történni, ez egyértelmű baleset.