Elcsépelt felütés az információáramlás szabadságát emlegetni, hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy soha korábban nem tudtunk ennyit a világról, és soha korábban nem tanulhattunk róla ennyire könnyen új dolgokat. A tudásáradat rengeteg szemetet is magával sodor, hazugságok és félinformációk szörfölnek be vele a tudatunkba, ezek kiszűrését viszont mindenkinek magának kell elvégeznie. És a baj pontosan itt kezdődik!
POMICHAL KRISZTIÁN
Nem sokkal 2016 karácsonya előtt egy önjelölt igazságosztó gépkarabéllyal a kezében rúgta rá a csengettyűs ajtót egy washingtoni pizzéria vendégeire, gondolván, az étterem pincéjében egy gyermekkereskedelemben utazó bűnszövetkezet működik. Hála Istennek csak a falakat lőtte szét, baja nem esett senkinek, az elkövető pedig jelenleg is jól megérdemelt büntetését tölti. Az eset jól példázza, milyen veszélyekkel jár, ha az imént emlegetett információválogatás elmarad.
Sonka, gomba, kukorica, meg egy hatéves kisfiú
Ő is – mint rajta kívül még sok ezren – a 2016-os elnökválasztási kampányban felbukkant Pizzagate (az USA-ban a Watergate óta szívesen hozzádobják a „-gate” utótagot mindenféle vélt vagy valós nagy leleplezéshez; lásd az agyonrágott Russiagate-ügyet) néven elhíresült konspirációs teóriának „esett áldozatául”. Kár is lenne elmerülni a részletekben; a hívők logikai bakugrásai túlságosan nyakatekertek és fárasztóak ahhoz, hogy végigvegyük őket. A lényeg nagyjából annyiban össze is foglalható, hogy egyesek – Clinton asszony kampánymenedzserének a Wikileaksen keresztül kiszivárogtatott emailjeire alapozva – azt állították, hogy a Demokrata Párt prominens figurái egy egész Amerikát behálózó pedofilhálózatot működtetnek. Ezek az emailek állítólag tömve vannak mindenféle titkos utalásokkal és kódokkal: az egyik ilyenből sikerült kiolvasni azt is, hogy a már említett, Washington D.C.-ben található pizzéria pincéje a bűnszervezet egyik központja, miközben az étteremnek még pincéje sincs.
Persze ne feledjük: Jeffrey Epstein gyomorforgató ügyeinek napvilágra kerülése kapcsán levonható a következtetés, hogy a gyermekkereskedelem sajnos igenis létező jelenség az USA-ban (is), a Pizzagate-tel kapcsolatban azonban soha, semmit nem sikerült bizonyítani.
Az éttermi lövöldöző, Edgar Maddison Welch megadja magát a rendőröknek. Fotó: Sathi Soma/AP
Őrült terroristák, terrorista őrültek
Csak a szerencsének köszönhető, hogy a Pizzagate-hez hasonló konteók még nem szedtek halálos áldozatokat; nem csoda, hogy a szövetségi nyomozóiroda is foglalkozik a témával. A nemrégiben a Yahoo News birtokába jutott belső jelentések alapján úgy tűnik, az FBI már nem ritkán belföldi terrorizmusként kezeli az ilyen eseteket: intenzív megfigyelés alatt tart bizonyos csoportokat, ráadásul kiderült, hogy nem egy letartóztatás is történt már ezek miatt; olyan is, amely egyébként semmilyen sajtónyilvánosságot nem kapott.
Bár a jelentés külön kiemeli a Pizzagate-et, illetve a Trump elnök megbuktatására, más verziókban egyenesen az életére törő háttérállammal (deep state) szembenálló csoportok jelentette veszélyt, egy pillanatig se gondoljuk, hogy az ehhez hasonló teóriák csak a regnáló elnök választóira jellemzőek. Egy hónapja sincs, hogy a rendőrök kénytelenek voltak lelőni egy antifasisztát, aki Molotov-koktéllal támadt egy bevándorlóknak szállást adó telepre Seattle közelében, mert úgy hitte, koncentrációs tábor üzemel a területen.
A 2020-as elnökválasztási kampány közeledtével a veszély csak egyre fokozódni fog – állítja a jelentés –, ráadásul az egyre-másra leleplezett valós korrupciós botrányok és gazdasági összeesküvések csak még tovább eszkalálják a problémát – kár, hogy ezek közül az anyagban egyet sem sikerült megnevezniük.
Kereszttűz
Az FBI jelenleg négyféle típusba sorolja a belföldi terrorfenyegetést: faji alapon motivált, kormány- és államellenes, állat- és környezetvédelemhez fűződő, illetve negyedikként az abortusszal (pro és kontra) kapcsolatos fenyegetést jelölik meg. A Szövetségi Nyomozó Iroda jobbról is, balról is sorra kapja a kritikát, ráadásul mindkét oldalról ugyanazt: hiába ez a sok kategória, valójában nem tudnak elég hatékonyan fellépni a belső terrorizmus jelentette fenyegetéssel. A demokraták – mily’ meglepő – elsősorban a fehér faji felsőbbrendűséget hirdető csoportokkal szembeni erélyes fellépést kérik számon. Christopher Wray igazgatót jó alaposan meg is szorongatták egy múlt heti szenátusi meghallgatáson, mondván, az FBI nem kezeli megfelelő hangsúllyal őket; szemére vetették, hogy az általa benyújtott jelentésben sem szerepelnek külön kategóriaként ezek a rasszista csoportok. A republikánusok ezzel szemben a szélsőbalos, anarchista Antifák ellen hirdettek harcot, és várják el ugyanezt az FBI-tól. Mint arról a PestiSrácok is beszámolt, Trump elnök a napokban újfent megpendítette, hogy fontolgatja az Antifák felvételét a belföldi terrorista csoportok listájára.
Egy 2016-os sacramentoi összecsapás sérültje; a bejelentett felvonulást Antifa ellentüntetők zavarták meg. Fotó: Steven Styles/AP
Nem kell hozzá különösebb logikai trükk, hogy a fentieket továbbgörgetve eljussunk a vélemény- és információszabadság kérdéséhez. Az Egyesült Államokban ugyanis nincs az európai gyakorlathoz hasonló gyűlöletbeszéd-törvény: alkotmányuk első kiegészítése mindenki számára garantálja a véleménynyilvánítás szabadságát – legyen az a vélemény bármennyire is szélsőséges – jogi következmények nélkül (a társadalmi boszorkányüldözést most hagyjuk figyelmen kívül), egészen addig, míg az nem jelent azonnali cselekvésre vagy félelemkeltésre alkalmas felszólítást. Innentől érthető, hogy az őrültségek szabad áramlását mennyire nehéz törvényesen korlátozni. Ha idáig eljutottunk, már csak egyetlen apró lépésre vagyunk egy újabb kulcsproblémától, mégpedig a netes cenzúra létjogosultságától. De ez már legyen egy másik írás témája!
Facebook
Twitter
YouTube
RSS