Éles kormánykritika és kampánybeszéd. Erről szólt az ellenzéki pártoknak a munka ünnepe. Tóbiás József a szocialisták elnök-frakcióvezetője szerint most van csak igazán szükség a baloldalra. Kunhalmi Ágnes budapesti elnök pedig börtönbe juttatná az Orbán-kormányt. Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció elképzeléseiről beszélt a Városligetben tartott sajtótájékoztatón. Az egykori szocialista miniszterelnök azt ígérte a jelenlévőknek, hogy megtriplázza a jelenlegi fizetéseket 4-5 éven belül. Schmuck Erzsébet, az LMP frakcióvezető-helyettese úgy fogalmazott, a kormány a felesleges pénzköltés és a fényűző beruházások helyett, inkább a béreket emelje, mert a magyar társadalom kettészakad , az ország pedig lecsúszik a régión belül a létminimum alatt élők miatt. A PM-s Tordai Bence is a nettó minimálbér emeléséről vizionált, de szóba került Karácsony Gergely is, akit meghívtak az MSZP ünnepségére, de ő végül nem jelent meg. Nem volt túl nagy az érdeklődés az Együtt rendezvényére, ahol Szigetvári Viktor a párt elnöke tartott beszédet. A szakszervezetek a Munka törvénykönyvének felülvizsgálatát és igazságos adórendszert követelték.
A MSZP börtönbe küldeni a kormányt
Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint az elmúlt két év azt igazolja, hogy most van csak igazán szükség az igazi baloldalra. Tóbiás József vasárnap Budapesten, pártja május 1-jei rendezvényén a Városligetben közölte: 2018-ban nem pártok szövetségével, hanem a helyi közösségek megszólításával nyerhetnek. Az ellenzéki politikus azt mondta, szükség van olyan baloldalra, amely nem huny szemet az igazságtalanság felett, amely nem nézi tétlenül, hogy milliók élnek nincstelenül, “létválságban”. Közölte: olyan Magyarországot kell építeni, amely minden állampolgárának biztosítja az egyenlőséget.
Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke azt mondta, hogy a kormányzás, az oktatás és az egészségügy fejlesztése helyett urizálás és lopás folyik az országban. Az életben semmi nem tart örökké, semmit nem lehet a végtelenségig büntetlenül csinálni – mondta, majd a kormánypártoknak címezve hozzátette: “el fognak tűnni, mert közösen el fogjuk őket tüntetni”. Nemcsak leváltani kell 2018-ban a kormánypártokat, hanem elszámoltatni és “börtönbe rakni” – tette hozzá.
Gyurcsány belengette a „tripla fizetés” ígéretét
Gyurcsány Ferenc egyetértett azokkal, akik szerint béremelésre van szükség, de kijelentette, hogy a fizetéseket nem lehet egyik napról a másikra megduplázni. Emlékeztetett a DK Sokak Magyarországa című programjára, amely szerint a következő 5-10 évben a béreket az inflációt meghaladóan 5-6 százalékkal kell növelni. Hozzátette: két kivételt tennének, az egészségügyben és az oktatásban a következő 4-5 évben a mostanihoz képest megdupláznák, majd az azt követő 4-5 évben a jelenlegihez képest megtripláznák a fizetéseket.
Egy kormány nem teheti meg, hogy a megélhetési minimumot a minimálbér alatt állapítja meg – jelentette ki. Gyurcsány Ferenc közölte: a jelenlegi kabinet mindent az erő nyelvén próbál megoldani, de a megállapodáshoz a munkavállalókkal és a munkáltatókkal nem erő, hanem kompromisszumkészség kell. Helyre kell állítani az érdekegyeztetést, nem lehet válogatni az érdekképviseletek között, “nem lehetnek kedvencek és lieblingek” – tette hozzá. A DK szociális piacgazdaságot akar. Baloldalinak lenni azt jelenti, hogy “nem engedjük meg, hogy az erősebb kutya elvén szabályozódjanak a viszonyok”, ezért fair és tisztességes társadalmi szerződést kell, védeni kell a gyengét – mondta a pártelnök.
Gyurcsány Ferenc arra is kitért, hogy idén azért nem állítottak színpadot, mert nincs 1,5-2 millió forintjuk egy ünnepség megszervezésére. A politikus kiemelte, hogy költségvetési támogatásból élnek, és jelenleg is 13-14 millió forint az adósságuk. Egy kérdésre azt mondta: a DK részben tudta, hogy aktivistái arra készülnek, hogy keresztbe fekszenek a síneken, és ezzel megállítják a felcsúti kisvasutat. A tett szimbolikusan kifejezte azt az elutasítást, amelyet “Orbán-rezsimjével, az önkény rezsimjével szemben éreznek” – folytatta. A pártelnök hozzátette: reméli, hogy a demonstráció békés és nyugodt volt, majd köszönetet mondott az abban részt vevő aktivistáknak.
LMP: fordítson többet a kormány a béremelésekre a felesleges pénzköltés helyett
A közszféra béreinek lényegesen nagyobb mértékű emelését sürgette Schmuck Erzsébet, az LMP frakcióvezető-helyettese vasárnap, a párt városligeti rendezvénye keretében megtartott sajtótájékoztatón. Közölte: 600 milliárd forintot akar feleslegesen elkölteni a kormány jövőre, miközben béremelésre ennél sokkal kisebb összeget fordít. Az LMP ezért átcsoportosításokat kezdeményez majd a 2017-es költségvetésen, hogy 8 órányi munkával senki ne keressen a létminimum alatt – mondta Schmuck Erzsébet.
A párt csökkentené az alacsonyabb jövedelműek terheit, adómentessé tenné a minimálbért, és olyan többkulcsos adórendszert alkalmazna, amely az átlagbér szintjén keresők jövedelmét is legalább 30 ezer forinttal növelné – hangsúlyozta. Az emberek 40 százaléka él a létminimum alatt, és magas az egykeresős családok aránya – mutatott rá a politikus, aki szerint emiatt nemcsak a magyar társadalom szakad ketté, de az ország is lecsúszik a régión belül. A dolgozók ugyanakkor csak bizonytalan ígéreteket kapnak, a szociális ágazatban várt alapbéremelése is elmarad. Utóbbiban még a pótlékaikat is félthetik az emberek-, és a közigazgatásban is csupán minden harmadik ember számíthat növekvő bevételekre – mutatott rá.
A kormány azonban mindezek helyett fényűző beruházásokra költ – fogalmazott Schmuck Erzsébet, aki a remélt 3,1 százalékos GDP-növekedést, így az abból származó mozgástér mértékét is vitatta. A politikus bírálta a paksi bővítésre fordítandó plusz 100 milliárd forintot, a Városligetre szánt forrásokat, a miniszterelnök várba költözését, de a Modern városok program 153 milliárd forintját is, vagy a “kormányfő hobbiját”, a stadionépítést, amelyre jövőre majdnem 47 milliárd forint jut.
Elárulta az MSZP Karácsony Gergelyt
A Magyarországon élők létbizonytalanságáról és terjedő kiszolgáltatottságról beszélt a Párbeszéd Magyarországért szóvivője május 1-jei ünnepi kitelepülésükön, Budapesten. Tordai Bence elmondta: az alacsony jövedelműeknek alapjövedelmet vezetne be pártja. Ez a dolgozóknak is járna, így a nettó minimálbér havi 74 ezerről 105 ezerre nőne. A Fidesz ezzel szemben a felső jövedelmi egyötöd mellett áll ki, míg a munka világából kiszorulók semmilyen támogatásra nem számíthatnának – fogalmazott. Arra a kérdésre, hogy a korábbi hírekkel szemben Karácsony Gergely miért nem szólal fel az MSZP városligeti színpadán, Tordai Bence azt felelte, az után, amit a zuglói önkormányzatban a Liget-projektről szóló szavazáson a szocialista Tóth Csaba és “tettestársai” elkövettek, nem meglepő, hogy a XIV. kerületi polgármester nem tud mit mondani az MSZP-s közönségnek. Ami Zuglóban az MSZP részéről történt, nehezen értelmezhető másként, mint az elvek elárulásaként – jelentette ki.
Nem sokan voltak “Együtt”
Nagy tolongás nem volt az Együtt rendezvényén, ahol mintegy harmincan hallgatták meg Szigetvári Viktor, a párt elnökének beszédét – írja a HVG. Szigetvári Viktor az Együtt elnöke a budapesti Szabadság téren tartott beszédében hangsúlyozta, Magyarország európai uniós csatlakozását is ünnepelni kell, hiszen az ország tizenkét éve ezen a napon csatlakozott a közösséghez. Szigetvári Viktor elfogadhatatlannak nevezte, hogy szerinte a kormányfő a kvótanépszavazással “keletre, Putyinhoz vezetné az országot”. Úgy fogalmazott, Orbán Viktor miniszterelnök belenyugodott abba, hogy Magyarország az EU másodrendű tagja lesz és “rezsimje egy feudális és leszakadó országot épít”, amelyben emelkednek a jövedelmi és vagyoni egyenlőtlenségek.
Kiemelte, bár a szegénység növekedése a világon mindenhol a populizmust erősíti, a középosztályt nem lehet erősebbé tenni “az asztal felrúgásával és a világ felforgatásával”. Ehhez szorosabb, egységesebb európai együttműködés kell, amelyben az EU nem a “magyar oligarchákat finanszírozza” – fejtette ki az Együtt vezetője, majd hozzátette, pártja a józan középúton jár és egy jól működő, többkulcsos személyi jövedelemadóval rendelkező szociális piacgazdaságban hisz, amelyben erős szakszervezetek és erős állam küzd a nagyobb bérekért. Szigetvári Viktor emellett kitért arra is, hogy szerintük az államnak most is lenne elég pénze a pedagógusok és az egészségügyben dolgozók béremelésére, ha nem a paksi bővítésre, a várfelújításra, a Városliget-projektre, illetve a budapesti olimpiai felkészülésre költene.
Igazságos adórendszert követelnek a szakszervezetek
Az öt magyarországi szakszervezeti konföderáció vezetője szerint a munkavállalók rendkívül kiszolgáltatott helyzetén csak erős szakszervezeti munkával és összefogással lehet változtatni – hangzott el a szakszervezeti konföderációk közös majálisán a Városligetben vasárnap. A rendezvény a szakszervezetek “követelési piramisának” felépítésével kezdődött. Ebből kiderült, hogy az érdekképviseletek többek között a Munka törvénykönyvének felülvizsgálatát és igazságos adórendszert követelnek, valamint azt, hogy a bérminimum érje el a létminimum szintjét. Ezt követően a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ), a Liga Szakszervezetek (Liga), az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), valamint a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) vezetői virággal emlékeztek a Városligeti Szakszervezeti Emlékkőnél, az első szabad majális helyszínén.
Forrás: MTI/HVG
További képek a május 1-i rendezvényekről a galériában. A fotókat az MTI készítette.
No gallery template found!A vezetőkép a budapesti Városligetben készült a Demokratikus Koalíció sajtótájékoztatóján. Fotó: MTI; Illyés Tibor
Facebook
Twitter
YouTube
RSS